2019. szeptember 16. - Edit napja
Hétfő
Min:18°
Max:28°
Kedd
Min:14°
Max:20°
Szerda
Min:8°
Max:16°
Csütörtök
Min:6°
Max:15°
Péntek
Min:5°
Max:16°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Don’t stop me now - írta: NyH
2013-02-05 - Egy helyi fiatalembert – Door Tamást – nevezték ki a budapesti Juventus Rádió vezérigazgató posztjára idén januárban. A 13 éve a rádiós piacon dolgozó szakember 2011 júliusa óta a Juventus Rádió kereskedelmi igazgatója, korábban az InfoRádióban, a Roxy Rádióban és a Rise FM-ben töltött be hasonló pozíciókat. Door Tamás a Rádió6 Aktuális című műsorában mutatkozott be.
Budapesten születtem az első kerületben, majd 14 éves koromban a szüleimmel Érdre költöztünk egy családi házba. Tizenhét éves voltam, amikor egy olaszországi nyaralás alkalmával megismertem a páromat, aki százhalombattai, így kerültem kapcsolatba a várossal. Először a lakótelepen laktunk, csak két év múlva költöztünk le Dunafüredre családi házba, ahol a gyermekeinkkel most is élünk.
 
A rádiós pályafutásom egy érdekes véletlennek köszönhető. Műszaki vonalon folytattam tanulmányokat, majd 21 évesen egy társasházkezelő cég behajtási osztályán dolgoztam, ahol az volt a – nem túl hálás feladatom –, hogy a lakóknak bebizonyítsam, hogy miért kell több közös költséget fizetniük. Az egyik ilyen lakógyűlésen találkoztam egy fiatalemberrel, aki megkérdezte, hogy szeretnék-e pályát váltani és valami egészen mással, rádiós reklámértékesítéssel foglalkozni, mert Ő most olyan embereket keres, akiknek semmi közük a médiához, viszont jól kommunikálnak. Így kerültem 2000-ben az akkor induló Info Rádióhoz. Nyolc évet töltöttem ennél az adónál, mondhatni végig jártam a ranglétrát, hiszen értékesítőként kezdtem, majd értékesítési vezetőként, végül kereskedelmi igazgatóként folytattam a pályafutásom. Ezt követően másik célcsoportot megcélzó rádióknál, a Rise Fm-nél és a Roxy Rádiónál voltam értékesítő. Érdekes időszak volt ez is, hiszen meg kellett tanulnom, hogy hogyan lehet eladni a rádiót, mint saját kommunikációs felületet. Ez sokat segített abban, hogy most már tudom úgy látni a rádiós piacot, hogy nem elsősorban a hagyományos értékesítésre van szükség, sokkal inkább a promóción van a hangsúly. 2011 nyarán kereskedelmi igazgatóként érkeztem a Juventus Rádióhoz, ez teljesen más volt, mint a korábbiak, hiszen ez egy nagy rádió volt, ráadásul akkor éppen versenyben volt a frekvenciáért és megmaradásért. Óriási kihívás volt, nagy merészség kellett hozzá, de izgalmasnak találtam a feladatot, hiszen három frekvenciára pályáztunk, ezek mindegyikéhez üzleti tervet kellett készíteni, úgy, hogy mindhárom teljesen más adottságokkal rendelkezett. Végül 2011 karácsonyán kiderült, hogy megnyertük a 103.9 frekvenciát, így úgy vágtunk neki a 2012-es évnek, hogy tudtuk óriás fába vágtuk a fejszét, hiszen egy 23 éve ugyanazon a frekvencián sugárzó adót át kell költöztetnünk máshová. Szerencsére és a műszaki csapatnak köszönhetően szinte azonnal, egy másodpercen belül megszólalt a Queentől a Don’t stop me now (Ne állíts meg most) című dal, tehát nagy volt az öröm. A költözés is érdekes volt és nyilván onnantól marketing feladatok is akadtak bőven, meg kellett oldanunk, hogy a budapesti hallgatók gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra áthangoljanak egy másik frekvenciára. Szerencsénk volt, mert három hónapunk lett volna az átállásra, azonban mi már 2012. február elsején el tudtunk indulni, így a korábbi frekvenciánkon egy hónapig még csend volt, így könnyebben ránk kerestek a hallgatók.
 
2013. január közepétől vagyok a Juventus rádió vezérigazgatója. Nem számítottam a kinevezésre, de egyre gyakoribb a hazai vállalkozásoknál, hogyha a vezérigazgató elmegy, akkor a kereskedelmi vezető lép a helyébe, mivel a piac sokkal sikerorientáltabb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Teljesen új feladataim vannak, de ha jobban bele gondolok a volt főnököm nagyon ügyesen és tudatosan már hónapok óta bevont olyan munkákba, amik nem kimondottan voltak kereskedelmi jellegűek. Szerencsés vagyok, mert nagyon jó csapattal dolgozom együtt. Kiváló az együttműködés a program és sales csapat között. Továbbra is a kereskedelmi feladatok a legfontosabbak, de szívesen adok tanácsokat egyéb kérdésekben is a kollégáimnak.
 
A családom támogatja a kinevezésemet, de természetesen a párommal azonnal leültünk és megbeszéltük, hogy milyen plusz terheket jelent számunkra az új megbízatásom. Végül arra jutottunk, hogy ha már egész életemben hasonló pályára készültem, és eddig is megkaptam a támogatást, amire szükségem volt, akkor ezt nem szabad kihagyni. A gyermekeim logisztikai feladatai most a korábbinál nagyobb mértékben az édesanyjukra kerültek át, de ő maximálisan támogat engem. A kisfiam Dani 6 éves, jövőre kezdi az általános iskolát itt Százhalombattán, a kislányom Zsófi pedig négy és fél éves, óvodás. Nyáron pedig gyarapszik a családunk, a kedvesem ikerbabákkal várandós. Nagyon szeretem Százhalombattát, szeretek itt élni.

Választás
2019-09-10 -
Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!
A Százhalombattai Hírtükör közéleti lap minden hivatalosan nyilvántartásba vett önkormányzati képviselő-jelöltnek és jelölő szervezetnek lehetővé teszi, hogy részletes választási programját nyilvánosságra hozza a Hírtükör Online-on (www.hirtukor.hu).
Választás
2019-08-02 -
A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város független közéleti lapja, amelynek elsődleges feladata a helyi lakosság széleskörű, pártatlan tájékoztatása.
A Százhalombattai Hírtükör szerkesztősége kiemelten fontos feladatnak tartja az országos, az európai parlamenti és a helyhatósági választások során az objektív, kiegyensúlyozott és kellően informatív sajtószolgálatot a választások eredményes, sikeres lebonyolítása érdekében.
AKTUÁLIS
2019-09-11 -
2019-09-05 -
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
LEGFRISSEBB HÍREINK
A Mi Városunk Jövőjéért Szövetség választási programja
2019-09-16
A választási program letölthető innen! 

Az ÉSZKE választási programja
2019-09-16
A választási program letölthető innen! 

Stádium-tábor Szikszón
2019-09-13
Százhalombattai diákok és pedagógusok is részt vettek azon a háromnapos diákkonferencián, amelyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap szervezett a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak augusztus végén Szikszón.

Fegyházbüntetésre ítélte a Törvényszék a kannabisz termesztőket
2019-09-12
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt.

Állami támogatással újul meg a Duna utca
2019-09-12
Harminc millió forint vissza nem térítendő állami támogatással újítja fel a Duna utcát a százhalombattai önkormányzat – jelentette be Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, a településrész képviselője. 

Együtt a keresztény gyülekezetek
2019-09-12
Negyedik alkalommal tartottak közös Ökumenikus Családi Napot a százhalombattai keresztény gyülekezetek szeptember 7-én a Kőrösi Csoma Sándor iskolában.

Üzemel az új röntgengép
2019-09-11
Csúcstechnológiás, digitális géppel, új helyen üzemel a röntgenszakellátás a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 9-étől.

Járdarekonstrukció és parkfelújítás - Szebb, szellősebb, komfortosabb
2019-09-11
Befejeződött az Ifjúság úti járdák és zöldfelületek rekonstrukciója, az Ady Endre utcai pihenő parkosítása, és elkészült a mini sportpark a Pannónia utcában Százhalombattán.

Folyamatos a biztonságos átjárás az ipari parkba
2019-09-11
Továbbra is biztosított a gyalogos és kerékpáros átkelés az ipari parkba az elkészült aluljárón keresztül Százhalombattán – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Újdonságok a könyvtárban
2019-09-11
Andy Baron: Kárhozottak városa - Budapest 2038 Péterfy Gergely-Péterfi Novák Éva: A panda ölelése Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona Medgyes Péter-Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik Fodor Ákos: Zene-idő Marnia Robinson: Cupido mérgezett nyila – A megszokástól a harmóniáig a szexuális kapcsolatokban Lackfi János: Kincskereső kisködmön - Móra Ferenc regénye újragombolva Sárvári Töttős Györgyi: Szuperhős szakszervíz Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben Rachel Reée Russsell: Egy Zizi naplója 11. - Egy nem túl barátságos ellenfél meséiHamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

A Román Diaszpóra Napja
2019-09-11
Közel tíz éve rendezi meg a százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat a Román Diaszpóra Napját. Idén augusztus 31-én tartották az összejövetelt.

Kettlebell - Négy arany, egy ezüst
2019-09-09
A SZVISE öt versenyzője képviselte városunkat a World Kettlebell Sport Federation által szervezett nyílt magyar bajnokságon szeptember 7-én, Cegléden.

Fő a biztonság
2019-09-09
Megújult és a korábbinál biztonságosabb környezet várta a gyerekeket az új nevelési évben a százhalombattai Pitypangos Óvodában. 

Baltával okozott sérüléseket,elítélte a bíróság
2019-09-09
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának.

0:9-et játszott az U16
2019-09-09
Győzelemmel kezdte az idényt a VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Pest megyei II. osztályú bajnokságban. A szeptember 7-én Hernádon megrendezett mérkőzésen az Újhartyán együttese ellen 9:0 arányban diadalmaskodtak a battai fiatalok.

Rosszul kezdődött a szezon
2019-09-09
4:2 arányú vereséget szenvedtek a Battai Gurítók a Tekergetőktől a Budapest és Környéki Szabadidős Tekebajnokság első őszi fordulóján, Budapesten, az Erőmű-pályán. 

Modellvitorlás OB
2019-09-09
Balatonkenesén került megrendezésre a modellvitorlázók országos bajnoksága F5 - MM hajóosztályban szeptember 7-8-án.

Utánpótlásfoci
2019-09-09
Százhalombattán rendezték meg az U10 és 11-es korosztályok első Bozsik tornáját szeptember 8-án. Tizenkét összeállítás focizott a Városi Szabadidő Központban, amelyek közük hármat a százhalombattai labdarúgók alkottak.

Hatvanhat
2019-09-09
Minden tanév a számokról szól.

Huszonöt éves a polgárőrség
2019-09-06
A város és az Országos Polgárőr Szövetség életében is meghatározó szerepet tölt be a százhalombattai polgárőrőr szervezet, amely fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget tartott a Szekeres József Rendezvényközpontban szeptember 4-én.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.