2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Filmoperatőr-filmrendező volt a vendégünk az OMNYE klubnapján novemberben
2018-11-26 - Nyugdíjas egyesületünk összejövetelén ismét zsúfolásig megtelt az Óvárosi Közösségi Ház terme. A nagy érdeklődésben a növekvő taglétszám mellett része volt az érdekes programoknak is.
Szokásainknak megfelelően előzetes szavazást tartottunk a jövő évi külföldi kirándulások helyszíneiről. A többség véleménye alapján májusban a Benelux államokba, szeptemberben Szlovéniába szervezünk kirándulást.

Második alkalommal tartott rendhagyó lapszemlét a DKV Dolgozók Lapja régi számaiból Buda Dénes tagtársunk, a lap egykori főszerkesztője. Ezúttal az 1975-78 közötti első négy évfolyam került szemlézésre. Az újság 12 éven át különleges szerepet játszott Százhalombatta életében is, mivel tematikájában helyi közéleti ügyek, a lakosságot érintő kérdések is szerepeltek, lévén, hogy a Százhalombattai Hírtükör csak 1988-ban jelent meg. Az első számban dr. Rátosi Ernő igazgató üdvözölte a lapot azzal, hogy az "...legyen a dolgozók lapja". Közvetítse a vezetői információkat, dolgozói véleményeket, beleértve a bírálatokat is. Az idézett lapszámok rendszeresen foglalkoztak a termelési-gazdasági eredményekkel, az egymás után épülő új üzemekkel, bemutatták a vállalat dolgozóit. (Közülük többen ott voltak most a teremben, mint egyesületi tagjaink.) Visszatérő témája volt a lapnak a szocialista munkaverseny mozgalom és a DKV építése fölött vállalt KISZ védnökség, ami ma már egy letűnt kor része, történelem. A városi ügyek között említhetjük a Szekeres József tanácselnökkel készített interjút, a lakásépítés helyzetét vagy a Madách Színházzal kötött együttműködési megállapodást. A hallgatóság nagy érdeklődéssel követte a negyven éve történtek felidézését, fiatalságunk időszakát.

A klubnap záróprogramjaként Sáfrány József filmoperatőr és rendező volt a vendégünk. Filmes pályája a Magyar Televíziónál indult. Dolgozott Rockenbauer Pál mellett asszisztensként, részt vett a "Másfélmillió lépés Magyarországon" című sorozat elkészítésében. Írója, rendezője és operatőre volt közéleti műsoroknak, tudományos ismeretterjesztő filmeknek. Az elmúlt harminc év alatt több mint 200 filmet készített.

Levetítette nekünk a magyar vasutak történetéről szóló hatrészes dokumentumfilmsorozat első részét "Száz vasutat, ezeret! A kezdetek (1849-ig)" címmel. Beszélt a film készítése során szerzett élményeikről. A magyar és a román vasutasok például egyaránt szívügyüknek tekintették a vasutas múlt megörökítését, és minden segítséget megadtak a munkához.

A folytatásban vendégünk mesélt arról az 1984-es expedícióról, amelyben öt fiatalember végigjárta Kőrösi Csoma Sándor útját születésének kétszázadik évfordulóján. A Himalája sokszor úttalan útjain járva felkeresték mindazon helyeket, településeket, buddhista kolostorokat, ahol neves hazánkfia megfordult. A rendkívül érdekes utazás és az arról készült film az indiai Dardzsilingben, az erdélyi utazó síremlékénél végződött.
Ezzel véget ért az idei klubnapjaink sorozata.  December elején még hagyományos Mikulás-ünnepség lesz az unokákkal, de már tervezzük a jövő évet a "Folytassa, OMNYE!" jelszó jegyében.

Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesület


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.