2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Regionális hirek
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Nemzeti Tanévnyitó Nagykőrösön
2017-09-15 -
A Pest megyei Nagykőrösön tartották augusztus 31-én a nyolcadik Nemzeti Tanévnyitót. A Nagykőrösi Református Templomban rendezett eseményen részt vett a tanárok gyermekek és a szülők mellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, Szabó Gábor lelkészelnök, Czira Szabolcs polgármester, valamint Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja is.
 
Balog Zoltán miniszter ünnepi beszédében rámutatott: vége van az átmeneti nehézségeknek, a korábbi működési problémák megszűntek, ma egy bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást.
 
Balog Zoltán úgy fogalmazott: a múlt útjai 2010-re elfogytak a köznevelés rendszere alól. Akkor egy igazságtalan rendszert örököltek, amely pénzügyi struktúrájában fenntarthatatlan volt, állandó bizonytalanságot hordozott, anyagilag kiszolgáltatta a tanárokat és bizonytalanságban tartotta az iskolafenntartó önkormányzatokat, szélesre tárta az esélyegyenlőtlenségi ollót. A miniszter szerint az anyagi gondokat az erősödő gazdaság megoldja, a szakmai problémákat pedig a párbeszéd oldotta, oldja meg.

Balog Zoltán a családokat segítő intézkedések között kitért arra, hogy 1-9. osztályban egy fillért sem kell fizetni a tankönyvekért, ami több mint egymillió diákot érint, az ingyenes étkeztetés pedig a diákok felére terjed ki. (A minisztérium utólagos tájékoztatása szerint a beszédben tévesen kétharmad hangzott el.) Szólt a most induló iskola-felújítási programról, ami 200 ezer gyermek tanulási helyét érinti majd.
 
A nagykőrösi templomban a tárcavezető kitért arra is, hogy azért tartanak nemzeti tanévnyitó ünnepséget, mert az nem csak az itthoni, hanem a világ bármely részén, a határokon túl élő magyarságnak is szól. Minden magyar iskolának szól az a pályázat is, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum írt ki 10 és 18 év közti gyermekek és az őket oktató intézmények részére, hogy felkereshessék Arany János életének helyszíneit – jelentette be Balog Zoltán, az Arany János születésének 200 évfordulóján szervezett eseménysorozathoz kapcsolódó kezdeményezést.

A miniszter felidézte, hogy 17 éve, az első Orbán-kormány alatt létrehozott Arany János Tehetséggondozó Program is meghozta a hozzáfűzött reményeket, mert az abban résztvevő gyermekek körében sokkal kisebb később a lemorzsolódás az oktatásban.
Az egyházi oktatási intézményeket arra kérte Balog Zoltán, hogy ne egy zárt rendszert alkossanak, hanem inspirálják az állami intézményeket. A miniszter a tanárok feladatairól azt mondta, hogy nekik kell megteremteni az átadható tudás és a valós élet közötti kapcsolatot, ami nem kis feladat.

A miniszter azt is elmondta, hogy a kormány tervezi a Nemzeti alaptanterv megújítását, amelyet elkészülte után társadalmi vitára fognak bocsátani.
 
Az ünnepség végén a tárcavezető átadta a Trefort Ágoston-díjakat, amelyet a szakminiszter adományozhat azoknak a minisztériumi, önkormányzati vagy intézményi dolgozóknak, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek.

Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a nagykőrösi nemzeti tanévnyitóval kapcsolatban elmondta, hogy különleges és felemelő érzés az Arany-emlékévben, Arany János tanítói pályájának színhelyén kezdeni a tanévet. Arany János ugyanis a szabadságharc bukása után itt, a Pest megyei Nagykőrösön talált menedéket, és kilenc éven keresztül 1860-ig, a főgimnáziumban, magyar és latin szakos tanárként tanította a rábízott diákokat. Elképzelhetjük, hogy mi mindent kaphattak a klasszikus kultúrából és a magyar nyelv szépségéből az akkori nagykőrösi diákok ettől a nagy műveltségű, több nyelven beszélő és fordító költőtől.
 
"Öt iskolás gyermek édesapjaként, - van köztük érettségire készülő és első osztályos kisdiák is- izgalmas és sok feladattal járó dolog számomra a tanévkezdés, de hiszem, hogy ezek az iskolai évek az ember az emberi élet egyik legszebb, élményekben leggazdagabb időszakai. Nekünk pedig szülőknek, tanároknak és politikusoknak mindent meg kell tennünk, hogy a gyerekek színvonalas oktatásban jó nevelésben és biztonságot adó körülményekben részesüljenek" - mondta el a kormánymegbízott.

A tanévnyitó zárásaként Balog Zoltán megkoszorúzta a templom kertjében található Arany János szobrot.
 
(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.