Koch Dóra Kornélia ötödéves a Semmelweis Egyetemen. Gyermekgyógyász szeretne lenni, de a hematológia is közel áll hozzá.

"Az ötlet onnan indult, hogy az egyetem bezárása után a Korányi Központi Betegállató sürgősségi osztálya véletlenül minden évfolyamnak kiküldött egy emailt, amelyben önkéntes munkalehetőségre hívta fel a figyelmet a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel. Már akkor megtetszett ez a lehetőség, de másnap érkezett a korrekciós email, miszerint a megkeresés csak szigorló hallgatókra vonatkozik. Eltelt azonban két nap, és újabb emailt kaptunk, ezúttal az egyetemünk dékánjától, amelyben kartól függetlenül, minden évfolyamon önkéntes munkára buzdított.

Több barátommal együtt hezitáltunk, de mindannyian arra jutottunk, hogy nem tudnánk otthon bámulni a falat tétlenül, amikor végre hasznosak is lehetünk egy ilyen nehéz helyzetben. Ez a munka tapasztalatszerzésnek sem utolsó. Bár felhívás ekkor még nem érkezett, én a Szent Imre kórházat választottam, mivel itt lakom, a XI. kerületben, és fontosnak tartom, hogy a lehető legegyszerűbb módon, a lehető legkevesebb tömegközlekedési eszközt használva jussunk el a munkahelyekre. Írtam egy emailt a Szent Imre kórház sürgősségi betegellátó osztályának, és egy órán belül választ kaptam. Onnantól pörögtek az események.

Kedden álltunk először munkába. Elsősorban négy területen lehetünk segítségükre az osztály dolgozóinak. Ápolói tevékenységet végezhetünk a sürgősségi fekvőbetegellátó részen, segíthetjük az ottani adminisztrátorok munkáját és a (korai elkülönítő) pretriage tevékenységet a bejáratnál kihelyezett konténerben, valamint mi végezzük a tünetes kórházi dolgozók Covid-19 szűrését.

A védőfelszerelés nagyban függ attól, hogy mit csinálunk éppen. Az adminisztrációs szobában sebészi maszkot és kesztyűt viselünk, de ha beteggel közvetlenül érintkezünk, már bővül a felszerelés. Ekkor steril köpenyt veszünk, kesztyűt, hajhálót, lehetőség szerint védőszemüveget és ffp2 vagy ffp3 maszkot.

A felkészítésünk sietve zajlott. Megtanultunk rendesen beöltözni, volt egy tíz perces "kurzus" a kórházi informatikai rendszer működéséről. A mintavételt egy kórházi szakápoló mutatta be, majd néhányat még felügyelettel végeztünk. Ezt követően már önállóan veszünk mintát és teljesítjük a vele járó adminisztrációt.

Én kifejezetten élvezem, hogy - a nyári kötelező gyakorlatokkal ellentétben - végre hasznosnak érzem magamat."

A százhalombattai Ripszám Emese negyedéves orvostanhallgató ugyancsak a SOTE-n. A belgyógyászat, azon belül pedig az endokrinológia érdekli leginkább.

Mint mondta, az egyetem több felületen is buzdította őket a segítségre. Emellett Facebook-csoportokban jelentek meg posztok, amelyekben több kórházból kérték, hogy jelentkezzenek. Emaileket küldött a hallgatói önkormányzat és más orvostanhallgató szervezet. Eleinte csak a hatodéveseket várták, később mindenkire kiterjedt a felhívás.
"Azért is választottam az orvosi hivatást, mert szeretek segíteni az embereknek. Most itt a lehetőség, valóban szükség van rám. Mivel megoldható volt, hogy Pesten lakjam és ne veszélyeztessem a családomat, egyértelmű volt számomra, hogy jelentkezem. A döntésemben annak is szerepe volt, hogy tapasztalatot akartam szerezni. Emiatt szeretnék még a végzés előtt mentőzni is. Szerintem gyakorlatban tanul igazán az ember.

Önkéntesként közreműködünk a triage rendszer működtetésében, ami azt jelenti, hogy a kórházba érkezők szűrésen esnek át a bejáratnál, egy konténerben. Az esetleges fertőzöttek az épület elkülönített részlegébe kerülnek. Mindenki, aki – akár mentővel – érkezik, lázmérésen esik át és célzott kérdésekre kell felelnie.  Ilyen például, hogy volt-e láza, torokfájása, nehézlégzése, járt-e külföldön az elmúlt két hétben. Segítünk az adminisztrációban, a betegek eligazításában, és segédápolóként dolgozunk a különféle osztályokon.

Az első alkalommal rövid oktatásban vettünk részt, munkavédelemről, adatvédelemről szóló előadást hallgattunk, körbe vezettek minket és felvázolták, miben lehetünk majd a segítségükre.

Az első munkanapomon a sürgősségi osztályra osztottak be, ahol végre hasznosnak érezhettem magamat és olyan dolgokat csinálhattam, amelyekre a nagyobb létszám miatt eddig nem sűrűn nyílt lehetőségem a gyakorlatokon.

El is szálltak a kétségeim azzal kapcsolatban, hogy az önkénteskedés helyett inkább tanulnom kellene – otthon.

Egyelőre nincs káosz. Persze látom, hogy mindenki leterhelt, és sok a plusz feladat. Mégis úgy tűnik, egyelőre helyt állunk. Szerintem nagyon fontos, hogy sikerüljön összehangolni a kórházi dolgozók, az orvosok és ápolók, valamint az önkéntesek munkáját, ami tapasztalatom szerint teljesül. Ha kérdésem van, szinte bárkihez fordulhatok, örülnek, hogy ott vagyunk.

Meglepődtem, mennyi külső támogatás érkezik. Amikor ott voltam, pizzát és Starbucks kávét kaptak a kórházban dolgozók.

Nem tudom, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben, de valószínűnek tartom, hogy egyre több önkéntes segítségére lesz szükség."