- Egy kis faluból, Zalagyömrőről indult ez a szép karrier. Meséljen a családjáról! Kik voltak az első példaképei?

- A szüleim földműveléssel foglalkoztak, az egyik nővérem polgári, a másik kereskedelmi iskolát végzett. Első és máig legfontosabb példaképemnek az édesapámat tartom, aki hosszú évekig volt választott bíró a faluban. Intézte az emberek ügyes-bajos dolgait, mindenkivel tárgyalt, és nem is eredménytelenül. Neki köszönhették például, hogy vasútállomás épült, persze, voltak támogatói is a plébánostól az igazgató tanítóig. Mindenki szerette és tisztelte őt. Tőle tanultam meg, milyen egy jó vezető. Egy másik meghatározó példaképem is a gyerekkoromban ismertem meg, Géza bácsinak hívták. Apámék nyolcan voltak testvérek, apám a keresztszüleinél nevelkedett, és ahhoz a családhoz tartozott Géza. Tőle tanultam meg faragni, fát vágni, fúrni, és minden hasonló ház körüli tennivalót. Aranyos ember volt.

 

- Eminens diák létére fegyelmit kapott a gimnáziumban az iskola államosítása elleni és a hittantanítás melletti állítólagos akciók miatt, később pedig az egyetemről is elküldték néhány évre. Haragszik érte?

- Már nem!

 

- A származásával volt gond? Kuláknak számítottak a szülei?

- Igen. Mivel kitűnő tanuló voltam, és az osztályfőnököm nem jegyezte be az értesítőmbe a súlyos elmarasztalást, felvettek a veszprémi egyetemre. Az első év után azonban sorkatonai szolgálatra köteleztek, és mivel politikailag megbízhatatlannak minősültem, nem kaptam fegyveres kiképzést, hanem munkaszolgálatra osztottak be. Főként a Hortobágyon dolgoztunk, nagyfeszültségű vezetékeket építettünk az állami gazdaságokban. Segédmunkát végeztem, közben kitanultam a villanyszerelést, sőt sztahanovista elismerést kaptam. ’54-ben levélben értesítettek, hogy minderre tekintettel visszavesznek az egyetemre, feltéve, hogy továbbra is jó munkát végzek, és jól viselem magamat. Különbözeti vizsgát kellett tennem oroszból, fizikából, analitikából, végül 1956 őszén folytathattam a vegyészmérnöki tanulmányokat. Így került öt helyett tíz évembe a diploma megszerzése.

 

- Tulajdonképpen bebizonyította, hogy hajlandó egyszerű, becsületes melósként viselkedni, szóval méltó a bizalomra?

- Azt hiszem, erről volt szó.

 

- Az egyetem után egyre meredekebben ívelt felfelé a karrierje. Három évig műszakozott a csepeli finomító fiatal mérnökeként, azután a százhalombattai beruházáshoz hívták, ahol három üzem tervezésében vett részt. Másfél éves kitérő következett a Nehézipari Minisztériumban, majd főtechnológusság, főmérnökség, igazgatóság, végül vezérigazgatóság a DKV-nál. Miként volt ez lehetséges abban az időben az ön "rovott múltjával", mindvégig felvállalt vallásosságával?

- Egész életemben gyakoroltam a katolikus vallásom, a mai napig rendszeresen járok templomba, de szerencsés helyzetben voltam, mert a főnökeim mindig elismerték a tehetségemet, a tudásomat. Kiválasztottak, támogattak és védtek, ha kellett. Már az egyetemi professzorom kiemelt, hozzáteszem, olyan ember volt, aki Recsket is megjárta.

 

- Mit csinált a Nehézipari Minisztériumban és hogyan került vissza Százhalombattára?

- Ott is az olajipari beruházás koordinálása volt a feladatom, de amikor az ismert tragikus körülmények között meghalt Hága László, dr. Simon Pál, az akkori vezérigazgató visszahívott főtechnológusnak, az ő helyére. Másként nem is engedtek volna vissza. A későbbi vezérigazgató, Péczeli Béla pedig engem szemelt ki utódjának, szóval úgy értem a szerencsés csillagzatot, hogy mindig megtaláltak.

 

- Főtechnológusként húsz üzem megnyitásában vett részt Százhalombattán, majd már vezérigazgatóként irányította a katalitikus krakk (FCC) 1984-es beruházását, amit állítólag egyik legnagyobb szakmai teljesítményének tart. Miért?

- Ennek az energia-visszanyerő rendszernek köszönhetően jelentősen nőtt a finomító tevékenységének gazdaságossága, és javult az előállított termékek minősége, de kezdetben az amerikaiak nem akarták eladni a technológiát a szocialista országoknak. Nem tudom, hogyan, de végül a DKV-nak mégis sikerült megvásárolnia francia közvetítéssel, így az egész keleti tömbben elsőként nálunk épült ilyen gyár, amely abban az időszakban a legkorszerűbbnek számított. Amerikaiak indították és szerelték össze.

 

- Mindvégig innen, Budapestről járt be a Dunai Finomítóba?

- Igen, ebből a lakásból, ahol most beszélgetünk. 1963-ban költöztünk ide a feleségemmel, és három fiúgyermeket neveltünk itt fel. Kezdetben társbérlővel használhattuk, egy karcagi kuláklány lakott a mostani hálószobában, nekünk pedig a nappali és a cselédszoba jutott. Egy időben úgy terveztük, kiszabadulunk a városból, és építettünk egy kétlakásos házat Budaörsön. A gyerekek azonban hamar felnőttek, és végül a két fiam költözött oda. Mára sajnos, megértem, hogy egyedül maradtam ebben a szép nagy lakásban.

 

- Mi lett a fiaiból?

- Az első műszaki egyetemet végzett, a második hozzám hasonlóan a veszprémi egyetemre járt, de agrármérnök lett, a harmadik pedig külkereskedelmi diplomát szerzett. Hat unokám van, gyakran látogat a családom, összejövünk, ha olyan alkalom adódik.

 

- Százhalombattára is ki-kilátogat még?

- Meghívásokat kapok, de egyre nehezebben mozdulok ki.

 

- Mivel tölti a napjait?

- Olvasgatok, igaz, hamar könnyezni kezd a szemem. Eljárt felettem az idő. Most például egy szép albummal ismerkedem, amit az OMNYE-tól (az olajipari nyugdíjasok klubja) kaptam ajándékba.

 

- Foglalkoztatja a nagyvállalat jelenlegi helyzete?

- Annak idején sokat küzdöttem azért, hogy önálló ágazattá váljon a feldolgozás és a kereskedelem, vagyis különüljön el a bányászattól, mert – több más vezetővel együtt úgy gondoltam - kezelhetetlenné válik a túl nagy szervezet. Ma másképp látom ezt a kérdést, hiszen a világon mindenütt egyre nagyobbak a gazdasági egységek, és csak így képesek megmaradni a piacon. Egyik ágazat kihúzhatja a másikat a bajból. Annak is örülök, hogy a MOL multinacionális vállalat lett, mert kis ország vagyunk, nem álmodhatunk Trianon helyreállításáról, de legalább van egy nagy cégünk, amely a határainkon is átnyúlik.

 

- Most olyan időket élünk, hogy ez a nagy cég is nehézségekkel küszködik.

- Amikor dühöng a válság, mindenkinek nehéz.

 

- És mit javasol az aktív generációnak, hogyan éljék túl ezt az időszakot?

- Türelemmel és hittel. Nem szabad megfeledkeznünk a fölöttünk levőről. Aki nem hisz Istenben, kapaszkodó, fogódzó nélkül marad, és nem tudja, kinek hihet. Az én életemben nagyon sokat segített a hit földöntúli adománya. Istentől nem tanulhat rosszat az ember.