"... és akkor már a címmel is bajban vagyok.  Milyen tájai? Azt gondoltam mondani, hogy "belső tájai", ahogy a képzeletbeli tájakat kissé pszichoanalitikus-költőien közelíteni akarjuk a nézőközönséghez. De Rőczeit ismerve ő nem ilyen belülről, vagy nem csak ilyen.

Kezdjük elölről!
Rőczei György nagyon összetett egyéniség: nem csak grafikus, mint aminek itt most látszik. Sőt, baráti beszélgetésekben inkább látszik történésznek – ezt is tanulta – vagy filozófusnak, vagy filológusnak, amikor például a Halotti Beszéd "isája" jön szóba. De szakíró is és költő is, és mikor saját vagy mások verseit "átkölti" - mondjuk dadaista tipográfiába -, akkor megint grafikus is. A hagyományosnak látszó képregénytől a Galaktika folyóirat illusztrációin át előbb-utóbb eljut ezekre a tájakra is.  Egy jóval korábbi kiállításán – amelyről Bohár András, fiatalon elhunyt művészettörténész barátunk írt - "virtuális impresszionizmusnak" nevezi az ilyesfajta képeit. A "virtuális" alatt ma szinte egyértelműen - a nem csak témáját tekintve, de még a digitálisan létrehozott kép anyagtalanságát is ideértve - a nem valóságos világot értjük. (Persze kinyomtatva, bekeretezve és falrafüggesztve közelít a hagyományos, akár impresszionista tájképekhez...) A "virtuális" a régi szótárak szerint a lehetségest, a "lappangó létet" jelenti: vagyishát ott van valahol, meg kell találni, rá kellene bukkanni...Lehet az is, hogy tényleg bennünk van.  És nem feltétlenül Rőczei Györgyben. Ő "csak" egy grafikus, aki a digitális technika által felkínált lehetőségekkel élve nagyon is valóságos elemekből összehoz, teremt és hagy teremtődni egy lehetséges világot. Mint, amikor álmunkban egy így még sohse látott tájban találkozunk régen látott barátainkkal. De Rőczei képei abban különböznek az álmoktól, hogy ő csak megalkotja azt a teret, amibe majd mi kell, hogy beleálmodjuk a saját álmainkat.  Ezek a mostani képek azért emlékeztetnek erősen a képregények elrendezéseire, hogy akár történeteket is álmodhatunk ezekbe a lehetséges terekbe.

Ahogy a régi kínai mesében, belépünk az első képbe, eltűnünk innen és elindulunk ottan, képről képre, végig járjuk a magunk útját.

Útközben – szerintem – azért valahol, egy csendes helyen Rőczei Györggyel is találkozunk, elbeszélgetünk vele őstörténetről, mítoszokról, DADÁról, képregényekről és persze, a virtuális valóságról, és alig akarunk visszajönni.

De amikor végre visszatértünk, ezt a mi valóságnak hitt világunkat is már csak az egyik lehetséges világnak fogjuk tudni látni.

László Bandy