2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:4°
Max:14°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:5°
Max:12°
Hétfő
Min:4°
Max:6°
Sport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Szezonzárás a VUK-nál
2016-06-10 - Bár az úszó, a tenisz és a triatlon szakosztályban még javában folynak a versenyek, a focisták és a kézilabdások a jól megérdemelt pihenésre készülődnek a korosztályos bajnokságok végén. A legnépesebb százhalombattai sportegyesület, a VUK SE vezetőjével, Katona Istvánnal a Halom Televízióban készült szezonzáró beszélgetés.  
Az utánpótlás-neveléssel foglalkozó VUK a kezdetektől, 2011-től részt vesz a TAO pályázatokon, amelyeknek köszönhetően az elmúlt időszakban éves szinten 10-13 millió forintot fordíthatott működési feltételeinek javítására, és átlagosan 5 milliót eszközfejlesztésre. Az egyesületnél a TAO pályázatok eredményeként vásárolhattak fűnyírót, mobil kapukat, új kazánt, melegvíztárolót, ipari mosó- és szárítógépet és újították fel az igencsak kihasznált vizesblokkot. Idén automata öntözőrendszert telepítettek az Óvárosi Sportközpont füves pályáira, idén pedig napelemekre pályáztak, amelyekkel az energiafelhasználásukat szeretnék olcsóbbá tenni.

A VUK kezdetek óta kiválasztó körzetközpontként működik a tehetségnevelő Bozsik-programban. Érd, Tárnok, Diósd, Sóskút, Biatorbágy, Törökbálint tartozik a területéhez. Eddigi leglátványosabb eredménye annak a biatorbágyi Tajti Mátyásnak a kiemelése volt, aki jelenleg a Barcelona U17-es labdarúgója.

A labdarúgó szakosztály 10 korosztályában, U7-től U19-ig 178 igazolt játékost tartanak nyilván. A fölső négy az MLSZ korosztályos NB II-es bajnokságaiban játszik, 5. 7. 8. és 10. helyen zárták a szezont. A kisebbek a Bozsik-programban versenyeznek, ahol nem az eredményesség, hanem inkább a foci megszerettetése az elsődleges cél.

A kézilabda szakosztályban jelentős változás, hogy tavaly a serdülő és a junior csapatot átadták a felnőtt egyesületnek a kedvezőbb TAO- kihasználás miatt. Jelenleg három lány és négy fiú korosztályos csapatban 140 játékos versenyez. Tavaly kiugró eredményt ért el az U12 az országos 6. hellyel, de ez a szint egy kisvárosi egyesület számára nem lehet elvárás a sportiskolákkal és akadémiákkal teletűzdelt mezőnyben. Saját régiójában az U12 és 14 a felsőházban ért el második, illetve harmadik helyezést, a lányok az alsó és középső házban végeztek első helyen. Az U10 a kisiskolás, az U9 pedig a szivacskézilabda bajnoki rendszerben szerepel.

Katona István kiemelte: nagyon szurkolnak Grátz Benjaminnak, az úszók legeredményesebb versenyzőjének, akit jelenleg kevesebb, mint fél másodperc választ el az olimpiától. Jelenleg a harmadik helyen küzd a kijutásért. Három hét múlva Rómában, azután a Budapest Bajnokságon kap újabb lehetőséget a négy tized leküzdésére. Felkészüléséhez az önkormányzat kiváló technikai feltételeket biztosít a sportuszodában.
A tehetségek korai kiválasztása érdekében a VUK saját költségén biztosít edzőket az óvodai és iskolai úszásoktatáshoz. Több mint 80 versenyző úszik az egyesületben, közülük nyolcan a MÚSZ "Jövő bajnokai" programjának kedvezményezettjei. Óriási reménységnek számít Marosi Bálint, aki sorra ússza meg a korosztályos rekordokat, de hasonlóan tehetséges Osváth Artúr és Csadó Zsanett is, akik jelenleg az Egyesült Államokban tanulnak.  

A teniszezők közül Dávid Cintia emelkedik ki, aki évek óta a korosztályos ranglisták elején, jelenleg az U14 4. helyén szerepel. A 12 évesek között Csibrák Antónia 15. a ranglistán, Tóth Emese pedig régiójában megnyerte az iskolai bajnokságot. A pályákat hosszú ideje bérli és rendszeresen újítja, jó karban tartja az egyesület. Az őszi-téli időszakban használt közel 20 éves sátor azonban megérett a cserére.

A triatlon szakosztályban két edző foglalkozik 30 versenyzővel. Legeredményesebb közülük Soós Dorka, aki az országos korosztályos bajnokságokon is kiemelkedően szerepel, és nagyon keményen dolgozik. (HTV)

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.