Az előadó először arról beszélt, hogy milyen tüneteket tapasztalhatunk különböző életkorú gyerekünkön, amennyiben a család egyensúlya felborult, vagy nem "megfelelő". Ma Magyarországon minden második házasságkötésre egy válás jut, a gyerekek mintegy felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Ezen kívül is számos változás, stresszhelyzet, trauma is érheti őket. Költözés, óvoda- vagy iskolaváltás, vagy a pedagógus személyének változása, hozzátartozó súlyos, elhúzódó betegsége vagy halála, kistestvér születése vagy nagytestvér elköltözése, a szülők stresszes munkája vagy éppen munkahelyváltása.

Az ovisok fokozott ragaszkodást, szeparációs szorongást mutathatnak, gyakran előfordul úgynevezett regresszív viselkedés is, amikor olyan dolgokhoz térnek vissza, amiből úgymond már kinőttek. Nem ritka az sem, hogy elmaradást mutatnak (korukhoz képest) a részképességekben. Ilyen lehet, ha a gyerek mozgása bizonytalan, egyensúly-, tájékozódási- és testrész-felismerési problémája akad, nem alakul ki a domináns oldala, figyelme könnyen elterelhető, nehezen játszik aprólékos mozdulatokat igénylő játékokat, vagy beszédhibája van. Jelezheti a problémát az is, amikor megváltozik a gyermek viselkedése, szomorú, visszahúzódó, vagy agresszív lesz, vagy gyakran panaszkodik fejfájásra, hasfájásra, és gyakorivá válnak nála a felső légúti megbetegedések.

A kisiskolásoknál beilleszkedési zavarok, tanulási nehézségek, pszichés tünetek (ujjszopás, hajtépés, körömrágás, tikkelés) is előfordulhatnak. A kiskamaszoknál az életkori sajátosságok, változások miatt talán kevésbé vagy lassabban tetten érhetők a tünetek, de ha hirtelen magatartászavarokkal, tanulási nehézségekkel, önértékelési zavarokkal találjuk magunkat szembe szülőként, akkor semmiképpen ne "dugjuk homokba a fejünket!" A fizikai tünetek sorában az iskoláskorúak esetében a hasfájás, a kiskamaszoknál a fejfájás a leggyakoribb, a kamaszoknál pedig mindkettő előfordulhat.  A szakértő a viselkedési zavarok kapcsán kiemelte, hogy soha nem egy-egy egyedi alkalmat kell alapul venni, hanem ha tartósan és rendszeresen tapasztaljuk a (negatív) változást gyerekünkön.

"Bármilyen korú is gyerekünk, a legfontosabb a kommunikáció. Mindent el lehet és el is kell mondani, mindent meg lehet beszélni, azt is, ha baj van - természetesen az ő szintjén és nyelvezetével" – hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette, hogy az érzelmeink megélése és kimutatása is épp ennyire fontos. "A négyévesek még ösztönösen reagálnak, kamaszkortól viszont már a családtagoktól, szülőfiguráktól (pl. pedagógustól) ellesett, berögzült, tanult mintákat használnak. Ha azt látja otthon a gyerek, hogy a szülők elrejtik az érzelmeiket, ő is el fogja." Kisgyerekek esetében a hiszti elfogadását javasolja Varga Szilvia. Ha ugyanis nem engedjük meg, hogy megéljék az érzéseiket, akkor abból azt szűrik le, hogy el kell rejteni azokat. Nagyobbacska gyerekeket hagyjunk néha szabadon, kötelezettségek, különórák, programok és kütyük nélkül "csak úgy lenni, unatkozni". Ilyenkor a saját idejükben a saját kreativitásukra, fantáziájukra kell támaszkodniuk, ami egész más idegpályákat fejleszt, mint a "készen kapott" játékok és az elektronikai eszközök. Ne ijedjünk meg akkor sem, amikor kiskamasz gyerekünk a számára megfelelő kortárs csoportot keresi. "Minden kamasz egyszer csak jobban keresi kortársai társaságát, mint a családét. Megkérdőjelezi magát, elbizonytalanodik, saját hitrendszereket, értékrendet keres, épít, de ha bizalmas, nyitott, biztonságos kapcsolatot alakítottunk ki vele kamaszkoráig, akkor ne aggódjunk! A biztonságos háttértől mer a legjobban eltávolodni, de oda is tér vissza segítségért, támaszért." A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a szülők mindig ott vannak a háttérben, mindig számíthatnak rájuk, mindig meg fogják hallgatni őket. A családban felmerülő konfliktusok kapcsán azt javasolja a szakértő, hogy nyugodtan lehet a gyerekek előtt vitázni - empatikusan, kulturáltan, megoldást keresve a problémára. "Ez egy klassz minta a gyerekeink számára is."

Hozzátette, hogy a kommunikációs nem csak a családi kapcsolatainkban, hanem valamennyi emberi és társas viszonyunkban elsődleges, beleértve – és kiemelten kezelve – a párkapcsolatunkat. Nagyon fontos egymás megértésére, az értő figyelem, valamint az önismeret, amellyel stresszhelyzetben adott reakcióinkat elemezhetjük, javíthatjuk.
Az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció négy alappillére az ítélkezésmentes megállapítás (tény), saját magunk, illetve a másik fél érzéseinek felismerése (érzés), saját magunk, illetve a másik fél szükségleteinek beazonosítása (szükséglet) és a fentiek figyelembevételével megcselekedhető, konkrét kérés megfogalmazása (üzenet). Míg érzéseink egyediek, szükségleteink egyetemlegesek, így a másik fél csak azért felelhet, hogy szükségleteink kielégülhessenek. Az előadó a hallgatóság figyelmébe ajánlott egy társasjátékot is, amely hozzájárulhat az érzelmi intelligencia, az empátia és az együttműködő kommunikáció fejlesztéséhez. Az erőforrás-, szükséglet- és érzelemkártyákat tartalmazó, közösségépítő "Kompátia – életkerekítő játékot" óvodások és felnőttek is játszhatják. Az előadó bemutatta a mediáció és a life coaching több eszközét is – a többi között a tranzakció-analízist, az én-állapotok megismerését, a sztrók, vagyis az elismerés létszükségletét és az egogramot. A témáról többet is megtudhatunk a www.csaladiproblemak.hu weboldalon.