2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:13°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Posta az Óvárosban - teljesülhet az óvárosiak vágya - Képviselő-testületi összefoglaló
2018-10-10 - A Szent László út 17. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanban kerül sor az új óvárosi postahivatal kiépítésére. Az épületet a Magyar Posta Zrt. részére térítésmentesen adja használatba Százhalombatta Város Önkormányzata a lakossági közszolgáltatás érdekében. A megállapodás aláírása után a kivitelezési munkákat a Szákom Kft. végzi. Egyebek mellett erről határozott a százhalombattai Képviselő-testület október 3-i ülésén.
A témával kapcsolatban Vezér Mihály polgármester kiemelte, sajnálja a MOL területén lévő 3. számú posta bezárását, de sajnos, ez kizárólag a Magyar Posta döntése volt.
 
Sinka László alpolgármester, kerületi képviselő elmondta, hogy több éves előkészítő munka előzte meg azt, hogy ismét postahivatal lehet Óvárosban, amely elengedhetetlen a városrész növekvő lakossága miatt. A kihelyezett részleget az orvosi rendelőben, a VCSGK által már kevésbé használt két helyiségeiben alakítanák ki. Megköszönte, hogy a képviselő - testület 15 millió forint önkormányzati forrást szavazott meg az átalakításra, amelyet szigorú postai előírásokhoz kell igazítani. Hozzátette, hogy mielőbb szeretnék megkötni az erről szóló megállapodást a Magyar Postával.
 

Napirend előtt
Szalai Attila felhívta a figyelmet a "csőcsorda" környékének elhanyagoltságára és annak mielőbbi rendbetételét szorgalmazta. Javasolta a MOL illetékeseinek felkérését erre.
 
Szabó Attila az Erkel Ferenc körúton lévő garázssor és a lovarda közti tó fokozatos feltöltődéséről és környezetének szennyezettségéről tájékoztatott, illetve felhívta a figyelmet a környezeti károk következményeire is. Beszámolt a parkolással kapcsolatos negatív tapasztalatairól az Ifjúság útja Rossmann drogéria előtti kereszteződésében. Kérte a rendőrség fokozott ellenőrzését, illetve a nehezen látható útburkolati jelek újrafestését.
 
Klimsa Arthúr az Óvárosban élők érdekeit hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kossuth Lajos utcán rendkívül veszélyes a gyalogos átkelés, ezért mielőbb szükséges a gyalogos átkelőhely felfestése. Jelezte továbbá, hogy a Szent László út 68. alatt épült új ház miatt csúszásveszély alakult ki a Hun utcában. Eddig is történt már intézkedés, de további védelmi munkálatokra is szükség van. Kiállt az Óvárosban üzemelő posta nyitása mellett is.

Kovács Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a város közterületein, illetve magánterületen – akár csak érintőlegesen is – bármilyen munkálatokat végeznek, minden esetben használati és bontási engedélyt kell kérni a Műszaki Irodától. A munkálatok befejezése után elengedhetetlen az eredeti állapot visszaállítása.
A képviselő elismerően nyilatkozott a Battai Napokról, ahol személyesen is részt vett családjával és vendégeivel. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek, Szigetvári Józsefnek, Ádám Erikának és Fekete Lászlónak, valamint mindenkinek, aki az előkészítésben és a lebonyolításban részt vett. Véleménye szerint az utóbbi évek legkiemelkedőbb rendezvénye volt az idei.

Szabó Zoltán köszönetét fejezte ki a Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola kosárlabdapályájának korszerű műanyagburkolattal történő lefedéséért, amely a Százhalombattai Kosárlabda Sportegyesület segítségével – kétharmadrészben TAO- és egyharmadrészben önkormányzati támogatásból – valósult meg. Jelezte, hogy elkészült a sportudvar távolugrópályájának teljes felújítása is, amelyet az Érdi Tankerületi Központ, szponzorok és szülők segítségével valósítottak meg. Beszámolt az Ökumenikus családi nap sikeréről, és köszönetet mondott a támogatásért Vezér Mihály polgármesternek. A rendezvényt Bóna Zoltán országgyűlési képviselő nyitotta meg.

Sinka László alpolgármester arról tájékoztatott, hogy előkészítés alatt áll az illetékes vízügyi hatóságokkal a Duna-part rendbetételéhez szükséges szerződés. A teljes partszakasz faállományát átvizsgálják, és a Műszaki Iroda együttműködésével megkezdődik a kivágás, valamint a terület rendezése. Jelenleg öt család számára okoz komoly problémát az évtizedekkel ezelőtti feltöltés, aminek az az oka, hogy a terület azóta az erdőgazdálkodás hatáskörébe tartozik. A hatályos jogszabályok szerint így jogszerűtlenül – bár jóhiszeműen – rendezték át a területet. A probléma rendezése érdekében Tarnai Richárdhoz, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjéhez fordultak.
 
Szél Pál elismerését fejezte ki a Dunafüredi út átadásával kapcsolatban, továbbá több kiemelkedő sportteljesítményről is beszámolt. Elsőként Szabó Zoltán ultramaratonista eredményéhez gratulált, aki teljesítménye elismeréseként a Battai Napok ünnepélyes megnyitóján vehette át Vezér Mihály polgármestertől és tőle az elismerést. Kiemelte Rajkai Róbert judos teljesítményét is, aki Európa Kupa győztes, az európai listán 3., a világranglistán pedig 5. helyezett. A képviselő két rendezvényre hívta fel a figyelmet; október 20-án Országos Polgárőr Nap lesz, október 21-én pedig országos lövészversenyre kerül sor a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskolában, amelyet a Magyar Sportlövők Szövetsége és a Polgárőr Szövetség szervez.

Nagy Balázs az autók parkokban történő szabálytalan parkolására hívta fel a figyelmet. Felháborítónak tartja, hogy a Bolyai utcában egyesek kényelmi szempontból a zöldterületet használják parkolásra. Kérte, hogy a Polgármesteri Hivatal tegyen meg mindent annak érdekében – felhívással vagy akár bírságolással is –, hogy a parkokat erre a célra ne használják a gépjárművezetők.

Török Sándor a bérlakás-pályázatra hívta fel a figyelmet, amelynek beadási határideje október 19. Jelezte továbbá, hogy november 5-ig négy lakás megvételére lehet pályázni piaci ár alatt. Mindkét pályázati felhívás letölthető a város honlapjáról (www.battanet.hu).
Vezér Mihály polgármester és több képviselő köszöntötte a város idős- és szépkorú lakosságát az Idősek Napja alkalmából.

A továbbiakban a polgármester tájékoztatta a képviselőket és a város lakosságát a vasútfejlesztés jelenlegi helyzetéről. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a NIF Zrt.-től kapott hivatalos információ birtokában a lakosság tájékoztatása nem megfelelő mértékű. Elmondta, hogy információi szerint hamarosan hídlezárásra, félpályás útlezárásra kerül sor, de erről hivatalos tájékoztatást még nem kapott. Ígéretet tett, hogy – annak ellenére, hogy a lakosság folyamatos tájékoztatása a NIF Zrt. kötelessége – lehetőségeihez képest rendszeresen tájékoztatja a városlakókat a vasútfejlesztés miatti lezárásokról.

Gördülékeny víziközmű-szolgáltatás
Közös az együttműködés a Fővárosi Vízművek Zrt-vel 2016. április 1-jétől. A szolgáltatás – a város lakosságának megelégedésére – a kezdetektől működik. A szolgáltató által fizetett bérleti díjat a város beruházásra, rekonstrukcióra fordítja. A képviselő-testület döntött a víziközmű szolgáltatással kapcsolatos fejlesztésekről, az ivó- és a szennyvízhálózat rekonstrukciójáról, elfogadták a 2019-2030-ig tartó időszakra vonatkozó "Gördülő Fejlesztési Tervet", amelynek köszönhetően a város víz- és szennyvízhálózatának működése, fejlesztése erre az időszakra garantált.
Sportlétesítmény fejlesztése
A város elkötelezett az új sportcsarnok megépítésében – hangsúlyozta Sinka László alpolgármester. Sajnálatát fejezte ki, hogy a beruházás nem a tervek szerint halad, de a polgármesterrel mindent megtesznek a szükséges pénzforrás megszerzésére. Az önkormányzat az eddigi vizsgálatok eredményei alapján – anyagi lehetőségeihez mérten – két ütemben kívánja megvalósítani az új csarnok megépülését. Az első ütemben – a tervek szerint – a teniszpályák helyén új munkacsarnok létesül kézilabdapálya méretű küzdőtérrel és kiszolgáló területekkel, a meglévő TAO-támogatás és önkormányzati önrész felhasználásával. A második ütemben két lehetőség rajzolódott ki. Az egyik elképzelés szerint új multifunkciós városi sportcsarnok valósul meg a meglévő sportcsarnok helyén állami támogatás bevonásával. A másik lehetőség, hogy a meglévő sportcsarnokot újítják fel a rendelkezésre álló mintegy 2600 négyzetméter alapterületen, TAO-támogatás és önkormányzati önrész felhasználásával. Fontos, hogy a létrehozandó új létesítmények minden tekintetben megfeleljenek a sporttechnológiai előírásoknak, a kívánt funkciószervezésnek, a megfelelő befogadó képességnek, a gazdaságos építhetőség és üzemeltethetőség-fenntartás követelményeinek, valamint a szigorú hőtechnikai előírásoknak.

Sikeres félévet zártak az önkormányzati gazdasági társaságok
A képviselők elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a gazdasági társaságok ügyvezetőinek és munkatársainak a pozitív eredményekért. Elfogadták a Szákom Nonprofit Kft., a Halom Televízió Nonprofit Kft., a Korshak Kft. és a Sporthalom Kft. 2018. évi eddigi gazdálkodásról szóló beszámolóit.

Felújítják a rendezvényközpont homlokzatát
A Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont homlokzatának két burkolóeleme 2016-ban meglazult, amelyet akkor haladéktalanul megjavítottak. A további balesetveszély megelőzése érdekében azonban szükségessé vált a homlokzati kőburkolat teljes felülvizsgálata. A szükséges intézkedések megkezdése után kerül sor a munkálatok megkezdésére.

Terítéken a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal
A képviselő-testület elfogadta a tájékoztatót a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal Százhalombattát érintő beruházás aktuális helyzetéről. Parázs vita előzte meg a tájékoztató elfogadását. Több képviselő nehezményezte a kivitelező által alkalmazott módszereket, eljárásokat, a nem megfelelő és nem időben történő tájékoztatást, amelyek a város lakosságát jelentősen érintik. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosság számára az utazás tervezhető legyen és a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjon.

Útfelújítási tervek Dunafüreden
A képviselő-testület júniusi döntése alapján elkészült Dunafüred városrész úthálózatának felülvizsgálata, amely azt mutatja, hogy jelenleg négy helyszínen aktuális a felújítás: a Duna utca teljes hosszában, a Barátság utcának az Ilonka utca - Vasút utca, valamint Vasút utca - Tulipán utca közötti szakaszán, a Szellő utca Ilonka utca - Damjanich út közötti szakaszán és az Ősz utcában. A költségvetés összeállítására 2019-ben kerül sor.

Vizsgálat a volt kenyérgyár területén
A képviselő-testület több alakalommal tárgyalt a volt Kenyérgyár és Ruhaipari Szövetkezet területéről. Az önkormányzat jogi képviselőt is megbízott az ingatlan jogszerű rendbetételének vizsgálatára. Az Érdi Járási Hivatalnál eljárás indult a területtel kapcsolatban. Megállapították, hogy jelenleg nem áll fenn élet- és balesetveszély. A magántulajdonban lévő ingatlan teljesen körbekerített, ennek ellenére a kerítés mentén megtörtént a gyommentesítés, valamint a rágcsálóirtás.

Hivatalosan is Piac tér lett a városi piac területe
A városi piac területének és az ott található üzleteknek a címe évek óta rendezetlen, ezért vált szükségessé a közterület elnevezése. Mivel a köznyelv a "Piac tér" elnevezést régóta használja, ezért a képviselő-testület úgy döntött, a jövőben hivatalosan is Piac tér néven működik a terület.  

Módosították a költségvetést
A városi költségvetés módosításánál kiemelt jelentőséggel bír a 2018. évi Rövidpályás Úszó Országos Bajnokság teljes körű megszervezésének és lebonyolításának a támogatása. Fontos kiemelni azt is, hogy a Százhalombattai Ifjúságért Közalapítvány részére további támogatást szavaztak meg a százhalombattai fiatalok jogosítványhoz jutásának és a közalapítvány működési költségeinek támogatására.

A Képviselő-testület zárt ajtók mögött döntött a "Pro Urbe Százhalombatta" kitüntetés, és a "Szociális Munkáért Elismerő Oklevél" adományozásáról, valamint javaslatot tett a Pest megyei kitüntető díjak odaítélésére. Az egyes határozatokat megtekintheti a város honlapján: www.battanet.hu
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.