2022. július 04. - Ulrik napja
Hétfő
Min:20°
Max:36°
Kedd
Min:19°
Max:30°
Szerda
Min:16°
Max:30°
Csütörtök
Min:17°
Max:28°
Péntek
Min:15°
Max:20°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Harminc éves a Paletta - írta: ani
2013-04-17 - Az 1982-ben alakult Paletta Festő Szakkör egykori tanítványok munkáinak május 3-ig látható kiállításával ünnepli működése 30. évfordulóját a Barátság Kulturális Központ előterében. A szakkör alapítójával, Dobák Józsefné, Babarczy Anikóval, azaz Ani nénivel felidéztük a Paletta színeit.
A történet még a Barátság Művelődési Háznál is régebbi, mivel egy akkor Ságvári, most Liszt sétányon lévő pincében kezdődött, miközben a főtéren még csak alakult az épület. Aztán beköltöztek és harminc éven át, minden kedd délután zajlott az alkotás Dobákné Ani néni irányítása mellett.

Jöttek az egészen kis óvodások és volt, aki maradt érettségiig vagy még tovább. Paletta-növendékek közül került ki grafikus, építész, belsőépítész, stílus tanácsadó, iparművész, városi főkertész és koreográfus is, de a cél elsősorban nem a képzőművész szakma elsajátítása volt, hanem a komplex szépérzék, az érzékenység fejlesztése, a színek tisztelete, ismerete. Ha nem is foglalkozik mind a többszáz egykori palettás képzőművészettel, sokan közülük a mai napig alkotnak, kreatív szülőkként ülnek a gyerekeik mellé. Ha valaki azzal a céllal érkezett a szakkörbe, hogy szeretne ezen a vonalon továbbtanulni, akkor kőkeményen nekiálltak az alapoktól rajzolni tanulni, ábrázolást, geometriát, színelméletet. "Nagyon ki tudom magam húzni, amikor egy tanítványom százszázalékosan teljesít a felvételin" – idézi fel a tanárnő.

A foglalkozások témáját többnyire az irodalom, a népi kultúra, dalok és mesék, valamint a természeti formák adták, de ha a gyereknek ahhoz volt kedvük, kifesthették magukból a bánatukat vagy az örömüket is. Megismerkedtek a kollázs technikával, a selyemképpel, a pasztellel és az akvarellel, a tűzzománccal, a linometszettel és a batikkal is, ahol volt elég hely a forró viasszal dolgozni. Jól együttdolgozni igazán 5-6 kisgyerekkel lehet, és ez lenne a szakkör értelme, de előfordult, hogy a földön hasalva rajzoltak, mert nem volt már ülőhely.

Ha elindultak egy pályázaton, nyertek. Indiában például aranyérmet érdemelt egy, a Paletta szakkörben készült batikmunka. Egy másik alkalommal az évente megrendezett zánkai tárlatok legszebb műveit a Szépművészeti Múzeumban mutatták be, ahol a legjobbak között is a legfőbb díjat Ani néni egyik tanítványának batikolt alkotása kapta.

Százhalombattán sajnos már csak két tízemeletes - a Kodály sétány 2. és részben a 10. - lábazatán láthatók a Paletta Festő Szakkör több évtizedes falfestményei, amiket a lakók védtek meg a felújításkor. De többek között eltűnt a Kodály sétány 18. oldaláról az a festmény is, amit litván vendéggyerekek készítettek a nyolcvanas években. Akkoriban Kaunasszal is formálódott a testvérvárosi kapcsolat, a látogatást hamarosan viszonozták a battai gyerekek. A hírek szerint, a kaunasi művészeti iskolában még mindig őrzi kézjegyüket a Karinthy Frigyes Cirkusz című novellája alapján készült falfestmény.

Egy alkalommal nagy kirándulást tettek az Őrségben is, egy hétig bolyongtak a települések között. "Isteni szabad élet volt!" A Palettában elsajátított szemlélet egyik szép példája, hogy a gyerekek otthagyták a turistáknak szánt csecsebecséket, de helyiek útmutatását – és az erdőben cseréppel beszórt ösvényt – követve eljutottak egy igazi fazekasmesterhez, akitől gyönyörű kézműves munkákkal megpakolva tértek vissza. S ha már arra jártak és énekelni szeretnek, kipróbálták a jáki templom akusztikáját is.

A harminc év alatt számtalan szép élménnyel és alkotással gazdagodtak a gyerekek és vezetőjük is. Tavaly novemberben azonban fel kellett adnia a további tanítást. "Még sosem mondták, hogy érzékeny a szíve?" – kérdezte az orvos. "Ilyen összefüggésben még nem" – felelte Ani néni. A gyerekek százszázalékos energiát kívánnak, így az ő oktatásukat bizonytalan időre felfüggesztette, de az alkotást nem adta fel. Most épp az akrillal ismerkedik, ami szelídebb anyag a különböző vegyi anyagokat tartalmazó olajfestéknél, és közelebb áll kedvenc technikájához, az akvarellhez. Egy barátnője egyszer megkérdezte, mi lesz a sok szép képpel, ha ő már nem lesz. Ani néni egy pillanatra elbizonytalanodott, de hamar rájött, hogy nem a jövőnek alkot, hanem a jelennek, a maga örömére. És továbbra is énekel, hiszen 18 éve szervezi és irányítja a Városi Népdalkört. Igaz néha nehéz eljutni a BKK-ig, de a hölgytársak autóval hozzák-viszik, vigyáznak rá. Rendszeresen próbálnak, készülnek a majálisra és a május 25-i népdalos találkozóra.

A Paletta szakkör sem szűnt meg, csak átalakult. Szerdánként 16 órától az 5-ös teremben Poszpisek Márta grafikusművész várja a gyerekeket.


Nyári táborok
2022-05-11 -
Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
AKTUÁLIS
2022-06-11 - A júniusban ünnepelendő pedagógusnap alkalmából minden pedagógus fogadja tőlem nagy-nagy szeretettel szívből jövő írásomat.
2022-05-31 - Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.
2022-05-22 - Városunk még mindig hordoz magán néhány építészetileg és urbanisztikailag szocreál stílusjegyet. Ezt a vonást legjobban és a legészrevehetőbben a parkolással kapcsolatosan lehet megélni a mindennapokban. 
In memoriam Szél Pál
2022-07-03
Szél Pál 1956-ban látta meg a napvilágot Százhalombattán. Igazi battai volt: Dunafüreden született, és itt is élte le egész életét.

A köztisztviselőket ünnepelték
2022-07-01
A Köztisztviselők Napja alkalmából műsorral egybekötött ünnepségen köszöntötte a százhalombattai önkormányzat a Polgármesteri Hivatal aktív és nyugdíjas munkatársait a Szekeres József Konferencia-és Rendezvényközpontban június 30-án. A rendezvényen elismerő okleveleket is átadtak.

Háromszáz új parkolóhely létesülhet - Képviselő-testületi összefoglaló
2022-06-30
Százhalombatta Város Képviselő-testülete megtartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban június 29-én.

Az Óvárossal kapcsolatos képviselő-testületi döntések
2022-06-30
A június végén tartott képviselő-testületi ülés legnagyobb részét képezte a Százhalombatta város önkormányzata 2022. évi költségvetési rendeletének módosítása. Számtalan döntés érinti az Óvárost, melyeket a teljesség igénye nélkül az alábbiakban részletezek.

Köszönet az egészségügyi dolgozóknak
2022-06-28
 A július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a százhalombattai önkormányzat a Százhalom Egészségügyi Központban. Az idei évben – a képviselő-testület döntése értelmében – Dr. Máté Edit gyermekorvos kapta a "Semmelweis Díjat".

Hősies futás
2022-06-28
Sikeresen teljesítették a rácalmási Szigetfutás 11.2 km-es távját a SZVISE futói június 26-án.

Továbbjutást érő bronzérem
2022-06-28
A harmadik helyet szerezte meg a százhalombattai VUK SE U9-es labdarúgócsapata az Almásfüzitőn rendezett Summer Cup tornán, ezzel kvalifikálta magát a rangos, ausztriai Champions Trophy-ra.

Sport-fogadás
2022-06-27
A százhalombattai sportegyesületeket, köztük a továbbra is az NB I/B-ben játszó SZKE férfi kézilabdacsapatát látta vendégül az önkormányzat a kulturális központban, június 23-án.

Szívtől szívig
2022-06-26
Családias hangulatban, díjátadóval egybekötve ismét megrendezte az Aranyszív Napot a százhalombattai Sérültekért Alapítvány a Gátőrházban június 17-én. Az ünnepi eseményen idén is átadták az "Aranyszív Díjat".

Kiváló tanulók és versenyeredmények
2022-06-25
A hagyományokhoz híven a százhalombattai önkormányzat idén is díjazta a kiemelkedő eredményeket elért diákokat a Polgármesteri Hivatal dísztermében június 23-án. "Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjban" 13 diák részesült, "Tanulmányi Versenyekért Díjat" egyéni eredményéért 41, csapatteljesítményéért 78 tanuló kapott, továbbá 40 felkészítő tanár jutalomban részesült. Az elismeréseket Vezér Mihály polgármester adta át.

Évadzáró az Őszidőnél
2022-06-22
Ünnepi rendezvényt tartott a nyári szünete készülve Százhalombatta egyik legnagyobb létszámú nyugdíjas klubja június 17-én. Az Őszidő meghívásának eleget téve, az eseményre ellátogatott Vezér Mihály polgármester is.

Zöldhulladék szállítás rendje
2022-06-22
A Szákom Kft. szerződés szerint városrészenként heti egyszeri zöldhulladék szállítást végez Százhalombattán a lakosság részére, március 1-je és november 30- a között.

Rendőrségi strandkampány és épületbemutató
2022-06-19
Két programmal várja az érdeklődőket az Érdi Rendőrkapitányság az országos bűnmegelőzési, illetve toborzó kampány keretében júniusban.

Kiemelt díjazott lett a százhalombattai Szivárvány Óvoda csoportja
2022-06-19
"Legjobbak a jók között" díjat nyertek el alkotásaikkal és cselekedeteikkel az Csillag csoport óvodásai az országos "Tégy jót, varázsolj mosolyt!" gyerekpályázaton

Mit tehetünk a szúnyogok ellen?
2022-06-19
"Házi feladat" a nyugalomért

Kiemelt atlétikai fejlesztés
2022-06-13
Diákolimpia megrendezésére is alkalmas atlétikapályát adtak át a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskolában. A Magyar Atlétikai Szövetség által finanszírozott, 350 millió forint értékű beruházás részeként futókört, távol- és hármasugró, valamint súlylökő pályát alakítottak ki.

Két-két arany- és bronzérem az emlékversenyen
2022-06-11
Forrai Csaba, a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub tagja jóvoltából újból kiírták a Tóth István Modellvitorlás Emlékversenyt a velencei tavon június 4. és 6. között – derül ki a battai egyesület beszámolójából.

Mozgalmas hónap - Polgárőr beszámoló
2022-06-09
A májusi hónapot a Városi Gyermeknap és az 1-jei ünnepségsorozat biztosításával kezdték a százhalombattai polgárőrök, a rendezvények eseménymentesen zajlódtak le.

A nemzetnek nincs határa
2022-06-09
Százhalombattán is megemlékeztek a Magyarország területét megcsonkító, 1920 június 4-én életbe lépett trianoni békeszerződésről. A kormány az évfordulót 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Köszönet a pedagógusoknak
2022-06-08
Díjátadóval és műsorral egybekötött pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték Százhalombattán a városi intézmények munkatársait a kulturális központban június 3-án.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.