2023. november 29. - Taksony napja
Szerda
Min:0°
Max:3°
Csütörtök
Min:0°
Max:2°
Péntek
Min:2°
Max:2°
Szombat
Min:2°
Max:12°
Vasárnap
Min:0°
Max:3°
Civil szféra

Az én ellátásom az én jogom - írta: CK
2019-10-16 - Ez volt a jelmondata a hospice és palliatív ellátás idei nemzetközi világnapjának, amit Százhalombattán 14. alkalommal szervezett meg a Gondoskodás 2000 Ápolási Szolgálat. Bár hazánkban nagyon messze vagyunk az intézményesített és általános ellátástól, a finanszírozás pedig elsősorban a rákbetegekről gondoskodik, egy jogszabály nálunk is lehetővé teszi, hogy előre döntsünk arról, hogyan (nem) akarjuk befejezni az életünket – mondta el Schaffer Judit, a szolgálat vezetője, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület elnökhelyettese .
Az "Előzetes egészségügyi rendelkezés" lényege az, hogy előre határozunk az ellátásunkról arra az esetre, ha gyógyíthatatlan beteggé és egyben rendelkezésre képtelenné válnánk. A közjegyző által hitelesített okiratot kötelezően be kell tartaniuk az egészségügyi szolgáltatóknak, elkészítésével pedig óriási felelősséget vehetünk le a családtagjaink válláról. Dönthetünk például arról, hogy a fenti helyzetben nem kérünk újraélesztést, gépi lélegeztetést, mesterséges táplálást, műtétet, és arról is határozhatunk, hogy otthon vagy intézményben kezeljenek-e minket. A rendelkezés lényege, hogy magunk határozhatunk: az élet minőségét vagy időtartamát tartjuk-e fontosabbnak egy olyan helyzetben, amikor gyógyulásra már nincs remény. Ha bizonyos kezeléseket visszautasítunk, az nem zárja ki magát az ellátást, a kínzó tünetek csillapítását. A Pécsi Tudományegyetem, az Életvégi Tervezés Alapítvány, a TASZ és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület segédletet is kidolgozott az "Előzetes egészségügyi rendelkezés" elkészítéséhez, amely az Interneten elérhető.

A hospice-világnapot minden év október második szombatján ünnepeljük. A programok célja az, hogy felhívják a figyelmet az életük végén járó, súlyos betegek megfelelő ápolásának és gondozásának, az emberi méltóság megőrzésének a jelentőségére. Schaffer Judit kiemelte: szeretnék, hogy minél többen értesüljenek a szolgáltatás létezéséről.

A Csónakázó-tónál rendezett megemlékezést Vezér Mihály polgármester nyitotta meg, majd a B-Cool Dance Team, Kaló Margó, Kazinczy-díjas versmondó és a Dunamenti Kővirágok Énekiskola műsora következett. Mint minden évben, idén is önkéntesen léptek fel a szereplők, de önkéntes készítette a büfét - különféle felajánlásokból -, és a tó körüli jótékonysági futásról is önkéntes közreműködő jóvoltából készültek drónfelvételek. A gyönyörű képekből szeretnének filmet készíteni a szervezők. A büfé mellett felállított adományperselyben 35 ezer forint gyűlt össze, amely mintegy 15 napi ellátásra elegendő. A battai hospicenapon első alkalommal került elő a kalap a "Hats on for children's palliative care" (Kalapot fel a gyerekek palliatív ellátásáért!) mozgalom részeként, amellyel többen is szelfit készítettek.

A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület novemberben 40 órás felkészítést kezd olyan önkéntesek számára, akik erőt és kedvet éreznek ahhoz, hogy életük végén járó embertársaiknak segítsenek a betegágy mellett. Jelentkezni a hospice.hu oldalon, illetve a szervezet Facebook-oldalán lehet. (Fotók: gondos2000.hu)
 

AKTUÁLIS
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
2023-05-31 - Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
Nagyarányú győzelem az utolsó hazai meccsen!
2023-11-28
37-27-re (19-12) győzött a Százhalombattai KE a MAFC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. osztályában a november 25-i fordulóban. A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Teltház az Egészségnapon
2023-11-27
Sikeresen lezajlott a Százhalom Egészségügyi Központban az első Egészségnap november 25-én. Az ingyenes szűrővizsgálatokon – kihasználva a teljes kapacitást – 180 százhalombattai lakos vehetett részt.

Foci télen-nyáron - Új borítás a pálya felett
2023-11-27
Átadták a VUK SE Ifjúsági Park melletti műfüves focipályája fölé épített sátrat. Az 52 millió forintos önkormányzati támogatással beszerzett korszerű buboréktakaró jóval energiahatékonyabb, mint a korábbi, több, mint 15 évig használt szerkezet.

Szelek szárnyán a Balatonnál - Szezonzáró futás
2023-11-27
A SZVISE Atlétika Szakosztály tagjai a november 18-19-i szezonzáró futóversenyen vettek részt Siófokon.

Örök állóképesség
2023-11-27
Több éve vagyok tagja a Magyar Sporttudományi Társaságnak, mely rendszeresen rendez országos konferenciákat.  

Megválasztották a Helyi Választási Bizottság tagjait
2023-11-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – dr. Turbucz Sándor címzetes főjegyző, a Helyi Választási Iroda vezetőjének személyi javaslata alapján – egyhangúlag megválasztotta a Helyi Választási Bizottság három tagját és két póttagját a november 23-ai rendkívüli ülésen.

A tanév legizgalmasabb napja az Arany iskolában
2023-11-25
Pályaorientációs nap: iskolánkban a legnagyobb szervezést igénylő, de a gyerekek számára a legizgalmasabb programon "minden szinten, szinte minden" volt. Célunk, hogy a tanulóink minden korosztálya a szakmák, foglalkozások, hivatások egy-egy szegmentjéről hiteles képet kapjon.

Az idő labirintusában - Kalandok a könyvtárban
2023-11-25
Ismét fergeteges hangulatú, játékos borestre várja a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár a vállalkozószellemű városlakókat december 1-jén, pénteken 18 órától.

ELEVEN BattaSlam
2023-11-25
11. alkalommal hirdet országos slam poetry versenyt a SZIKE-Ifjúsági Műhely, azon belül a Batta Slam Poetry csoport. A helyszín ezúttal is a százhalombattai Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház, az időpont december 2.

Motoros Mikulás gurulás
2023-11-25
Kedves százhalombattaiak! Idén immár 3. alkalommal elkísérjük a Mikulást battai körútjára; december 2-án, szombaton 16 és 19 óra között a már megszokott 11 állomáson találkozhatnak a motoros mikulással és segédeivel, akik az érdi Fészek Egyesületnél kezdik az útjukat.

Sinka László fogadóórája
2023-11-25
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok, 2023. december 7-én, csütörtökön, 15:00-17.00 óra között tartja fogadóóráját.

Futás helyett úszás
2023-11-25
A SZVISE Atlétika Szakosztály képviseletében Botos Enikő szakedző, futó nagykövetként részt vesz a "kacifántos" gyerekkel foglalkozó, érdi Életfa Csoport Egyesület gyűjtési kampányában.

Legyél te is tűzoltó!
2023-11-24
Az érdi és a megyei katasztrófavédelem várja a jelentkezőket.

Nehéz tekepálya
2023-11-24
5:1 arányú vereséget szenvedett a Battai Gurítók csapata a Piros Arany gárdájától a BUKSZA bajnokság őszi szezonjának utolsó kisorsolt mérkőzésén.

Elhivatott szolgálat - Köszönet az áldozatos munkáért
2023-11-21
A Szociális Munka Napja alkalmából köszöntötték a szférában működő intézmények, szervezetek dolgozóit a Barátság Kulturális Központban rendezett november 20-i ünnepségen. Átadták a Szociális Munkáért Elismerő Oklevelet, amelyet ezúttal Majsai Ilona, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ munkatársa vehetett át.

Koraszülöttek Világnapja 2023 - Szolidaritás
2023-11-17
Magyarországon 2011 óta ünnepeljük a Koraszülöttek Világnapját. Nagy örömünkre Százhalombatta már hetedik alkalommal csatlakozott a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) országos mozgalmához, november 17-én a világnap közös jelképének színébe, szolidaritásunkat kifejezve az idén is lilába öltözik a Szent István tér.

Tanácsok a fűtési időszakra
2023-11-15
Az élet és vagyonbiztonság megőrzése érdekében rendszeresen ellenőriztetni kell szakemberrel a lakásban lévő tüzelő- és fűtőberendezéseket, kéményeket, égéstermék elvezetőket – hívja fel a figyelmet a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség.

Újabb magabiztos hazai győzelem!
2023-11-14
39-30-ra (24-16) győzött a Százhalombattai KE a Budai Farkasok-Rév U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. osztályában a november 11-i fordulóban. A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Idényzáró modellvitorlás bajnoki forduló
2023-11-14
Forrai Csaba főbíró irányítása mellett zajlott az év utolsó Országos Bajnoksága az MM (Micro Magic) hajó osztályban az orfűi Pécsi-tavon november 12-én.

Márton-napi mulatság - Hagyományok nyomában
2023-11-13
Az Őszidő Nyugdíjas Klub szervezésében öt százhalombattai és egy ercsi nyugdíjas klub részvételével tartottak jó hangulatú rendezvényt a konferencia központban november 10-én.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.