2019. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:10°
Max:20°
Vasárnap
Min:8°
Max:19°
Hétfő
Min:8°
Max:17°
Kedd
Min:7°
Max:11°
Szerda
Min:9°
Max:19°
Kultúra, Oktatás

Verslábakon az ifjúság - írta: aa
2019-04-10 -  A Hamvas Béla Városi Könyvtár április 13-án 15 órától tartja a Városi Vers- és Prózamondó Verseny díjátadóját a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Az ünnepségen – ami egyúttal a könyvtár tisztelgése a magyar költészet napja előtt – színpadra lépnek a város legtehetségesebb szavalói. A nyilvános és ingyenes rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Több évtizedes hagyomány, hogy a százhalombattai iskolák legjobb szavalói évről évre a gyerekkönyvtár színpadán teszik mérlegre képességüket, tehetségüket. Az idei versenyfolyamról László Anikó gyerekkönyvtárossal, a verseny szervezőjével beszélgettünk.

- Mindenekelőtt maximális tisztelet a gyerekeknek, a kis elsősöktől a langaléta gimnazistákig, akik az iskolai és azon kívüli kötelezettségeik mellett szorítottak időt és energiát, hogy szövegeket tanulmányozzanak, válasszanak, megtanulják – és végül kiálljanak a közönség és a zsűri elé! Nem tudom, hányan indultak az iskolai fordulókon, de a gyerekkönyvtár színpadára közel 200-an álltak fel az elmúlt hetek során. Ha nagyon szűken számolom, és azt veszem, hogy minden második jutott el a városi versenyig, az is legalább 400 lelkes diákot jelent, akiknek a fejében – ha vigyáznak rá, akkor örökre és kitörölhetetlenül – ott lapul egy-egy jó vers vagy próza, amit megtanult. És tisztelet illeti ezeknek a gyerekeknek a felkészítő tanárait, szüleiket, akik számos egyéb teendőjük között fontosnak tartották, hogy segítsék gyereküket ezen az úton. Aminek az a vége, hogy kiállnak egy színpad közepére egy szál egyedül, miközben legalább 20 figyelmes szempár szegeződik rájuk – a három fős zsűri, a kísérő-felkészítő tanárok, esetleg szülők, és a többi versenyző.

- Volt-e valamilyen tematika, elvárt szöveg a versenyen?
- Nem szoktunk kötelező iránymutatást adni a szöveget illetően, csak ajánlatot. Évek óta kezdeményezzük, hogy ismerkedjenek kortárs szövegekkel, az idén pedig a könyvtár által meghirdetett Férfiak éve apropóján javasoltuk, hogy hozzanak fiús-férfias témákat. De ezek sosem kötelező előírások. A célja csak annyi, hogy ismerjék meg a kortárs szerzőket, és mivel évről évre megrendezzük a versenyt, többnyire visszatérő zsűritagokkal, ne kelljen mindig ugyanazokat a verseket hallgatniuk. Egy valamit szoktunk erőteljesebben hangsúlyozni: a gyerek választhasson! A zsűri mindig kiszúrja, ha a szavaló nem tud azonosulni a szöveggel. Ez persze előfordulhat akkor is, ha magának választotta, de nagyobb az esély, ha a tanár vagy a szülő adta a szájába. Hallottam olyan osztályról, ahol ebben az időszakban a tanító az óráit versfelolvasással kezdte, így egy csokorra való szövegre hívta fel a gyerekek figyelmét, amiből választhattak. Ha – javaslatunknak megfelelően – hozzánk fordulnak forrásért, mi is elsősorban válogatásokat szoktunk a kezükbe adni a gyerekkönyvtári állományból. Mindenesetre üdítő élmény, hogy az utóbbi időben sok kortárs költőtől hoznak verseket, prózákat a gyerekek, és mivel ismerős a nyelvezet, illetve a világ, amit lefestenek, nagyon ügyesen tudják ezeket előadni. Az idén nagyon erős volt a mezőny már a középdöntők során is, és a döntőkben egytől egyig magas színvonalú produkciókat láthattunk.

- Milyen témák merültek fel?
- Az egyik fiú szeretne kocsit vagy repülőt vagy quad-ot; egy lány azt kérte versben az anyukájától, hogy tegye le a mobilt és figyeljen rá... Érdekes módon, egymástól függetlenül többen is választották az idén Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című versét, amit megtanulni is kész bravúr, hát még jól hangsúlyozva, élvezhetően előadni! Hallhattunk Kemény István, Grecsó Krisztián és Szabó T. Anna szöveget, társadalomkritikát Erdős Virág szavaival, és persze akadtak klasszikusok is, mint Karinthy, Radnóti, a középiskolásoktól hallhattunk József Attilát és Kosztolányit is.

- Mi alapján tudott mégis a zsűri sorrendet felállítani?
- Hogy ne csak a szuper dolgokról beszéljek, akadnak persze gyengeségek is itt-ott. A zsűri több szempontból mérlegeli a produkciót: szövegtudás, színpadi jelenlét, érthetőség. Az a legritkább, és az is csak a középdöntőben, hogy valaki elakad a szövegben. Ez általában inkább a helyzet miatti szorongás jele, mint a hiányosságé. Ugyancsak ezzel függhet össze, hogy szeretnének minél hamarabb túl lenni rajta, ezért hadarnak, elnyelik a szavakat, vagy zavarukban nem artikulálnak eléggé. Ahogy az is, hogy gyűrögetik a ruhájukat, hintáznak, tördelik a kezüket, vagy mereven egy pontra szegezik a tekintetüket. Ezek a befelé figyelés jelei, holott a közönség – és a zsűri – azt szeretné látni, hogy neki szól a szavalat. Gyakorlással, rutinszerzéssel leküzdhető problémák ezek, ezért minden forduló végén, amikor a zsűri értékel, elmondja azoknak, akik nem jutottak tovább, hogy a világért se adják fel, jöjjenek jövőre is! Szerencsére legtöbben megfogadják ezt a tanácsot. Az idén is találkozhattunk olyan diákkal, aki a tavalyi szerepléséhez képest a csillagokig szökkent. És bizony volt olyan is, aki korábbi eredményessége miatt az idén lazábban vette a dolgot, és elbukott.

- Mi a tapasztalat a harmadik éve zajló idegen nyelvi fordulóval kapcsolatban?
- Először is az, hogy egyre népszerűbb. Ez fontos tanulság szervezés szempontjából is, mert egyre több időt kell biztosítani számukra. Amikor Tőke Orsolya, az EU Nyelvstúdió tanára kezdeményezésére elindítottuk az idegen nyelvi fordulót, szorgalmaztuk, hogy jöjjenek a helyi nemzetiségek képviselői, halljunk szerb, horvát, román nyelvű szavalókat! Ez sajnos még nem keltett visszahangot. Hirdetjük azt is, hogy várjuk a kétnyelvű gyerekeket, hiszen városunkban sokan születtek vegyesházasságból. Tavaly visszahallottam, hogy egy kisdiákot nem engedett a tanára az "apanyelvén" versenyezni, mondván, hogy igazságtalan előnyben lenne. Bizonyára nem látta a versenykiírásunkat... Mindenesetre idén is jellemzően azok jöttek, akik az iskolában tanulnak angolul vagy németül, de most először volt orosz anyanyelvű versenyzőnk is, aminek nagyon örültünk. Ráadásul nagyon ügyes volt! Senkinek sem garancia, hogy ha második – vagy akár első – nyelve idegen, akkor máris előnyben van, hiszen a szempontok ugyanazok: a zsűri nem a nyelvtudást, hanem az előadást értékeli.

- A gálával véget ér a versenyfolyam. Hogyan tovább a gyerekkönyvtárban?
- A verseny alatt is zajlott a szakmai munka, a könyvtári szolgáltatások, az állomány karbantartása, emellett folyamatosan jönnek az óvodás csoportok és az iskolai osztályok. Kolléganőmmel, Borza Krisztinával életre keltettünk két projektet: a Hungarikumokat, amely Magyarország, és a Battai vagy? címűt, ami a város értékeivel ismerteti meg a gyerekeket. Ezeket folytatjuk, fejlesztjük. Emellett ezerrel készülünk a nyári táborokra, mivel az idén először a két Mesehét mellett, amikor a hagyományos népmesemondás áll a középpontban, szervezzük a harmadikat, a Kortárs Mesenapokat, ahova az idén kizárólag fiúkat várunk.

Nyári táborok
2019-04-11 -
A Százhalombattai Hírtükör online felületén idén is közzétesszük a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan és tartalmasan töltsék a nyári szünidőt. A táborokat, programokat kínáló vállalkozások, szervezetek, magánszemélyek részére ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítunk. Érdeklődni és jelentkezni a hirtukor@mail.battanet.hu e-mail címen, illetve a 06 30 361 8050-es telefonszámon lehet.
AKTUÁLIS
2019-04-18 - "Az igazság arcai – a jog és a bíróság színesben"BKT-ZOOM Egyesület Rajzpályázat – meghosszabbított beadási határidővelvárjuk az alkotásokat
2019-04-17 -
2019-04-16 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Húsvétvárás Óvárosban
2019-04-18
Tojáskereső versenyre és kézműves foglakozásokra várták a családokat április 14-én délelőtt a Zenálkó Etel közösségi házban, Százhalombattán. Ez volt az első program az intézményben, amelyet a Korshak Kft. munkatársai szerveztek.

Elkezdődik a Gesztenyés út felújítása
2019-04-18
Elkezdi a Gesztenyés út teljes felújítását a százhalombattai önkormányzat április 23-án, kedden. Lezárják a Csokonai és Vörösmarty utcák közötti szakaszt július elejéig. A kivitelezés alatt a Volánbusz-járatok is más útvonalon közlekednek.

Független Diákparlament
2019-04-18
Véget ért a Független Diákparlament tavaszi plenáris ülésszaka. A testület elkészítette azt a javaslatcsomagot, amelyet eljuttattak az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tartalmáról Mészöly Marcell, a szervezet képviselője, a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákja beszélt a Halom Tévének.

Teke - Győzelem idegenben
2019-04-18
Idegenben aratott győzelmet a Battai Gurítók tekecsapata 4:2 arányban a Suhanó Golyó ellen április második hetében, Budapesten.

Polgármesteri fogadóóra
2019-04-17
Vezér Mihály polgármester következő fogadóórája április 23-án, kedden lesz a Polgármesteri Hivatal Vezetői Titkárságán. Időpontot ezen a telefonszámon lehet kérni: 23/542-196.

Online foglalás a nőgyógyászaton
2019-04-17
Online betegelőjegyzési rendszert vezet be a Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány a nőgyógyászati szakrendelésen májusban. Számítógépről vagy telefonról is lehet majd foglalni és lemondani vizsgálati időpontokat.

Kutató diákok
2019-04-17
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája országos tanulmányi verseny régiós fordulóját a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium április 11-én.

VanBaj Kupa
2019-04-17
Bár a felnőtt női és férfi kategória eredményei alapján azt hihetnénk, házi verseny zajlott, valójában közel félszáz falmászót vonzott az ország minden területéről Százhalombattára április 6-án a Batta Extreme Sport Club tavaszköszöntő boulder versenye, a VanBaj Kupa.

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel
2019-04-17
Bozsik Yvette is részt vesz a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes legújabb produkciójában, amely a fogyatékkal élők társadalmi elfogadására szeretné ráirányítani a figyelmet. A versenykoreográfia címe Felhőjárók lesz.

Húsvéti készülődés a VCSGK-ban
2019-04-16
Idén is megtartotta húsvéti kézműves készülődését a Városi Családsegítő és Gondozási Központ az Idős Klub és a Cseverészde Klub tagjai számára Százhalombattán.

Ez már nem játék
2019-04-16
Tizedik alkalommal futotta le Soós Elek, százhalombattai triatlonista a nyolcvan kilométeres Dobogókő-Százhalombatta távot április 12-én. Ami kezdetben "jó bulinak" tűnt, mostanra komoly elhivatottsággá vált.

Húsvétváró úszóverseny
2019-04-16
Több mint száz versenyző érkezett a Százhalombattai VUK SE 2008-asok és fiatalabbak részére rendezett "Húsvétváró" úszóversenyére a Városi Sportuszodába április 13-án.

Idei első győzelem
2019-04-16
Kovács Zsombor szerezte meg a Max Senior kategória első helyét a CEE Rotax Max Challenge bajnokság első fordulójában az olaszországi Adria Raceway-en április 11-14-én.

Úszó diákolimpia
2019-04-16
Nagyszerű eredményekkel zárták a VUK SE úszói az idei Országos Úszó Diákolimpiát Győrben április 12-14-én.

Nincs más dolgunk a szeretésen kívül
2019-04-15
Az emberben előbb-utóbb felmerülnek kérdések. Merre tartunk, hova? Az nem lehet, hogy sehonnan sehová. Vagy mégis? Ezekre a fel-felbukkanó dilemmákra kereste a választ a Felhőjárók Mozdulatszínház idei költészetnapi műsora. Az estéről és az előzményekről Rédli Évával beszélgettünk.

Kerekasztal-beszélgetés: A Budapest Környéki Törvényszék bemutatta Szakmai Gyakornoki Programját
2019-04-15
2019. április 12-én a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, dr. Gerber Tamás kerekasztal-beszélgetés keretében egyeztetett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselőivel a BKT és a felsőoktatási intézmények közti kapcsolatok erősítéséről, az együttműködési megállapodások megújításáról.

Osztrák és szlovák modellregatták
2019-04-15
Harmadik lett Forrai Csaba az ausztriai Pichlinger-regattán. A rádió távirányítású vitorlás hajómodellverseny 42 hajó részvételével zajlott F5 - E/IOM osztályban április 11-12-én. További battai eredmények: VII. Forró Krisztián, XIV. Lendvai Gábor, XVIII. Illés Zoltán, XXXVIII. Horváth István.

Szalagkorlátnak ütközött
2019-04-15
Szalagkorlátnak ütközött, majd felborult egy személyautó vasárnapra virradóra a 6-os főút 33-as kilométerénél, Ercsi közelében.

Áramszünet az ipari parkban
2019-04-15
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz az alábbi helyszíneken Százhalombattán május 8-án, szerdán 8 órától 12.30-ig – tájékoztatott az ELMŰ Hálózati Kft.

Országos csúcsot döntött Kőhalmi András
2019-04-15
Országos csúcsot döntött 50 méter mellúszásban Kőhalmi András,  a Százhalombattai VUK SE versenyzője az V. Duna Kupa Nemzetközi Szenior Úszóversenyen április 14-én, Budapesten.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.