2020. február 25. - Géza napja
Hétfő
Min:6°
Max:6°
Kedd
Min:4°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:8°
Csütörtök
Min:2°
Max:7°
Péntek
Min:2°
Max:6°
Kultúra, Oktatás

Olvasópróba az Újszínhában
2020-01-09 - Fazekas István százhalombattai drámaíró írta színpadra Herczeg Ferenc leghíresebb regényét, a három alkalommal is Nobel-díjra javasolt reneszánsz tablót, Az élet kapuját. A darab rendezője a Jászai Mari-díjas Nagy Viktor, a premierre február 29-én kerül sor az Újszínházban.
Az élet kapuját 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben is Nobel-díjra jelölték, ám az antanthatalmak politikájával szemben megfogalmazott erős kritikája miatt nem kaphatta azt meg. Herczeg Ferenc regénye a magyar történelemnek azt az időszakát elemzi, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek a törökkel szembeni összefogás megvalósítása érdekében meg akarja szerezni a pápai trónt. Herczeg ezt a regényét 1919-ben vetette papírra, s érezve a trianoni katasztrófa bekövetkezését, a regényben rendkívül erős kontúrokkal ábrázolta a Nyugat árulását, azt a történelmi tényt, hogy miként is hagytak bennünket magunkra a törökkel folytatott küzdelemben.

Fazekas István a regényből erős nyelvezetű, rendkívül fordulatos, kétszintes történelmi drámát írt, amelynek olvasópróbájára hétfőn és kedden került sor. Fazekas az olvasópróba után annyit árult el a készülő előadásról, hogy Nagy Viktornak monumentális elképzelései vannak a darab színpadra állításáról, s noha a regénynek vannak a jelenlegi európai politikai helyzettel összecsengő, parallel felütései, a mű egésze Európa mibenlétét elsődlegesen eszmetörténetileg és történetfilozófiailag ábrázolja. A frenetikus zenei megoldások és a kórus alkalmazása is elsődlegesen ezt fogja majd a színpadon segíteni. Reményei szerint a színpadkép még erősebb töltetűvé teszi majd az egyébként is fajsúlyos darabot, ugyanakkor az a rendezői felfogás, amely a történelmi témához nemcsak a múlt, hanem a jövő felől is közelít, nyilvánvalóbbá teszi a végzetszerű ellentmondásokat.   

A szereposztás parádés, Bakócz Tamást Dörner György, Gyula pápát Viczián Ottó, Fiamettát Nemes Wanda, Bramantét Koncz Gábor, Michelangelót Jánosi Dávid, Cardulo bíborost ifj. Jászai László, a jós cigányasszonyt Tordai Teri alakítja majd.


AKTUÁLIS
2020-02-21 -
2020-02-20 -
2020-01-20 - Idegenvezető és kézművesfoglalkozás-vezető képzést indít a százhalombattai "Matrica" Múzeum februárban. A képzés végén sikeresen levizsgázó hallgatók alkalmi munkalehetőséget kapnak a "Matrica" Múzeumban és a Régészeti Parkban.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Tapasztalt az új őrsparancsnok
2020-02-24
A tárnoki rendőrőrsöt vezette 2015-től idén januárig Bátyi László rendőr őrnagy, aki február elsején vette át a százhalombattai rendőrőrs irányítását. Szeretné megőrizni és javítani a közbiztonságot – látható rendőri jelenléttel és a rendezvények hatósági biztosításával.

Vandáltúra
2020-02-24
Mintha csak egy vandál horda söpört volna végig Százhalombatta Óvárosán február 22-én, szombaton éjszaka. Kiborogatták a kukákat a Szent László úton, az egyiket pedig egy személyautó szélvédőjébe dobták a régi óvodaépületnél, és bezúzták a buszmegálló üvegfalát a Lehel utcánál.

Változik a fogadóóra időpontja
2020-02-24
Az eredetileg meghirdetett időpont (16.30-tól 18.30-ig) helyett 15 órától 17 óráig fog tartani Szabó Gábor óvárosi képviselő fogadó órája február 28-án a Zenálkó Etel közösségi házban.

Trianon 100: Szóljanak a harangok
2020-02-24
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) országos elnöksége felekezettől függetlenül felkér minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet, hogy 2020. június 4-én magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját mementóként Trianon százéves évfordulójára.

Zárva lesz a gyerekkönyvtár a versmondó verseny miatt
2020-02-24
Zárva tart a százhalombattai gyermekkönyvtár a városi vers- és prózamondó verseny középdöntői és döntői miatt az alábbi időpontokban.

Lehet szavazni a sajtódíjra
2020-02-21
Idén tizenegyedik alkalommal adja át a Helyi Sajtódíjat a szabad sajtó napja alkalmából a március 15-i városi ünnepség keretében Vezér Mihály polgármester Százhalombattán.  

Rendszeresen elkábították idős áldozatukat, majd kirabolták
2020-02-21
A Ceglédi Járásbíróság 2020. február 20-án nyilvános és folytatólagos tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére folytatólagosan elkövetett rablás bűntettével vádoltak.

Hárman raboltak ki egy idős, fogyatékos nőt Nagykőrösön
2020-02-21
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket a Nagykőrösi Rendőrkapitányság erőszakkal csoportosan, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével gyanúsít. K.

Óvodai beiratkozás
2020-02-20
A 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai jelentkezésről és beiratkozásról tett közzé tudnivalókat az önkormányzat Százhalombattán. 

Minden ölelés a jövőt építi
2020-02-20
"Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai" – ezzel a címmel tartott nagysikerű előadást Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus a Nyitott Akadémia százhalombattai sorozatában, a Barátság Kulturális Központban február 18-án.

Szlalombatta.hu
2020-02-20
Bár ritkán halad át vonat a Városkapu úti vasúti átjárón, érdemes a legnagyobb figyelemmel átkelni a közlekedőknek, ahogyan az egy Facebookon közzétett videón is jól látszik.

Eleven mulatság
2020-02-19
Színes, élénk télűző mulatságot rendeztek a Szivárvány Óvodában február 14-én Százhalombattán.

Nem tudta feldolgozni a szakítást
2020-02-19
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít. V.

Bankkártyacsaló bűnszervezetet ítélt el a törvényszék
2020-02-19
A Budapest Környéki Törvényszék – hatályon kívüli helyezés miatt megismételt eljárásban - 2020. február 18-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik egy bűnszervezet tagjaként bankautomatákból bankkártyák adatainak jogosulatlan megszerzésével tettek szert nagy jövedelemre.

Helybenhagyta a másodfokú bíróság az erdőkertesi férfira kírótt elsőfokú büntetést
2020-02-19
A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. február 19-én hozott ítéletet, annak az erdőkertesi férfinak az ügyében, akit a Gödöllői Járásbíróság elsőfokon, a 2019. május 30-án tartott nyilvános, részben zárt tárgyaláson folytatólagosan, testi sértés vétségével és becsületsértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek, ezért őt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte.

Áldozatok világnapja
2020-02-19
A tájékoztató letölthető innen! 

Újabb érmek kick-boxban
2020-02-19
Érmekkel megrakodva tért haza Ivancsik Szabolcs (a képen jobbra), a Százhalombattai Kick-Box SE versenyzője a Budaörs Intersport Kupáról február 15-én.

Nagy idők városa
2020-02-19
Ezzel a címmel írt két felvonásos eseményjátékot Százhalombatta várossá válásának ötven éves jubileumára Fazekas István Jókai-díjas drámaíró. Az ősbemutatót április 1-jén láthatjuk a Barátság Kulturális Központban.

Módosultak az óvodai körzethatárok
2020-02-19
Módosította a képviselő-testület a kötelező óvodai felvételi körzethatárokat a 2020-21-es nevelési évre Százhalombattán.

Takarékos gazdálkodás és fejlesztés - Képviselő-testületi összefoglaló
2020-02-18
Elfogadta a képviselő-testület a 2020-as költségvetési rendeletet idei első ülésén, február 14-én Százhalombattán. Takarékos gazdálkodásra készülnek a fejlesztési források előteremtése mellett. Folytatódnak az önkormányzat jól bevált programjai, amilyen az ingyenes oltások biztosítása, de fejlesztésekről is számos döntés született. Új tornaterem, elektromos töltőpont és új parkolóhelyek létesülnek a városban.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.