Projekttalálkozó Belgiumban

  • img

A 2012 júniusában az Arany János Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tagozata két Európai Uniós pályázatot is nyert a Tempus Közalapítvány által felkínált pályázatok közül. Mindkét pályázat Comenius Multilaterális típusú, több ország részvételével két éven át zajló együttműködés.


Az "Are we green enough?" című projekt nyitótalálkozója a belgiumi Aalter városában lesz, ahol a koordinátor belga partner a vendégfogadó.


Ebben a projektben hét ország középiskolás diákjai és pedagógusai dolgoznak együtt a témán, azaz azon, hogy mi, "kisemberek" megtettünk-e mindent azért, hogy minél kevésbé legyen érezhető az emberiség által porszemként elindított és immár lavinaként pusztító környezetkárosítás. A partnerországok között szerepel Spanyolország, Görögország, Törökország, Lengyelország, Litvánia és Belgium.


Az első találkozón 2012. október 23-27 között csak a projektkoordinátorok és az intézményvezetők vesznek részt, a 2 éves projekt csomópontjainak és feladatainak tervezése, elosztása történik meg.


Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás