2024. április 16. - Csongor napja
Kedd
Min:5°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:12°
Csütörtök
Min:5°
Max:12°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:4°
Max:12°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Méltóság mezeje a Gátőrházban - írta: CK
2017-11-06 - Virághagymákat ültettek a Sérültekért Alapítvány és a Gondoskodás 2000. Ápolási Szolgálat tagjai november 2-án a százhalombattai Gátőrházban. Sorrendben ez az ágyás a negyedik "méltóság mezeje" a városban.
A sárga nárciszokkal beültetett ágyás nemzetközileg a hospicemozgalom szimbóluma. Üzenete, hogy mindenkinek jár az emberséges, emberhez méltó elmúlás. Százhalombattán több ilyen kertet létesített már a hospice szolgálatot is ellátó Gondoskodás. Található egy a rendelő előtt, a Kodály sétányon és a családsegítő központ dunafüredi épülete mellett.

A Sérültekért Alapítvánnyal több éve működik együtt az ápolási szolgálat – mondta el Czuppon Gabriella intézményvezető. A Felhőjárók drámacsoport a kezdetektől fellép a százhalombattai hospicenapokon, sőt, az is előfordult, hogy a rendezvényt a rossz idő miatt az alapítvány gátőrházi székhelyén tartották meg.

Idén azonban úgy alakult a hospice nap, hogy a Felhőjárók épp máshol szerepeltek, ezért került sor a virágültetésre ebben a későbbi időpontban – mondta el Schaffer Judit, az ápolási szolgálat vezetője. A növényhagymákat a Kisvakond kertészet, az ágyás üzenetét hordozó emléktáblát a FontPress nyomda ajánlotta fel.

Az értelmi vagy egyéb sérüléssel élőket segítő, integráló Sérültekért Alapítvány nappali foglalkoztató intézményében többen is rendelkeznek kerti munkás végzettséggel, amelyet a civil szervezet támogatásával szereztek meg. Ők készítették elő az ágyást. Az ültetés előtt Szélpál Stefi drámapedagógus beszélgetett a nappali ellátásban résztvevőkkel arról, hogy mit is jelent a hospice, és miért van szükség arra, hogy a legutolsó úton se maradjunk egyedül.

Czuppon Gabriella a Sérültekért Alapítvánnyal kapcsolatos egyéb aktualitásokról is beszámolt a Hírtükörnek. Mint mondta, az ÉTA (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége) pályázatának köszönhetően sikerült két kültéri erősítőgépet vásárolniuk. Szintén az ÉTA segítségével, illetve a köztársasági elnök támogatásával a kerámia műhely részére vettek eszközöket, valamint égető kemencét. Az országos ernyőszervezet tematikus művészeti napot tart a Gátőrházban november 23-án. A Sérültekért Alapítvány drámacsoportja, a Felhőjárók fellép a Folthalom varrókör november 11-i regionális rendezvényén, októberben pedig hatalmas sikert aratott a Paál István országos amatőr színjátszófesztiválon, ahová egyedüli sérült csoportként válogatták be. A szakmai zsűri rendkívüli elismeréssel beszélt a Felhőjárók munkájáról, produkciójáról, amelyet különdíjjal is jutalmazott.

A civil szervezet társadalmi ismertségét és elismertségét, valamint a gazdasági szereplők elköteleződését is jelzi, hogy a sérültek egyre több helyről kapnak megrendelést. Jelenleg kétféle bedolgozó munkát is végeznek az ipari parkban működő Toyo Seat Hungary számára, emellett karácsonyi kézműves ajándékokat készítenek a Dunamenti Erőmű részére.

A bevétel egy részét arra használják, hogy minél több élményhez juttassák az ellátottakat. Legutóbb a Valahol Európában musicalt nézték meg az ercsi művelődési házban és László Bandy labirintuskiállítását tekintették meg a könyvtárban.

A civil szervezet nappali ellátóhelyét jelenleg harmincegy fogyatékkal élő ember veszi igénybe. Közülük tízen foglalkoztatottak, nyolcan munkaviszonyban, ketten pedig fejlesztési jogviszonyban dolgoznak.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01
Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.