Több évtizedes hagyomány, hogy a százhalombattai iskolák legjobb szavalói évről évre a gyerekkönyvtár színpadán teszik mérlegre képességüket, tehetségüket. Az idei versenyfolyamról László Anikó gyerekkönyvtárossal, a verseny szervezőjével beszélgettünk.

- Mindenekelőtt maximális tisztelet a gyerekeknek, a kis elsősöktől a langaléta gimnazistákig, akik az iskolai és azon kívüli kötelezettségeik mellett szorítottak időt és energiát, hogy szövegeket tanulmányozzanak, válasszanak, megtanulják – és végül kiálljanak a közönség és a zsűri elé! Nem tudom, hányan indultak az iskolai fordulókon, de a gyerekkönyvtár színpadára közel 200-an álltak fel az elmúlt hetek során. Ha nagyon szűken számolom, és azt veszem, hogy minden második jutott el a városi versenyig, az is legalább 400 lelkes diákot jelent, akiknek a fejében – ha vigyáznak rá, akkor örökre és kitörölhetetlenül – ott lapul egy-egy jó vers vagy próza, amit megtanult. És tisztelet illeti ezeknek a gyerekeknek a felkészítő tanárait, szüleiket, akik számos egyéb teendőjük között fontosnak tartották, hogy segítsék gyereküket ezen az úton. Aminek az a vége, hogy kiállnak egy színpad közepére egy szál egyedül, miközben legalább 20 figyelmes szempár szegeződik rájuk – a három fős zsűri, a kísérő-felkészítő tanárok, esetleg szülők, és a többi versenyző.

- Volt-e valamilyen tematika, elvárt szöveg a versenyen?
- Nem szoktunk kötelező iránymutatást adni a szöveget illetően, csak ajánlatot. Évek óta kezdeményezzük, hogy ismerkedjenek kortárs szövegekkel, az idén pedig a könyvtár által meghirdetett Férfiak éve apropóján javasoltuk, hogy hozzanak fiús-férfias témákat. De ezek sosem kötelező előírások. A célja csak annyi, hogy ismerjék meg a kortárs szerzőket, és mivel évről évre megrendezzük a versenyt, többnyire visszatérő zsűritagokkal, ne kelljen mindig ugyanazokat a verseket hallgatniuk. Egy valamit szoktunk erőteljesebben hangsúlyozni: a gyerek választhasson! A zsűri mindig kiszúrja, ha a szavaló nem tud azonosulni a szöveggel. Ez persze előfordulhat akkor is, ha magának választotta, de nagyobb az esély, ha a tanár vagy a szülő adta a szájába. Hallottam olyan osztályról, ahol ebben az időszakban a tanító az óráit versfelolvasással kezdte, így egy csokorra való szövegre hívta fel a gyerekek figyelmét, amiből választhattak. Ha – javaslatunknak megfelelően – hozzánk fordulnak forrásért, mi is elsősorban válogatásokat szoktunk a kezükbe adni a gyerekkönyvtári állományból. Mindenesetre üdítő élmény, hogy az utóbbi időben sok kortárs költőtől hoznak verseket, prózákat a gyerekek, és mivel ismerős a nyelvezet, illetve a világ, amit lefestenek, nagyon ügyesen tudják ezeket előadni. Az idén nagyon erős volt a mezőny már a középdöntők során is, és a döntőkben egytől egyig magas színvonalú produkciókat láthattunk.

- Milyen témák merültek fel?
- Az egyik fiú szeretne kocsit vagy repülőt vagy quad-ot; egy lány azt kérte versben az anyukájától, hogy tegye le a mobilt és figyeljen rá... Érdekes módon, egymástól függetlenül többen is választották az idén Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk című versét, amit megtanulni is kész bravúr, hát még jól hangsúlyozva, élvezhetően előadni! Hallhattunk Kemény István, Grecsó Krisztián és Szabó T. Anna szöveget, társadalomkritikát Erdős Virág szavaival, és persze akadtak klasszikusok is, mint Karinthy, Radnóti, a középiskolásoktól hallhattunk József Attilát és Kosztolányit is.

- Mi alapján tudott mégis a zsűri sorrendet felállítani?
- Hogy ne csak a szuper dolgokról beszéljek, akadnak persze gyengeségek is itt-ott. A zsűri több szempontból mérlegeli a produkciót: szövegtudás, színpadi jelenlét, érthetőség. Az a legritkább, és az is csak a középdöntőben, hogy valaki elakad a szövegben. Ez általában inkább a helyzet miatti szorongás jele, mint a hiányosságé. Ugyancsak ezzel függhet össze, hogy szeretnének minél hamarabb túl lenni rajta, ezért hadarnak, elnyelik a szavakat, vagy zavarukban nem artikulálnak eléggé. Ahogy az is, hogy gyűrögetik a ruhájukat, hintáznak, tördelik a kezüket, vagy mereven egy pontra szegezik a tekintetüket. Ezek a befelé figyelés jelei, holott a közönség – és a zsűri – azt szeretné látni, hogy neki szól a szavalat. Gyakorlással, rutinszerzéssel leküzdhető problémák ezek, ezért minden forduló végén, amikor a zsűri értékel, elmondja azoknak, akik nem jutottak tovább, hogy a világért se adják fel, jöjjenek jövőre is! Szerencsére legtöbben megfogadják ezt a tanácsot. Az idén is találkozhattunk olyan diákkal, aki a tavalyi szerepléséhez képest a csillagokig szökkent. És bizony volt olyan is, aki korábbi eredményessége miatt az idén lazábban vette a dolgot, és elbukott.

- Mi a tapasztalat a harmadik éve zajló idegen nyelvi fordulóval kapcsolatban?
- Először is az, hogy egyre népszerűbb. Ez fontos tanulság szervezés szempontjából is, mert egyre több időt kell biztosítani számukra. Amikor Tőke Orsolya, az EU Nyelvstúdió tanára kezdeményezésére elindítottuk az idegen nyelvi fordulót, szorgalmaztuk, hogy jöjjenek a helyi nemzetiségek képviselői, halljunk szerb, horvát, román nyelvű szavalókat! Ez sajnos még nem keltett visszahangot. Hirdetjük azt is, hogy várjuk a kétnyelvű gyerekeket, hiszen városunkban sokan születtek vegyesházasságból. Tavaly visszahallottam, hogy egy kisdiákot nem engedett a tanára az "apanyelvén" versenyezni, mondván, hogy igazságtalan előnyben lenne. Bizonyára nem látta a versenykiírásunkat... Mindenesetre idén is jellemzően azok jöttek, akik az iskolában tanulnak angolul vagy németül, de most először volt orosz anyanyelvű versenyzőnk is, aminek nagyon örültünk. Ráadásul nagyon ügyes volt! Senkinek sem garancia, hogy ha második – vagy akár első – nyelve idegen, akkor máris előnyben van, hiszen a szempontok ugyanazok: a zsűri nem a nyelvtudást, hanem az előadást értékeli.

- A gálával véget ér a versenyfolyam. Hogyan tovább a gyerekkönyvtárban?
- A verseny alatt is zajlott a szakmai munka, a könyvtári szolgáltatások, az állomány karbantartása, emellett folyamatosan jönnek az óvodás csoportok és az iskolai osztályok. Kolléganőmmel, Borza Krisztinával életre keltettünk két projektet: a Hungarikumokat, amely Magyarország, és a Battai vagy? címűt, ami a város értékeivel ismerteti meg a gyerekeket. Ezeket folytatjuk, fejlesztjük. Emellett ezerrel készülünk a nyári táborokra, mivel az idén először a két Mesehét mellett, amikor a hagyományos népmesemondás áll a középpontban, szervezzük a harmadikat, a Kortárs Mesenapokat, ahova az idén kizárólag fiúkat várunk.