2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:2°
Max:10°
Hétfő
Min:2°
Max:13°
Kedd
Min:4°
Max:9°
Szerda
Min:5°
Max:7°
Beszélgetés

Értő füleket keresnek - írta: CK
2019-05-02 - A 16 éves Mészöly Marcell tavaly szeptember óta képviseli a százhalombattai és környékbeli középiskolásokat a Független Diákparlamentben. Véleménye szerint a szervezet komolyan hozzájárult ahhoz, hogy az oktatáspolitika napi beszédtémává vált az országban, valamint ahhoz is, hogy az állam elkezdte visszatéríteni az első sikeres nyelvvizsga díját – ha hivatalosan nem is az FDP javaslatára.
A diákképviselő Érden él és a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban tanul, jogi egyetemre készül. Egészen kis kora óta érdekli a közélet, feltehetően amiatt, hogy több újságíró családtag veszi őt körül. Nagyapja Pünkösti Árpád író, újságíró, szociográfus, édesanyja szintén újságíróként dolgozott. Sosem tartotta burokban Marcit, mindig arra biztatta, hogy adjon hangot a véleményének, de arra is figyelmeztette, hogy a politikai megnyilvánulások terén nem árt az óvatosság.

Marci a 2018. január 19-i országos tüntetéskor figyelt fel a Független Diákparlament tevékenységére, amikor több ezer diák, szülő és tanár demonstrált a minőségi oktatásért és a diákok túlterheltsége, a felsőoktatási felvételi rendszer igazságtalansága, valamint a tanterv átgondolatlansága ellen. Marci hasonló érdeklődésű barátjával eldöntötte: elindulnak a Független Diákparlament szeptemberi választásán és "megváltják a világot".
A kampányidőszakban igyekezett minél több helyen megmutatni plakátjait, és minél több diáktársával kapcsolatba kerülni az interneten, illetve személyesen. Végigjárta az érdi és battai középiskolákat, hogy szavazásra buzdítsa lehetséges támogatóit. A legtöbb helyen barátságosan fogadták, elutasítást csak egy intézményben kapott. Végül Pest megye első helyezett képviselőjeként került be a diákérdekképviseletbe, vagyis a megyében ő kapta a legtöbb szavazatot.

A 2013-ban létrehozott FDP minden ősszel választást tart, amit novemberben, majd pedig áprilisban plenáris tanácskozás követ. A mintegy 120 fős parlament háromnapos konferencián állítja össze javaslatcsomagját, amelyet azután eljuttat a szakminisztériumnak. A diákképviselők emellett igyekeznek minden országos politikai párttal és szervezettel kapcsolatot találni és kérdéseiket, javaslataikat ezeken keresztül is folyamatosan közvetíteni a döntéshozókhoz.

 "Demokratikus úton járunk. Próbáljuk a véleményünket értő fülekhez eljuttatni. Nem állunk be pártok mögé, nem vagyunk egyiknek sem az ifjúsági tagozata vagy politikusképzője, de mindenkitől elfogadjuk a segítséget, amíg nem akarja megmondani nekünk, hogy cserébe mit csináljunk."

Kezdetben a képviselők vagy a szervezők dobták össze az FDP működéséhez szükséges összeget, mostanra adományokból tartja fent magát a szervezet.
Marci még sosem érezte hátrányát annak, hogy politizál. Igaz, igyekszik ezt úgy tenni, hogy senkit se bántson vele. Hangsúlyozza: az FDP sem támad. Mindössze a diákok véleményét szeretné becsatornázni a közbeszédbe, a politikai döntéshozatalba a "semmit rólunk nélkülünk" elv alapján. Marci szóvivői szerepet is betölt az FDP-ben, ahol több felelőse is van a kommunikációnak, a sajtóval való kapcsolattartásnak.

Barátja, akivel annak idején közösen döntötték el, hogy diákképviselőként fogják "megváltani a világot", Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nyert mandátumot. "Sok mindenben különbözik az álláspontunk. Ő inkább konzervatív, én pedig inkább liberális beállítottságú vagyok, de megtaláljuk a közös hangot."

Marci szerint a munkájuknak az a legfontosabb célja, hogy a diákok valóban otthon érezhessék magukat az oktatási rendszerben. Úgy véli, alapvető emberi jogokat képviselnek, amiket a gyermekjogi egyezmény is megfogalmaz, amikor például a világnézetileg semleges oktatásért, vagy a véleménynyilvánítás szabadságáért emelnek szót.

Marci "szakterülete" az iskolai politikai befolyás. Az ő indítványára került be az szervezet aktuális javaslatcsomagjába, hogy a tanintézményekben csak ünnepélyeken jelenhessenek meg politikusok, de akkor se mondhassanak politikai töltetű szövegeket, mert az iskola nem erre való. "Ez egyszerűen nem fér bele." Gyerekek nem lehetnek a politikai kampánynak sem céljai, sem eszközei.

Más kérdés, hogy igenis gyerekkorban kellene elkezdeni a közéleti készségek elsajátítását, a középiskolában kellene megtanulni a független tájékozódást és a kulturált vitát. Mert az – a veszekedéssel ellentétben – nem rossz. Ellenkezőleg: ha van véleménynyilvánítás, akkor előbb-utóbb pontosan látszik, hogy ki mit akar.

Erre való a politika. Erről szól a történelem jelentős része is, amiről pedig tudni való, hogy az élet iskolája. "Azt a kártyát, ami nem jött be a múltban, nem kellene újból kijátszani."
A politizálás persze, időigényes és olykor bizony fárasztó dolog. Az FDP évi kétszer-háromszor tart háromnapos plenáris ülést. Marci számára ugyanakkor óriási inspirációt is jelent, hogy rengeteg új véleményt ismerhet meg. Aki szeretne többet megtudni róla és arról, hogyan látja a világot, a meszolymarcell.hu oldalon tájékozódhat.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.