2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:20°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Könyvajánló
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Könyvjelző
2016-09-19 - Több szerző tollából, a százhalombattai történész, Lehoczki Zsuzsanna szerkesztésében jelent meg Az érd-ófalui Szent Mihály-templom műemléki helyreállítása és Historia Domusa című kötet.
A templomot vezető plébánosoknak, ha nem is kötelező, de erősen ajánlott afféle naplót, Historia Domust, azaz "az adott plébánia krónikaszerű, elbeszélő jellegű, szubjektív háztörténetét" vezetniük. Ezzel egyrészt segítik az utánuk szolgálatot teljesítő papnak megismerni az egyházközség mindennapjait és viszonyait, másrészt gazdag forrásul szolgálnak az utókor történészei számára. A másik izgalmas információforrás, ha alkalom adódik a falak alá is bekukkantani.

Az érdi Szent Mihály-templom 2010-2012-es felújítását megelőzően műszaki és régészeti vizsgálatokat végeztek az épületen. Az épületben és környezetében korábban nem folyt régészeti feltárás vagy falkutatás, és a templomra vonatkozóan csak nagyon kevés írásos forrás maradt fenn a középkorból. A falak alól azonban 15. századi gótikus maradványok kerültek elő. A szabályos, vakolt téglák mögött durva faragású mészkőfalakra, vagy üregekre bukkantak, a padozat alól egykori sírhelyek, az egyikből például egy fémszálból szőtt szalaggal díszített textília került felszínre, ahogy erről fotó is tanúskodik (74. oldal). A megelőző kutatásokról és a felújítás folyamatáról számos tervrajz, "előtte-utána" fotó is gazdagítja a kiadványt. Később, a kivitelezés során még további részletek derültek ki az építmény több száz éves történetéből. Az apróbb és nagyobb részletek tanúskodnak a korok anyagi lehetőségeiről, az aktuális trendekről, a templom "gazdáinak" gondolkodásáról is.

A kötet második részében a szerkesztő, Lehoczki Zsuzsanna történész a már említett írásos emlékeket dolgozta fel. Ez ismét újabb rétegeket tár fel a templomot megtöltő és környező mindennapokról. A Historia Domusban a plébános nem csak a napi aktualitásokat örökítette meg – egyházi események, időjárás, árvíz, tűzvész stb. –, de lélekösszeírásokat, levélmásolatokat, iskolaügyi iratokat is. A könyv által feldolgozott, Hegedűs József által jegyzett plébániatörténet az 1822 és 1866 közötti fontosabb eseményeket rögzíti, és nem csak az érdi anyaegyház, hanem az úgynevezett fiók- vagy leányegyházak, ez esetben Százhalombatta vonatkozásában is.

A történelmi regényeket gyakran éri az a vád, hogy az írók sokszor hagyják a fantáziájukat elsuhanni a tények felett, nem egészen hűek az adott kor körülményeihez. A műemléki szakértők, a régészek, a történészek azonban szakemberek, akik a feltárt anyagokhoz, a rögzített adatokhoz ragaszkodnak, abból dolgoznak. Szerencsés esetben még jó írók is. Hogy ez a könyv tele van izgalmakkal, az nem csak annak köszönhető, hogy a falak alól, az iratok mélyéről történetek bukkannak elő, hanem annak is, hogy a szerzők olyan kíváncsisággal, olyan szeretetteli lelkesedéssel fúrnak az összefüggések mélyére, amely magával ragadja az olvasót is.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.