2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Kultúra nélkül nincs öröm
2014-09-09 - Kultúráért Százhalombatta Díjjal tüntette ki a százhalombattai önkormányzat Cseh Kornélnét, a Barátság Kulturális Központ nyugállományba vonult igazgatóhelyettesét, a Sérültekért Alapítvány elnökét. Úgy véli, a kultúra nemcsak az a csillogó valami, amit fényes és hatalmas koncerttermekbe képzelünk el. Nem kapjuk örökségbe, de egészen egyszerű dolgokon múlik, hogy eljuttassuk a "mélybe".
Cseh Évit mindenki ismeri a városban. Igazából a közé a tucatnyi ember közé tartozol, akiket egyszemélyes intézményként szoktak emlegetni. Hogyan kezdődött ez az egész?
- Dorogon nevelkedtem, de a vakációkat javarészt az anyai nagyszüleimnél töltöttem Horpácson. Elbűvölt a Mikszáth-kastély a hatalmas parkkal, a fotó a parasztembernek tűnő, pipázó íróról, akit nagyapám még sokat látott, amint maga köré gyűjtötte a falubeli gyerekeket és mesélt nekik. Talán vele indult. Egy másik meghatározó emlék az amatőr társulat ugyanott, amelyben szép hangú édesanyám, nagyapám is játszott. Első osztályos koromtól csak olvastam. A városi könyvtárat ábécé sorrendben vettem ki, majd a járási következett, mivel a tanár nénim akkor szerzett egyetemi diplomát, és velem kölcsönöztette ki az előírt olvasmányokat. Persze, voltak időszakaim, kedvenceim, de gyakorlatilag mindent elolvastam, hetedikben Zola Nanáját, ahogy jött. Az első perctől fontos volt számomra a közösségi lét is. Gyermekorvos szerettem volna lenni, a szüleim viszont úgy vélekedtek, jobb, ha az érettségivel már szakmát is kapok. Így kerültem közgazdasági szakközépiskolába, ahol nagyon hamar azt vettem észre, hogy a lazább, kicsit lustább cigizős klikk éppen úgy elfogad, mint a tanulós, nagyon jól neveltek csapata. Akaratlanul is a osztály vezetője lettem, még a tanárok is elfogadtak ebben a minőségemben. Közben találkoztam egy lánnyal, aki népművelőnek készült. Tőle halottam először, hogy létezik ilyen szakma, és azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni.
 
- Ma már kulturális menedzsernek meg közönségszervezőnek hívják a népművelőket.
- Sok minden változott az elmúlt évtizedekben. Kicsit hiányolom a fiatalokból azt a gondolkodást, amely az én generációmat jellemezte. Ma csak a "nekem legyen jó" elve működik. Ezért imádkoznak, agykontrolloznak, buddháznak, de mi van a többiekkel? Lehet nekem jó nélkülük? Mi a művelődési házban mindig bent voltunk, nem számoltuk a túlórákat, nem tekintettük munkaalkalomnak, kereseti lehetőségnek a civil szerveződést, a szülők, a betegek, a sérültek segítését. Nem kérdeztük: nekem ebből mi jut? Lehet, hogy őrültek voltunk, de sokszor aggódom, lesznek-e fiatalok, akik továbbviszik, amit elkezdtünk a közösségekben végzett munkával.
 
- Amikor augusztus 20-án átvetted a Kultúráért Díjat, azt mondtad, kultúra nélkül nincs öröm. Nem túlzás ez?
- Az ember vagy beleszületik a kultúrába, vagy elkezdi szeretni és magába szívni. Nem lehet megörökölni, még ha ma sokan azt is hiszik. Mi az öröme annak, akinek nincs szeme meglátni, nincs füle meghallani a világ gazdagságát?
 
- Szülők Fóruma Egyesület, Sérültekért Alapítvány, Városi Gyermeknap, Mézes Napok, főzőversenyek, Baba Klub – ha jól tudom, ezek mind hozzád fűződnek, és biztosan nem is teljes a felsorolás. Kitaláltad és megcsináltad, mára pedig nem lenne a város ugyanaz a valamikori ötleteid nélkül.
- Amikor Takács Péter az akkori Barátság Művelődési Központba hívott, egy nyugdíjasklub, egy-egy művészeti csoport (a Liszt kórus, FÉK), a Forrás és néhány nagyon lelkes kolléga volt ott. Élveztem az új dolgokat. Az SZFE úgy alakult meg, hogy ’89-ben éppen a Hírtükörben adtunk közre egy felhívást. Amikor elkezdett működni, jöttek a mozgássérültek, az asztmások, a felnőtt egészségkárosodottak, hogy ők is igénylik a közösséget. Sorra segítettük a különböző csoportok megszerveződését. A Mézes Napok is úgy kezdődött, hogy a helyi méhészek megkeresték Takács Pétert, aki azután azt mondta nekem, kezdjünk velük valamit! A ’90-es évek közepén egyszer az is előfordult, hogy a méhek járványa miatt el se tudtak jönni, a rendezvényt mégis megtartottuk, hogy ne szakadjon meg a folyamat, mert ez nagyon fontos: minden egymásra épül. A gyereknap kicsit mindenkié volt, igazából senkié. Azt mondtam, vállalja fel a művelődési ház, legyen Városi Gyermeknap! Kitaláltam a babafotó-kiállítást. Voltak, akik nem tartották jó ötletnek, de rengeteg kép érkezett, és amikor felkerültek a falra, én magam is megtorpantam, olyan gyönyörűséges volt az a sok szép kisgyerek. Aztán eszembe jutott, hogy vajon a Családok Átmeneti Otthonából küldött-e valaha valaki fotót? Egyáltalán, készülnek-e ott képek a gyerekekről? Kiderült, hogy nem nagyon. Ba Norbi elvállalta, hogy odamegy és lefényképezi a kicsiket, és abban az évben azok a családok mind eljöttek a gyereknapra. Lehet, hogy sokan közülük akkor jártak először a "művházban". A Battai Napok is ilyen apró ötletekből született, és mára háromnapos nagyszerű rendezvénnyé vált, amely fiataloknak és idősebbeknek egyaránt élményt nyújt. Persze, nem működtek volna az újító gondolatok, ha nincsenek, akik melléjük állnak. Vezér Mihály polgármester, Takács Péter, Szigetvári Józsi - jó volt együtt gondolkodni és dolgozni az ilyen típusú emberekkel.
 
Nem kell nagy dolgokra gondolni, amikor arról beszélünk, hogy juttassuk el a kultúrát a mélyebb szociális rétegekbe. Láttam ördög rossz, neveletlen kisfiút, aki valószínűleg sosem hallott otthon klasszikus zenét. Le-felrohangált a rendezvényen, de amikor megszólalt a kamarazenekar, úgy torpant meg, mint akit megbabonáztak. Sokszor kérdezték tőlem, kérdezik ma is: minek mindig valami újat kitalálni? Muszáj! Mert e nélkül nincs fejlődés! Persze, meg kell tartani a régit is. Itt vannak a sérültek az alapítványnál. Az egyik tevékenységben elsajátított készségeik átvihetők a másikra, de ennek tervszerűen, tudatosan és élményszerűen kell történnie és ki kell egészülnie sok-sok egyéb, vonzó lehetőséggel, hogy észrevétlenül tanuljanak, gazdagodjanak.
 
- Biztos vagyok abban, hogy most is vannak új ötleteid, komoly céljaid az alapítvánnyal kapcsolatban.
- Tagja vagyok a sérültekkel foglalkozókat tömörítő ÉTA elnökségének, és emiatt sokat járom az országot. A népi kismesterségek kihalóban vannak. Megöregszenek, elmennek a mesterek, eltűnik a tudás, ami a kezükben volt. Talán a mi szervezeteink lehetnek azok, amelyek megőrzik a következő generációknak. Jó lenne, ha időben összegyűjtenénk a még élő, hasznosítható tudást.
 
Amikor 25 éve elkezdtünk foglalkozni a sérültekkel, a szülők legnagyobb gondja az volt, hogy haza akarták hozni őket az intézményből. Haza is hoztuk őket, az akkori gyerekek azonban mostanra felnőttek, és a szülőknek szembe kell nézniük azzal, mi lesz velük, ha ők már nem lesznek. Nincs elég férőhely, nincs állami forrás bentlakásos intézmény létrehozására. Ez most a legnagyobb gond.
 
Mégis úgy érzem, a világ rengeteget változott, amióta nekifogtunk ennek a munkának. Annak idején például sokan nem értették, mit akarok azzal, hogy egyszerre, egy helyen foglalkozzanak a különféle szakemberek a sérült gyerekekkel. Aztán néhány év múlva berobbant a köztudatba a korai fejlesztés fogalma, amiről ma már mindenki tudja, hogy micsoda. Azt jelenti, hogy nem lehet egy embert részenként fejleszteni, hanem csak egyben, egészben, a sokféle létező módszert harmonizálva.
 
Ma már senki sem akar úgy "segíteni" a fogyatékkal élőn, hogy leülteti a sarokba. Más kérdés, hogy ma sem könnyű a dolgunk. Ha valóban tenni akarunk értük, az csak sok munkával, gondolkodással, empátiával és nagyon sok kultúrával lehetséges.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.