2019. szeptember 16. - Edit napja
Hétfő
Min:18°
Max:28°
Kedd
Min:14°
Max:20°
Szerda
Min:8°
Max:16°
Csütörtök
Min:6°
Max:15°
Péntek
Min:5°
Max:16°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Premier plán
Tempó, tempó, és közben dobj gólt! - írta: CK
2012-02-15 - Sinya – sokan még ma is csak így emlegetik. A becenév abból a korszakból maradt, amikor még szabad szombatokon, vasárnapokon, kalákában épültek a házak, és ugyanígy folyt a költözködés. Sinka Lászlónál például tizenöt-húsz jó barát is betonozott egyszerre, pedig akkor még nem volt MKSZ főtitkár, sem alpolgármester. Sok a barátja, jó ismerőse ma is, nemcsak itt, szó szerint az egész világon. Emiatt - lelkiekben – vagyonos embernek tartja magát.
- Nehéz lenne felsorolni, hányféle magas kitüntetéssel jutalmazták a munkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjétől a díszpolgári címen át a legutóbbi MOB Érdeméremig. Nemcsak komoly lehetőségeket kapott az élettől, hanem maximális szakmai, társadalmi elismerést is. Ön szerint minek köszöni az irigylésre méltó sorsot?
 
- Nyilván a szerencse is kell hozzá, és a nagyon biztos családi háttér, de emellett azt mondanám, az élet rengeteg lehetőséget kínál, amiket meg kell látni, és eléggé bátornak kell lenni ahhoz is, hogy az ember nekimenjen. ’87-ben például kaptam egy telefont, hogy jelölhetnek-e a röplabdaszövetség főtitkári tisztére. Éppen a strandberuházáson dolgoztam, persze, rengeteg sporteseményt szerveztünk helyi szinten, de abszolút külsősnek számítottam a szövetségben, ezért hirtelen azt sem tudtam eldönteni, komoly-e a kérdés. Néhány óra alatt kellett határoznom, mertem igent mondani, és a több mint húsz jelölt közül engem választottak. A mai napig áldom az eszem azért a döntésért, hiszen rengeteget tanultam a sportirányításról, a sportdiplomáciáról hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Amikor pedig a kézilabda-szövetségből érkezett ugyanilyen felkérés, még ennyit sem gondolkoztam, hiszen "haza" hívtak.
 
- Említette, hogy "abszolút külsősként" került a sportirányításba, amikor pedig 2005-ben csak néhány szavazattal csúszott le a MOB főtitkárságról, azt mondta: az egyetlen vidéki volt a pályázók közül. Soha nem gondolkozott azon, hogy jót tenne a karrierjének, ha a fővárosba költözne?
- Előfordult, hogy meginogtam, hiszen huszonöt éve járok be Budapestre, a fél életemet utazással töltöttem. Volt, hogy irigyeltem azokat, akiknek sokkal egyszerűbb volt kijutni például Ferihegyre, mégis mindig erősebb volt bennem a kötődés Battához. A feleségemmel mindketten itt nőttünk fel, minden ideköt minket, a család, a barátok. Nem szégyellem hangoztatni, hogy vidéki, százhalombattai vagyok, sőt, fontos része az identitásomnak. Büszkeséggel tölt el, ha a látogatóim ámuldoznak, milyen fejlett a város, magam is rengeteg eseményt hoztam ide, mert úgy vélem, sokat kaptam az itteni emberektől, és szeretnék minél többet visszaadni.
 
- Másfél éve már nemcsak a hazai és európai kézilabda-szövetségben és az olimpia bizottságban van felelős beosztásban, hanem itthon is, Százhalombattán. Bírja energiával?
- Igazából soha nem érdekeltek olyan dolgok, mint például a szabadidő vagy a pihenés. Mindig sokkal jobban izgatott a sport, a közösség, a családdal, a barátokkal való együttlét, és ha olyasmivel foglalkozom, ami fontos számomra, akkor nem számít, hogy nappal van vagy éjszaka.
 
- Mintha az ön generációjának még egészen mást jelentene a közösség, mint a fiatalabbaknak.
- A közösség formálja az embert, senkinek nem lehet teljes az élete megtartó családi, közösségi és baráti kapcsolatok nélkül. A közösség menedék, ahová vissza lehet vonulni, olyan, mint a kézilabdában az öltöző.
 
- Visszatérve a sokféle feladatra és felelősségre, nem figyelmeztették még, hogy nem szabad két végén égetni a gyertyát?
- Lehet, hogy van benne igazság, de nem szeretek behúzott fékkel közlekedni. Ezt tanultam a szüleimtől, a DKV-ban, a kézilabda-pályán: tempó, tempó, és közben illik gondolkozni, és gólt is kell dobni. Remek kikapcsolódás rendbe tenni otthon a kertet, de azt is sebesen csinálom, és ha éppen van időm olvasni, habzsolom a könyveket. Hat kézilabda világbajnokságot rendeztünk hazánkban az én irányításommal. Ez nem arról szól, hogy most lefekszem aludni, tartok egy kis pihenőt. Iszonyatos meló, de amikor gratulálnak, hogy ez klasszul sikerült, az nekem minden fáradságot megér. Ugyanilyen jó érzés, ha alpolgármesterként, képviselőként sikerül elérni valamit vagy segíteni valakinek. Amíg szükség lesz rám, addig nagy energia-befektetéssel végzem az összes feladatom. Igaz, nincs szükségem bungee jumpingra egy kis extra adrenalinért!
 
- A politikát mennyire találja sportszerűnek?
- Sportdiplomataként, de már játékosként is megtanultam, hogy ami a szívemen van, azt nem biztos, hogy azonnal a számra is kell vennem. Mindamellett – gondolom - a politikusi szerep messze más. Attól azonban óva intenék mindenkit, hogy ilyen szerepet játsszon, hiszen mi az önkormányzatban nem politikusok vagyunk, hanem helyi képviselők.
 
- Kompromisszumkészségre azért itt is szükség van.
- Hozzászoktam. Egyetlen olimpia alatt is ezernyi kompromisszumot kell elfogadni. Ki kell állni az embernek az igazáért, de meg kell érteni a másik igényét, akaratát is. Borzasztóan zavar például, ha valaki lenéz másokat, míg a saját közösségét non plus ultrának tartja. Senki sem lesz attól több, hogy magyarnak, ukránnak, svédnek, vagy éppen battainak született. Nekem a Himnusz nem kötelező kör, hanem lelki táplálék, de ugyanígy a lelkem része, az érzelmi vagyonom, hogy Elefántcsont parttól Brazílián át Ausztráliáig mindenhol vannak barátaim.
 
- Azt mondják, egy-egy funkció elvesztésével a barátok, ismerősök száma is csökken. Tapasztalt ilyet?
- Igen, de úgy gondolom, a barátaim döntő többsége nem a beosztásommal barátkozik. Hozzáteszem, a délszlávoknál és a skandinávoknál messze nem jellemző annyira a rangkórság, mint nálunk.
 
- Aki ismeri önt, tudja, hogy igazi közösségi ember, aki imád bolondozni, akinek a barátai réztáblát állítottak a Halászcsárdában, ugyanakkor remek diplomata, aki nagyon hatékonyan valósítja meg az elképzeléseit akár a nemzetközi és hazai sportéletben, akár az önkormányzatban. Mitől lesz valaki jó csapatkapitány?
- Anyukám is bejáró volt, mégis mindig vállalt közösségi feladatokat. Ő mondta nekem, úgy is tud jót tenni az ember, ha nem erőszakos. A sport nem a demokráciáról szól, ott irányítani kell, ezt nagyon hamar megtanultam, de azt is, hogy más az agresszió és más a dinamizmus. Az embernek éreznie kell és meg is kell mutatnia az erejét. De ennek az erőnek a felelősségérzeten és a tudáson kell alapulnia. Ezek nélkül nem sokat ér. A tanulás az életem alfája és ómegája. Sosem voltam semmiből kiváló, de a szorgalmam mindig kiemelkedett. Ezt is otthonról hoztam.
 
- Nem valószínű, hogy van Magyarországon még egy képviselő-testület, amelyben annyi magasan kvalifikált sportember ülne, mint Százhalombattán. Fontos a sport, sportos a város, mégis arra lennék kíváncsi, ön szerint biztosan jól használjuk fel a rendelkezésre álló erőforrásokat?
- Nyilvánvaló, hogy mindenben nem lehet egyformán jól teljesíteni, és ha erre törekszünk, csak szétszabdaljuk az energiánkat, ami folyamatos átlagos vagy az alatti teljesítményt eredményez. Márpedig nem erre van szükségünk, hanem extrákra, húzóágazatokra, egy település életében is. A jelenlegi sportkoncepciónk nagyvonalú és jóhiszemű, de olykor tudni kell nemet mondani. A támogatáshoz sehol a világon nem elegendő a jelenlét, tudomásul kell venni, hogy verseny van, és az kerül jobb pozícióba, aki jobb eredményt tud felmutatni, vagyis nagyobb értéket képvisel a közösség számára. Meggyőződésem, hogy széles körű vita keretében, de belátható időn belül döntenünk kell ezekben a kérdésekben, mert nem szabad, hogy a források szűkülése határozza meg a helyi sportéletet.
 
- Ön milyen elvek szerint osztaná el a sporttámogatásra szánt összeget?
- Elsődleges, hogy minél többen mozogjanak, de ehhez is nagyban hozzájárul, hogy legyen egy-két kiemelt sportág, amely vonzó az itt élők számára és pozitívan határozza meg a városról kialakult képet is. Mondhatják, hogy hazabeszélek, de amíg például az NB I-ben játszott a battai csapat, sorra hoztuk a teltházas meccseket. A kézilabda népszerű és szerethető volt a battaiak számára, építette a város imázsát, példaképeket állított a fiatalok elé, akikkel lehetett azonosulni, akik képesek inspirálni. Úgy vélem, ilyen irányban kellene elmozdulni a sporttámogatás terén. Prioritásokat kell meghatározni, rendszerbe foglalni a támogatási szempontokat, hogy senki se maradjon ki, aki alkalmas a támogatásra.
 
- Kit ajánl a következő Premier plánba?
- Kővári László barátomat sokáig csak Kéményként, Létraként és Jasinként ismertem, vagyis becenevekről, ahogy annak idején mindenkit a városban. Tősgyökeres battai, a megye legsikeresebb magasugrója volt, pedig nem sokat edzett. Egyszer futhatott az olimpiai lánggal, úgy tudom, ma is megvan neki a fáklya. Sokan zenészként ismerik, és talán kevesebben tudják, hogy nemrég nyugdíjba vonult. Szerintem nagyon vonzó, színes egyéniség.

Választás
2019-09-10 -
Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!
A Százhalombattai Hírtükör közéleti lap minden hivatalosan nyilvántartásba vett önkormányzati képviselő-jelöltnek és jelölő szervezetnek lehetővé teszi, hogy részletes választási programját nyilvánosságra hozza a Hírtükör Online-on (www.hirtukor.hu).
Választás
2019-08-02 -
A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város független közéleti lapja, amelynek elsődleges feladata a helyi lakosság széleskörű, pártatlan tájékoztatása.
A Százhalombattai Hírtükör szerkesztősége kiemelten fontos feladatnak tartja az országos, az európai parlamenti és a helyhatósági választások során az objektív, kiegyensúlyozott és kellően informatív sajtószolgálatot a választások eredményes, sikeres lebonyolítása érdekében.
AKTUÁLIS
2019-09-11 -
2019-09-05 -
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
LEGFRISSEBB HÍREINK
A Mi Városunk Jövőjéért Szövetség választási programja
2019-09-16
A választási program letölthető innen! 

Az ÉSZKE választási programja
2019-09-16
A választási program letölthető innen! 

Stádium-tábor Szikszón
2019-09-13
Százhalombattai diákok és pedagógusok is részt vettek azon a háromnapos diákkonferencián, amelyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap szervezett a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak augusztus végén Szikszón.

Fegyházbüntetésre ítélte a Törvényszék a kannabisz termesztőket
2019-09-12
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt.

Állami támogatással újul meg a Duna utca
2019-09-12
Harminc millió forint vissza nem térítendő állami támogatással újítja fel a Duna utcát a százhalombattai önkormányzat – jelentette be Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, a településrész képviselője. 

Együtt a keresztény gyülekezetek
2019-09-12
Negyedik alkalommal tartottak közös Ökumenikus Családi Napot a százhalombattai keresztény gyülekezetek szeptember 7-én a Kőrösi Csoma Sándor iskolában.

Üzemel az új röntgengép
2019-09-11
Csúcstechnológiás, digitális géppel, új helyen üzemel a röntgenszakellátás a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 9-étől.

Járdarekonstrukció és parkfelújítás - Szebb, szellősebb, komfortosabb
2019-09-11
Befejeződött az Ifjúság úti járdák és zöldfelületek rekonstrukciója, az Ady Endre utcai pihenő parkosítása, és elkészült a mini sportpark a Pannónia utcában Százhalombattán.

Folyamatos a biztonságos átjárás az ipari parkba
2019-09-11
Továbbra is biztosított a gyalogos és kerékpáros átkelés az ipari parkba az elkészült aluljárón keresztül Százhalombattán – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Újdonságok a könyvtárban
2019-09-11
Andy Baron: Kárhozottak városa - Budapest 2038 Péterfy Gergely-Péterfi Novák Éva: A panda ölelése Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona Medgyes Péter-Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik Fodor Ákos: Zene-idő Marnia Robinson: Cupido mérgezett nyila – A megszokástól a harmóniáig a szexuális kapcsolatokban Lackfi János: Kincskereső kisködmön - Móra Ferenc regénye újragombolva Sárvári Töttős Györgyi: Szuperhős szakszervíz Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben Rachel Reée Russsell: Egy Zizi naplója 11. - Egy nem túl barátságos ellenfél meséiHamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

A Román Diaszpóra Napja
2019-09-11
Közel tíz éve rendezi meg a százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat a Román Diaszpóra Napját. Idén augusztus 31-én tartották az összejövetelt.

Kettlebell - Négy arany, egy ezüst
2019-09-09
A SZVISE öt versenyzője képviselte városunkat a World Kettlebell Sport Federation által szervezett nyílt magyar bajnokságon szeptember 7-én, Cegléden.

Fő a biztonság
2019-09-09
Megújult és a korábbinál biztonságosabb környezet várta a gyerekeket az új nevelési évben a százhalombattai Pitypangos Óvodában. 

Baltával okozott sérüléseket,elítélte a bíróság
2019-09-09
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának.

0:9-et játszott az U16
2019-09-09
Győzelemmel kezdte az idényt a VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Pest megyei II. osztályú bajnokságban. A szeptember 7-én Hernádon megrendezett mérkőzésen az Újhartyán együttese ellen 9:0 arányban diadalmaskodtak a battai fiatalok.

Rosszul kezdődött a szezon
2019-09-09
4:2 arányú vereséget szenvedtek a Battai Gurítók a Tekergetőktől a Budapest és Környéki Szabadidős Tekebajnokság első őszi fordulóján, Budapesten, az Erőmű-pályán. 

Modellvitorlás OB
2019-09-09
Balatonkenesén került megrendezésre a modellvitorlázók országos bajnoksága F5 - MM hajóosztályban szeptember 7-8-án.

Utánpótlásfoci
2019-09-09
Százhalombattán rendezték meg az U10 és 11-es korosztályok első Bozsik tornáját szeptember 8-án. Tizenkét összeállítás focizott a Városi Szabadidő Központban, amelyek közük hármat a százhalombattai labdarúgók alkottak.

Hatvanhat
2019-09-09
Minden tanév a számokról szól.

Huszonöt éves a polgárőrség
2019-09-06
A város és az Országos Polgárőr Szövetség életében is meghatározó szerepet tölt be a százhalombattai polgárőrőr szervezet, amely fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget tartott a Szekeres József Rendezvényközpontban szeptember 4-én.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.