2023. szeptember 25. - Eufrozina napja
Hétfő
Min:14°
Max:25°
Kedd
Min:17°
Max:28°
Szerda
Min:16°
Max:27°
Csütörtök
Min:16°
Max:27°
Péntek
Min:17°
Max:27°
Kézen fogva
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
A kezdetek: Anya lettem!
2012-10-12 -
Kislánykoromban úgy gondoltam, hogy 20 évesen hozzámegyek álmaim hercegéhez, lesz egy szép kis lakásunk, aztán 23 évesen Anya leszek. Hát ez nem így történt! Teltek-múltak az évek, először végezzem el a főiskolát, aztán dolgozzak egy kicsit, stb. Jöttek a kifogások, miért ne legyen még gyerekem, pedig már régóta vágytam rá. Aztán egy napon arra eszméltem, hogy itt állok 29 évesen, a párommal nyögjük kis panelünk hitelét és még csak férjhez sem mentem. Szép kilátások!
 
Persze az ember elkezd gondolkodni, hogy mikor van itt az ideje a gyermekvállalásnak és rájövünk, hogy sohasem érkezik el a megfelelő időpont. Akkor és ott tények elé állítottam a párom: Babát szeretnék! "Életem értelme" már sorolta is az ellenérveket, de a következő pillanatban már ott is találta magát többi sorstársa között, akik a spermavizsgálaton izgulva várták az eredményt. Persze roppant büszke volt magára, amikor kiemelkedő minőségű eredményt produkált, majdnem be is lett kereteztetve a falra. Szóval úgy gondoltam, ha már babát szeretnénk, legyünk mind a ketten kivizsgálva. Vérvizsgálat, peteérés vizsgálat stb. Hát voltak érdekes dolgok, persze mindent az anyaság oltárán. Kiderült, hogy cukorproblémáim miatt nehezen eshetek teherbe. Ezért rettegtem minden menstruáció előtt? Megterveztem mindent, mikor van az ovuláció, mikor lehet a legkönnyebben teherbe esni. Meg is lett az eredménye, a "nehéz teherbe esés" a következő hónapban be is következett. Mindig könnyen kiszámítható volt a menstruációs ciklusom, így amikor már két napja késett, rögtön rohantam a DM-be tesztet vásárolni, persze Édesem tudta nélkül. Párom aznap görbe estére készült a barátaival, már alig vártam, hogy kilépjen az ajtón, már rohantam is a mosdóba. Reszkető kézzel bontogattam a tesztet és vagy 20x elolvastam, hogy mit is kell csinálni. Nem is tudom, hogy maradtam életben, mert szerintem levegőt sem vettem, amíg meg nem jelent az eredményt. GYEREKÜNK LESZ!
 
Persze onnantól kezdve felgyorsultak az események. Jöttek az ultrahangok, jöttek a nehézségek, a szigorú fekvés, a magas cukor miatti diéta, az aggódás, hogy minden rendben legyen. Valahogy nem így képzeli el az ember. Aztán 2 és fél évvel ezelőtt megszületett kisfiunk, Levente! Azonnal tudtam, hogy örökre szeretni fogom. Félve vettem a karomba a csöpp kis csomagot.
 
Valahogy teljesen magától értetődő volt, hogy szoptatni szeretném, de azt se tudtam, hogyan fogjak hozzá. Hogyan kell tisztába rakni? Megfürdetni? Szerencsém volt a kórházban, segített egy kedves csecsemős nővér. Eljött a várva várt nap, hazamehettünk. Hideg tél lévén, nagykabátban – Levi bebugyolálva – léptünk ki a kórházi ajtón. Ok! És most hogyan tovább?
 
Sajnos, otthon folytatódott a kínlódás a szoptatásnál. Levi, mintha nem tudott volna "rám csatlakozni". Negyed órás kínlódás előzött meg minden etetést. Állandóan jöttek a kínzó kérdések! Most felébresszem enni, vagy inkább hagyjam szundikálni? Most miért sír, fáj a hasa? Most keveset evett, most sokat evett! Nem fogja visszahányni az anyatejet? Millió kérdés! Sikítani szerettem volna az aggodalomtól és a bizonytalanságtól. Miért nem ezeket tanultuk az iskolában? Mit érek most a differenciál- és integrálszámítással? "Szerintem" törvényileg kellene elrendelni, hogy minden anyuka mellé kell egy gyerekorvos vagy védőnő!
 
Aztán, ahogy szépen haladt az idő és Levi is "élve" maradt, mi is kinőttük a csecsemőkort. És a megannyi öröm és boldogság mellé, jöttek más gondok, más problémák. A 2 éves születésnapján volt először beteg, szerencsére megúsztuk antibiotikumok nélkül. Aztán bekerültünk a bölcsibe és mint a libikóka, egyszer fent, egyszer lent. Egy hét bölcsi, egy hét betegség.
 
Az első antibiotikumot akkor kaptuk, amikor abbahagytuk 27 hónaposan a szopit. Lázasan kutattam, hogy mit tegyek szülőként a gyerekemért, hogy megóvhassam a betegségektől. Szerencsére mindig érdekeltek az egészséggel kapcsolatos témák, a gyógynövények, illóolajok, homeopátia. A legkézenfekvőbb az interneten való böngészés volt. Csak tudjunk rajta kiigazodni, az egyik ezt mondja, a másik azt. Akkor most mit csináljak? Persze nem zaklathatom a gyerekorvosunkat minden percben a problémáimmal, a kérdéseimmel. Mit is kell csinálni, ha lázas a fiam? Az ember ilyenkor elkezd kutatni az emlékeiben, hogyan is tett ilyenkor az anyukája! Ülőfürdő, ez az! De az pontosan, mit is takar? Jó lett volna legalább egy mindent tudó könyv, ami segít a bajban. Akkor ötlött fel először bennem az az ötlet, hogy jó lenne segíteni a hozzám hasonló anyukáknak, akiket érdekelhet, hogy különböző helyzetekben mit is kell csinálni. De, hogy jövök én ahhoz, hogy tanácsot adjak másoknak? Egy egyszerű anyuka vagyok, műszaki diplomával, szóval lövésem sincs a gyógyításról. De nem hagyott nyugton az ötlet. Gyerekkorom óta olvasok gyógyítással kapcsolatos könyveket és ha vissza forgathatnám az idő kerekét, talán megkockáztatnám az orvosi pályát, kiegészítve természetes gyógymódokkal.
 
Felmerült bennem az a gondolat, hogy ha pl. egy gyerekorvos átnézné az írásaimat és kijavítaná, talán megmerném kockáztatni a cikkek megírását. Így is történt e-mailt írtam gyermekorvosunknak Dr. Benedek Lászlónak. Ezernyi teendője mellett nagyon kedvesen még a hóbortos ötleteimben is hajlandó segíteni. Ezen felbuzdulva további szakértőket is szeretnék felkérni, hogy közösen megoldásokat tudjunk ajánlani a hozzám hasonló, hiányos ismeretű Anyukáknak. A legkülönbözőbb témákat szeretném egy kicsit kivesézni pl: láz, nátha, influenza. Hogyan tudjuk megerősíteni a gyerekünk immunrendszerét? Mit csináljunk, ha beteg a csöppségünk? Bárányhimlő, skarlát, mumpsz! Egészséges táplálkozás! Fitymaszűkület, hisztik, sírások, homeopátia, illóolajok stb.
 
A témák írásai 1-2 hetente jelennének meg a bölcsődei faliújságon, vagy ahogy az időm engedi. Ha valaki szeretné megkapni az írásokat e-mailen is, kérdezni szeretne, vagy van valamilyen jó ötlete nyugodtan írhat a következő e-mail címre: kissegitsegnagybajokra@gmail.com igyekszem mihamarabb válaszolni rájuk.
 
Az első pillanattól szerelmes vagyok a gyermekembe. Vannak nehéz pillanatok, de mindent kárpótol, egy édes mosoly, egy önfeledt kacagás. Sokat kell még tanulnom, de minden erőmmel azon vagyok, hogy egészségesen neveljem testileg és lelkileg egyaránt, hogy aztán boldog ember váljék belőle.
Hasonló jókat, sok egészséget és örömteli, közös pillanatokat kívánok kis családotokkal együtt!
 
 
Dr. Benedek László
(gyermekorvos)
 
Szedmák Csilla
(Anyuka)

AKTUÁLIS
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
2023-05-31 - Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
2023-04-07 - A Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amit szinte mindenkor és minden vallás ünnepel, illetve a különböző kultúrák megemlékeztek, megemlékeznek róla.
Jó bor, jó barátság - Szüreti szomszédolás
2023-09-22
XVIII. alkalommal rendezték meg a Tárnoki Szüreti Mulatságot, amelyre idén is meghívást kapott Százhalombatta, illetve Érd, Pusztazámor, Ercsi, Diósd és Sóskút is.

13 battai érem a nemzetközi kajak versenyen
2023-09-22
Idén második alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattát, ezúttal 46 magyar és 11 külföldi klubból összesen 800 sportoló részvételével. Kilenc országból, Ciprusról, Izraelből, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Szerbiából, Szlovákiából, Vietnámból és Magyarországról érkezett nevezés.

Új miserend
2023-09-21
Szeretettel várják a híveket, a katolikus istentiszteleti alkalmakra, az augusztus 21-től életbe lépett új miserend szerint.

MESÉS SZEPTEMBER VÉGE A KÖNYVTÁRBAN
2023-09-21
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A kezdeményezés a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárból indult, a Magyar Olvasástársaság közvetítésével terjedt el mára határokon túlra is. A népmese napja logóját – a világfát – László Bandy, városunkban élő képzőművész-tanár készítette.

Szolgálat szárazföldön és vízen
2023-09-19
Számos rendezvényt biztosított a százhalombattai polgárőrség az elmúlt hetekben – tájékoztatott Szalai Attila elnök.

Újabb adományok a Remény Bajnoka Alapítványtól
2023-09-19
24 darab táblagépet adott át a Vezér Mihály polgármester által alapított civil szervezet a százhalombattai általános iskolák részére szeptember 18-án.

Szúnyoggyérítés
2023-09-19
Földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Nonprofit Kft. szeptember 21 – 22.-én, a napnyugta utáni órákban.

Nagy találkozás - Ismét együtt ünnepelt a város
2023-09-18
A hagyományokhoz híven oklevéllel köszöntötték a nagyadózókat, átadták a "Közösségünkért Díjakat", kihirdették a Virágos Százhalombatta és a Tiszta Udvar Rendes Ház verseny győzteseit.

Lengyel magyar két jó barát...
2023-09-16
Brzesko testvérváros küldöttsége Százhalombattára látogatott szeptember 8-10-e között. A delegációt Sinka László önkormányzati képviselő, tanácsnok és Dobos Ágnes pr munkatárs kísérte a programokon.

Online előjegyzés indul a SZEK-ben
2023-09-14
Internetes lehetőséggel bővül a százhalombattai lakosok részére a helyi szakrendelésekre történő bejelentkezés október 1-től – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és dr. Berzéki Ferenc főigazgató.

Nehéz mérkőzés, de győzelem!
2023-09-14
33-31 arányú (17-15) győzelmet aratott hazai pályán a Százhalombattai KE a Tököl csapata ellen a férfi kézilabda NB II. osztályában a szeptember 9-i fordulóban. A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be lapunknak.

Kovács Marietta emlékét őrzi a megújult sportpálya
2023-09-13
Korszerű műanyag borítást kapott az Eötvös iskola udvarán lévő, korábban beton burkolatú pálya, amely kézi- és kosárlabdázásra, valamint labdarúgásra is alkalmas. A mintegy 34 millió forintos beruházás önkormányzati forrásból valósult meg. A pályát a mindenki által nagyon szeretett egykori kolléganő, Kovács Marietta testnevelő tanárról nevezték el.

Az eddigi elnök kapott bizalmat
2023-09-11
Egyhangú támogatással, ismét Lukács Bernadettet választották meg a százhalombattai FIDESZ szervezetének elnökévé a tisztújító közgyűlésen.

Élet, hit, cél
2023-09-09
A keresztény hit alapjait megismertető Alpha interaktív programsorozat indul a Szent István templomban októberben.

Kőszegen járt kórusunk, a Liszt Ferenc Vegyeskar
2023-09-09
Negyedik alkalommal rendezték meg a Concordia fesztivált Kőszegen, melyre az idén eljutott a mi kórusunk is, szeptember 2-án.

Jelentős iskolakezdési támogatás a diákoknak
2023-09-08
Vezér Mihály polgármester javaslatára 40 ezer forint évi egyszeri iskolakezdési támogatást biztosít az Önkormányzat minden százhalombattai állandó lakcímmel rendelkező általános és középiskolás diák számára – a többi között erről döntött a Képviselő-testület a szeptember 7-i rendkívüli ülésen.

Felhívás közterület-felügyelő munkakör betöltésére
2023-09-07
A Százhalombattai Polgármesteri Hivatala közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

A sport ünnepe - Átadták az új kosárlabda edzőcsarnokot
2023-09-05
A Százhalombattai Kosárlabda Sportegyesület csarnoka –, amely az Arany János iskola udvarán épült – testnevelés óráknak és egyéb rendezvényeknek is helyet biztosít, illetve a lakosság 24 órában használhatja az emeleten kialakított funkcionális edzőtermet. A szeptember 4-én átadott létesítmény teljes mértékben vállalati társasági adó felajánlásokból, vagyis TAO forrásból valósult meg.

Csoóri Sándor köré rendeződtek a dolgok
2023-09-01
Csoóri Sándor és a Magyarok Világszövetségének a kapcsolatáról Pálfy G. Istvánnal, a Híradó és A hét valahai főszerkesztőjével, a Magyarok Világszövetségének egykori elnökségi tanácsadójával Fazekas István költő beszélgetett.

Bronzérem és előkelő helyezések a karate vb-n
2023-08-31
Hat fő képviselte a Százhalombattai Karate Egyesületet a magyar válogatottban, a Győrben rendezett 14. SKIF Karate Stílus-világbajnokságon augusztus 25-27-e között.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.