2020. március 31. - Árpád napja
Kedd
Min:3°
Max:8°
Szerda
Min:1°
Max:9°
Csütörtök
Min:1°
Max:11°
Péntek
Min:3°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:14°
Önkormányzat

Közel a húszezerhez - írta: CK
2020-01-27 - Óvárosban született 2020. első százhalombattai kisbabája, Tápai Vencel január 5-én. A kisfiú 16 óra 35-kor jött világra 3 700 gramm súllyal és 52 centiméter hosszúsággal.  A város nevében Vezér Mihály polgármester és Szabó Gábor óvárosi képviselő köszöntötte a családot január 24-én.
A városvezető a jókívánságok mellett ajándékokkal és az önkormányzati babacsomaggal kedveskedett a szülőknek, Tápai Istvánnak és Kovács Klaudiának, nem feledkezve meg Vencel nővéreiről sem, akiknek a város kabalafiguráját, Gyapit vitte ajándékba. Mint mondta, a népesség megtartása, gyarapodása rendkívül fontos a jövő szempontjából. Minden kisgyermek születése öröm, a lakosságszám pedig egy-két éven belül elérheti a húszezret Százhalombattán. Ennek a szimbolikus értékén túl olyan gyakorlati vonatkozásai is  vannak, mint például, hogy lehetővé tenné egy ötödik patika megnyitását.

Szabó Gábor ugyancsak örömének és büszkeségének adott hangot, különösen, mert Vencel édesapja személyes jóbarátja.

A szülők elmondták, hogy nagyon nagy várakozás előzte meg kisfiuk születését, mindannyian egészségesek, de mivel még nem állt be az éjszakák és nappalok megszokott rendje, kicsit fáradtak. A látogatás délutánján az apró, de rendkívül jóképű Vencel az igazak álmát aludta a nappaliban, cseppet sem zavartatva magát a beszélgetéstől.



Felhivások
2020-03-18 -
Változtatás nélkül adjuk közre a Százhalom Egészségügyi Központ honlapján megjelent koronavírussal kapcsolatos felhívást, amelyben az intézmény gyermekorvosai kérik a lakosság együttműködését.
AKTUÁLIS
2020-03-17 - A járványveszély miatt törölte a március 21-re meghirdetett vízvilágnapi önkéntes takarítást a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat.
2020-03-12 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombatta dunafüredi részén április 8-án 8 és 18 óra között – tájékoztatott az ELMŰ. Amennyiben a munkálatok előbb befejeződnek, előzetes értesítés nélkül visszakapcsolják az áramot.
2020-03-09 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Majdnem megölte áldozatát, akitől lopni akart
2020-03-31
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A csend napjai
2020-03-31
Az emberek komolyan veszik az otthon maradást Százhalombattán, bár az időjárás sem kedvez a sétának 2020 márciusának utolsó napjain. Sem a természetnek, sem nekünk nem hiányzott már a fagyos szél, az éjszakai mínusz. Várjuk a tavaszt, várjuk, hogy igazán vége legyen a télnek. Van, aki várja a híreket, van, aki már nem kíváncsi, csak békét akar. Várunk.  

Elhalasztja a kémények ellenőrzését a katasztrófavédelem
2020-03-30
Felfüggeszti és átütemezi a március 17-e utáni időszakra meghirdetett társasházi sormunkáit a katasztrófavédelem az ügyfelek és a szakemberek egészségének megőrzése érdekében. A kötelező ellenőrzésekre később kerül sor.

Online számla: nem kötelező az átállás
2020-03-30
A járványhelyzet miatt az online számlaadat-szolgáltatásban, 2020. április 1-jétől július 1-jéig nem kötelező átállni a 2.0 verziójú XSD alkalmazására, tehát a korábbi verzióban küldött adatokat is fogadja a NAV.

Mindenkinek támpont a tervezet
2020-03-30
Az őstermelők, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Május 20-áig mindannyiuknak ki kell egészíteniük a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 19SZJA nyomtatványt.

Egyszerűsítés a telefonos ügyintézésben
2020-03-30
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsítette az egyedi azonosítószámok igénylését, amire az egyedi adóügyek telefonos intézéséhez van szükség az Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerben (ÜCC). Az ügyfélazonosító szám legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) igényelhető a TEL nyomtatványon.

A kiskereskedő nagy adománya
2020-03-30
Több mint hétszázezer forint értékben ajándékozott fertőtlenítő tisztítószereket, védőmaszkot és vécépapírt a Százhalom Egészségügyi Központnak a városban élő Van Hoan Dinh. A szállítmány ma érkezett meg az intézménybe, a város nevében Vezér Mihály polgármester mondott köszönetet a vietnámi származású kiskereskedőnek.

Ingyenes matek távoktatás elsőtől az emelt szintű érettségiig, a Matek Oázistól
2020-03-30
Ingyenes matematika távoktatási programot állított össze első osztálytól az emelt szintű érettségiig a Matek Oázis, az egyik legnépszerűbb digitális távoktatási portál. A szolgáltatás teljes körű felkészülést tesz lehetővé a legnehezebb témakörökből, az iskolai matematika távoktatás kiegészítéseként.

Nem tudnánk otthon bámulni a falat - Orvostanhallgatók a sürgősségi osztályokon
2020-03-30
A kórházak mentesítése érdekében végzett önkéntes munka lehetőség is az orvostanhallgatók számára. A nyári gyakorlatokkal ellentétben végre hasznosnak érzik magukat. Két önkéntes munkát vállaló medikával beszélgettünk a döntésük okairól, valamint arról, hogy mit tapasztaltak a sürgősségi osztályokon az első napokban.

Vácon árult kábítószert
2020-03-30
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság kereskedéssel elkövetett  kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást. B.

Újra letartóztatták az "unokázós" csalót
2020-03-30
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 27-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. K.

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a vonatokon is
2020-03-30
Hétfőtől nem közlekednek a tanítási időszakban, az iskolába jutást biztosító járatok.

Plankkirálynő lett a battai táncos
2020-03-30
Megnyerte a Rock and Magic SE első országos plankversenyét a százhalombattai B-Cool Dance versenyzője, Cséri Karina március 28-án.

Átadták a forgalomnak az olajfinomító előtti közúti felüljárót
2020-03-30
Az újonnan forgalomba helyezett vasúti felüljárón közelíthető meg a MOL Dunai Finomító és a Százhalombatta felé vezető Olajmunkás út a mai naptól – tájékoztatott a NIF.

Jogi tanácsadás
2020-03-27
Telefonon történő megbeszéléssel Továbbra is igénybe lehet a Városi Családsegítő és Gondozási Központ ingyenes jogi tanácsadását Százhalombattán.

Így ne őrülj bele a bezártságba - A 4 legjobb tipp home office-hoz
2020-03-27
Nem túlzás kijelenteni, hogy teljesen megváltozott az életünk. A tavasz első heteit általában pont, hogy a szabadban töltenénk, ehelyett most otthonról dolgozunk, a gyerekek sem járnak be az iskolába, és a szükséges minimumnál többet nem hagyjuk el a lakást. Most mindenki közös érdeke, hogy otthon maradjunk, na de hogy csináljuk ezt jól? Például nem is gondolnánk, mennyire fontos a megfelelő ruhák megtalálása ebben az időszakban. A Fashion Days webshop ehhez küldött tippeket.

Hosszabb távon tervezik a gondoskodást
2020-03-27
Ülésezett a képviselő-testület Védőmaszkban és gumikesztyűben, egymástól biztonságos távolságot tartva ülésezett a százhalombattai képviselő-testület március 27-én. A városüzemeltetés sürgető feladatai mellett számos kérdést megvitattak a járványügyi veszélyhelyzet kapcsán. Az ülésen valamennyi képviselő megjelent.

Egészségügyi maszkokat varrnak az óvónők
2020-03-27
Vezér Mihály polgármester kezdeményezésére többször használatos egészségügyi maszkokat varrnak az óvónők Százhalombattán. A gyártás a mai napon kezdődött el, a cél mintegy kétszáz  önkormányzati dolgozó és a város teljes lakosságának a folyamatos ellátása.

Életvitelszerűen fosztogattak
2020-03-27
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 26-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást. L.B.

Imával és tapssal mondanak köszönetet - A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleménye
2020-03-26
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) hálásan köszöni az Operatív Törzs vezetőinek, tagjainak, a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevőknek – az egészségügyben dolgozóktól a rendfenntartókig mindenkinek – lelkiismeretes, önfeláldozó munkáját.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.