2022. június 29. - Péter, Pál napja
Szerda
Min:21°
Max:36°
Csütörtök
Min:21°
Max:36°
Péntek
Min:18°
Max:36°
Szombat
Min:15°
Max:32°
Vasárnap
Min:18°
Max:34°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Gólyafészek a Jahn Ferenc Kórházban - írta: CK
2013-03-12 - Saját szobát kapott tizenharmadik születésnapjára a százhalombattai Gólyahír Egyesület. A Jahn Ferenc Kórházban átadott helyiségben az örökbefogadó szülők és az örökbefogadásra váró újszülött már az első napoktól zavartalanul élvezhetik egymás közelségét, hogy a korai kötődés mielőbb kialakuljon köztük.
A Gólyahír Egyesület 2000. március 11-én alakult Százhalombattán. Munkatársai segítséget nyújtanak a krízishelyzetbe került várandós nőknek, és amennyiben ennek ellenére sem tudják vállalni az újszülött felnevelését, örökbefogadó szülőket keresnek számára. Működésük 13 éve alatt 646 gyermek nyílt örökbeadásánál közreműködtek. A 647-ik kisbaba örökbeadási dokumentumait éppen a Gólyafészek március 11-i átadásakor írták alá az illetékes gyámhivatalban, miközben ő a csecsemőosztályon várta, hogy hazavigyék.

A társadalom jobban elítéli a gyermeküket örökbe adó anyákat, mint azokat, akik az abortusz mellett döntenek – mondta Mórucz Lajosné alapító elnök -, pedig ennek fordítva kellene lennie. A Jahn Ferenc Kórházban azonban empátiával és szeretettel fordulnak hozzájuk, mivel az életet választják, miközben saját életük többnyire legfájdalmasabb döntését kell meghozniuk.

Sokan közülük sosem tudják feldolgozni a gyermekükről való lemondással járó traumát, ezért a kórházban dolgozó elhivatott szakemberektől minden támogatást megkapnak, hogy jó döntést hozzanak. Gyakran ott derül ki, hogy van intézményesült segítség, lehetőség, hogy mégis változhat a család vagy az apa hozzáállása – mondta Szentgallay Zoltánné részlegvezető főnővér, aki szakdolgozatát is ebből a témakörből írta.

Barbócz Ilona kórházi védőnő egyebek mellett a nyílt örökbefogadások koordinálásáért is felelős. Külön figyelmet szentel azoknak a szülő nőknek, akik veszteséggel indulnak haza. "Ki ítélkezhet felettük? – kérdezi. Szerintem csak az, aki átélt hasonlót." Nagyon fontos, hogy otthon is kapjanak támaszt a válság feldolgozásához, ha egyáltalán van hová hazamenniük. Minden esetben felajánlja: visszatérhetnek, ha meghallgatásra, tanácsra van szükségük.

Az intézmény húszpercnyi távolságra van az egyesület százhalombattai krízisotthonától, ahol a titkolt terheseknek biztosítanak menedéket. Ez is szerepet játszik abban, hogy a gólyababák jelentős része a dél-pesti kórházban születik.

A kórház vezetése egy használaton kívüli szobát ajánlott fel az egyesületnek, amely gondoskodott új bútorról, szaniterről, linóleumról és festésről. A legtöbb helyen a kezelőben ismerkedhet egymással az új család, de van, ahol csak arra nyílik lehetőség, hogy időről időre lássák a kisbabát. A Gólyafészekben akár egész nap együtt lehetnek, miközben az újszülött gondozását, táplálását is megtanulják a szülők.
Az egyesületnél jelenleg négyszáz pár várakozik örökbe fogadásra, átlagosan 3-4 év alatt juthatnak gyermekhez. Az elmúlt években a civil szervezet jelentős szerepet vállalt abban is, hogy a nyílt örökbefogadás jogi szabályozása jobban szolgálja a résztvevők érdekeit. A hamarosan elfogadásra kerülő családjogi törvény például több olyan módosítást tartalmaz, amelyekre Mórucz Lajosné tett javaslatot. Ezek közül nagyon fontosnak tartja a titkolt terhesek védelmében hozott intézkedéseket, így azt, hogy az újszülött személyes dokumentumait ne az életet adó anyának postázzák ki, hanem a területileg illetékes gyermekvédelmi szolgálatnak. Jelentős előrelépésnek tartja, hogy míg korábban a helyi önkormányzatoknál zajlott a gyámügyek intézése, most a megyeszékhelyeken található járási hivatalokhoz került, amivel egyszerűbbé és hatékonyabbá vált. A jövőben – a családon belüli örökbe adás kivételével - csak civil szervezet közreműködésével valósulhat meg nyílt örökbe adás, amivel Mórucz Lajosné szerint megelőzhető az újszülöttek adásvétele, az ember ugyanis nem árucikk.
Az egyesület sokféle módon támogatja a nem kívánt gyermekkel várandós nőket. Megpróbálnak támogatót keresni a családban, anyaotthoni elhelyezésről gondoskodnak, adományokból bútort, kelengyét biztosítanak, ha arra van szükség. Élelmiszert csak az elmúlt egy évben kérnek tőlük, ilyenre korábban nem volt példa. Működésüket elsősorban az szja felajánlásokból fedezik, tavaly – a többi hasonló profilú civil szervezettel együtt - másfél millió forintos támogatást kaptak a minisztériumtól a törvény-előkészítésben végzett tevékenységük elismeréseként. Munkatársaik nem kapnak fizetést, az örökbefogadó szülőktől anyagi támogatást semmilyen formában nem fogadnak el, tudásával, szakértelmével azonban számos anyuka és apuka járul hozzá a szervezet sikereihez. Csányi Tamás programozó matematikus, aki három gyermeket köszönhet a Gólyahírnek, azt mondja, olyan az egyesület, mint egy segítőkész nagy család. Feleségével mindig sok gyermeket akartak, a Gólyahír azonban csak kettőt támogat. A harmadikkal óriási szerencséjük volt, a 17 éves életet adó anya szúrta ki őket egy egyesületi honlapon. Nekik akarta adni a kislányát, a Gólyahír vezetősége pedig - rendhagyó módon - szavazott a kérdésről - ötből négyen igennel.

Csányi Tamás szerint Móruczné Gabinak csodálatos érzéke van a gyerekek és a szülők összepárosításához, és ez nemcsak gólyahíres mítosz. Meg lehet nézni a rendszeres találkozókon, mennyire hasonlítanak!

2011-ben 808 örökbefogadás történt Magyarországon, tízzel több, mint a megelőző évben. A kormány hálás azoknak a civil szervezeteknek, amelyek közreműködnek a szülők és a gyermekek egymásra találásában és a gyerekek érdekében igyekszik egyszerűsíteni az örökbefogadást – mondta Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős államtitkár. Egyebek mellett bevezették az örökbefogadási gyest. A hat hónapos támogatás azoknak jár, akik 3-10 éves gyermeket fogadnak örökbe, és az a célja, hogy könnyebben összeforrjon az új család. 



Nyári táborok
2022-05-11 -
Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
AKTUÁLIS
2022-06-11 - A júniusban ünnepelendő pedagógusnap alkalmából minden pedagógus fogadja tőlem nagy-nagy szeretettel szívből jövő írásomat.
2022-05-31 - Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.
2022-05-22 - Városunk még mindig hordoz magán néhány építészetileg és urbanisztikailag szocreál stílusjegyet. Ezt a vonást legjobban és a legészrevehetőbben a parkolással kapcsolatosan lehet megélni a mindennapokban. 
Köszönet az egészségügyi dolgozóknak
2022-06-28
 A július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a százhalombattai önkormányzat a Százhalom Egészségügyi Központban. Az idei évben – a képviselő-testület döntése értelmében – Dr. Máté Edit gyermekorvos kapta a "Semmelweis Díjat".

Hősies futás
2022-06-28
Sikeresen teljesítették a rácalmási Szigetfutás 11.2 km-es távját a SZVISE futói június 26-án.

Továbbjutást érő bronzérem
2022-06-28
A harmadik helyet szerezte meg a százhalombattai VUK SE U9-es labdarúgócsapata az Almásfüzitőn rendezett Summer Cup tornán, ezzel kvalifikálta magát a rangos, ausztriai Champions Trophy-ra.

Sport-fogadás
2022-06-27
A százhalombattai sportegyesületeket, köztük a továbbra is az NB I/B-ben játszó SZKE férfi kézilabdacsapatát látta vendégül az önkormányzat a kulturális központban, június 23-án.

Szívtől szívig
2022-06-26
Családias hangulatban, díjátadóval egybekötve ismét megrendezte az Aranyszív Napot a százhalombattai Sérültekért Alapítvány a Gátőrházban június 17-én. Az ünnepi eseményen idén is átadták az "Aranyszív Díjat".

Kiváló tanulók és versenyeredmények
2022-06-25
A hagyományokhoz híven a százhalombattai önkormányzat idén is díjazta a kiemelkedő eredményeket elért diákokat a Polgármesteri Hivatal dísztermében június 23-án. "Kiváló Tanulmányi Eredményért Díjban" 13 diák részesült, "Tanulmányi Versenyekért Díjat" egyéni eredményéért 41, csapatteljesítményéért 78 tanuló kapott, továbbá 40 felkészítő tanár jutalomban részesült. Az elismeréseket Vezér Mihály polgármester adta át.

Évadzáró az Őszidőnél
2022-06-22
Ünnepi rendezvényt tartott a nyári szünete készülve Százhalombatta egyik legnagyobb létszámú nyugdíjas klubja június 17-én. Az Őszidő meghívásának eleget téve, az eseményre ellátogatott Vezér Mihály polgármester is.

Zöldhulladék szállítás rendje
2022-06-22
A Szákom Kft. szerződés szerint városrészenként heti egyszeri zöldhulladék szállítást végez Százhalombattán a lakosság részére, március 1-je és november 30- a között.

Rendőrségi strandkampány és épületbemutató
2022-06-19
Két programmal várja az érdeklődőket az Érdi Rendőrkapitányság az országos bűnmegelőzési, illetve toborzó kampány keretében júniusban.

Kiemelt díjazott lett a százhalombattai Szivárvány Óvoda csoportja
2022-06-19
"Legjobbak a jók között" díjat nyertek el alkotásaikkal és cselekedeteikkel az Csillag csoport óvodásai az országos "Tégy jót, varázsolj mosolyt!" gyerekpályázaton

Mit tehetünk a szúnyogok ellen?
2022-06-19
"Házi feladat" a nyugalomért

Kiemelt atlétikai fejlesztés
2022-06-13
Diákolimpia megrendezésére is alkalmas atlétikapályát adtak át a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskolában. A Magyar Atlétikai Szövetség által finanszírozott, 350 millió forint értékű beruházás részeként futókört, távol- és hármasugró, valamint súlylökő pályát alakítottak ki.

Két-két arany- és bronzérem az emlékversenyen
2022-06-11
Forrai Csaba, a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub tagja jóvoltából újból kiírták a Tóth István Modellvitorlás Emlékversenyt a velencei tavon június 4. és 6. között – derül ki a battai egyesület beszámolójából.

Mozgalmas hónap - Polgárőr beszámoló
2022-06-09
A májusi hónapot a Városi Gyermeknap és az 1-jei ünnepségsorozat biztosításával kezdték a százhalombattai polgárőrök, a rendezvények eseménymentesen zajlódtak le.

A nemzetnek nincs határa
2022-06-09
Százhalombattán is megemlékeztek a Magyarország területét megcsonkító, 1920 június 4-én életbe lépett trianoni békeszerződésről. A kormány az évfordulót 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

Köszönet a pedagógusoknak
2022-06-08
Díjátadóval és műsorral egybekötött pedagógusnapi ünnepségen köszöntötték Százhalombattán a városi intézmények munkatársait a kulturális központban június 3-án.

Újabb alapítványi adományozás
2022-06-07
Kilenc-kilenc darab táblagépet adott át a Remény Bajnoka Alapítvány a százhalombattai Arany János és az Eötvös iskola részére.

Projektbeszámoló
2022-06-07
Az Erasmus+ "Self-awareness: Embrace Yourself, Embrace the World" nevű, önismeretet feldolgozó projekt három évének záróeseményére került sor az Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnáziumban május 9-13. között diákcsereprogram formájában.

Egyes - '55
2022-06-07
Ötvenötödik születésnapját ünnepelte a százhalombattai 1. Számú Általános Iskola május 20-án. A jubileum alkalmából a diákok a kulturális központban előadással is felidézték az iskola múltját.    

Több, mint győzelem - Megvan az első négy
2022-06-07
36-31-re nyert Százhalombattai KE hazai pályán a Mezőkövesd ellen az NBI/B férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában június 4-én – derül ki Tallér Zsolt, a battai klub technikai igazgatójának beszámolójából.  

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.