2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:18°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Battai Napok
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nyárbúcsúztató tortával és tűzijátékkal
2011-09-06 - Évről évre várt, jelentős eseményre készülődik Százhalombatta, hiszen szeptember 9-e és 11-e között ismét megrendezik a Battai Napokat. A minden korosztálynak élmény teli szórakozást és sok-sok találkozást kínáló rendezvénysorozat az elmúlt közel két évtizedben a város és a térség egyik legkedveltebb programjává vált.
A hagyományoknak megfelelően a pénteki (szeptember 9.) hívogatóval veszi kezdetét a három napos ünnep. Gólyalábasok és a Forrás Néptáncegyüttes tagjai járják körbe a várost, és invitálnak a rendezvények helyszínére, a Városi Szabadidő Központba. A 17 órakor kezdődő megnyitó közönségét Vezér Mihály polgármester köszönti, majd kiosztja a "Virágos Százhalombatta" és a "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyek díjait. Miután a Battai Napok idén ünnepli "nagykorúvá válását", a polgármester ötszáz szeletes tortát vág fel, amit a jelenlévők el is fogyaszthatnak. Az ezt követő musical esten Nagy Sándor és Peller Anna, majd Szabó Dávid és Janza Kata lép fel a nagyszínpadon.

Azok, akik más műfajt kedvelnek, meglátogathatják az ERSTE Rockszínpadot is, ahol 18 órától freestyle rapverseny zajlik az NKS-sel, azaz a Nem Közölt Sávval, a hazai underground rap egyik meghatározó csapatával. A nagysátorban 19 óra 20 perctől a Fresh, 20 órától pedig Dred és Doris lép színpadra. A szervezők minden este tombolasorsolást tartanak az élő nagykoncertek előtt, amelyhez a VSZK főbejárata melletti Battai Napok Info Pontban lehet majd szelvényt venni. Pénteken Nagy Feró és a Beatrice ad élő koncertet, majd a retro disco zárja a napot.

Szombaton már kora reggel elindulnak a programok. Nyolc órától a strandon főzőverseny, 9 órától a sportpályán labdarúgótorna, 10 órától pedig gyermekelőadások kezdődnek. Ezen a napon várja az önkormányzat muzsikaszóra és ebédre a 65 év felettieket és a mozgáskorlátozottakat. A "Jó ebédhez szól a nóta" elnevezésű programra a polgármester postán küldött személyre szóló meghívókat. A hangulatról Lakatos György és cigányzenekara, Harangozó Teri, valamint Karda Beáta gondoskodik.
Szombaton és vasárnap, 10 és 22 óra között, félóránként ingyenes omnibusz szállítja a résztvevőket a szabadidőközpontba és vissza. A jármű a következő útvonalon közlekedik: Sportcsarnok, Sportpark, Szolgáltató Ház (Ifjúság útja), CBA áruház, Jókai Mór köz, Móricz Zsigmond köz, Kodály Zoltán sétány, Irinyi János utca, Tesco parkoló, Nap utca, Sportcsarnok.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is százhalombattai intézmények, cégek, kollektívák versenyeznek egymással a Játékos Városok Találkozója mesébe illő díszletei között. A vetélkedőt Gundel Takács Gábor vezeti, aki a drukkereket is figyelemmel kíséri. A legjobb szurkolócsapat ugyanis 20 fős vacsorameghívást nyer a Damjanich úton található étterembe. A csapatok – a Polgármesteri Hivatal, a Szákom Kft., a Városi Szabadidő Központ, a MOL Nyrt., a GDF Suez (Dunamenti Erőmű) és a Városi Média – már lázasan készülnek a megmérettetésre. Azok között a nézők között, akik helyesen megtippelik, ki lesz az idei győztes, tábla PC-t sorsolnak ki a szervezők. A szavazószelvény a Battai Napok programfüzete 5. oldalán található.

A játékok után ismét a zenéé lesz a főszerep. A Rockszínpadon 16:30-kor kezdődik a tribute zenekarok megmérettetése, amit második alkalommal rendeznek meg a Battai Napok keretein belül. A Rock Tribute verseny győztese ötszázezer forint pénzdíjban részesül, és a versenyt követően 20:30-tól 90 perces élő koncertet adhat a Rockszínpadon. A Nagysátorban 16:40-től Kovácsovics Fruzsina, 17:15-től Szabó Ádám, 17:50-től Shodeinde Dorka, 18:25-től Tóth Gabi, 19:00-tól Varga Viktor, 19:30-tól pedig Caramel lép fel. A szombat esti nagy koncertet Charlie adja, majd 22 órától lézer show-val egybekötött tűzijátékot láthat a közönség. A szombati napot a Forte zenekar bálja zárja.

A fentiek alapján nehéz lehet elhinni, de a legeseménydúsabb nap kétséget kizáróan a vasárnapi, a Magyar Dal Napja lesz. Százhalombatta ugyanis az országos esemény egyik kiemelt vidéki helyszíne lett. A Magyar Dal Napját először 2008-ban rendezték meg a Sziget Fesztiválon. Presser Gábor akkor úgy gondolta, jó lenne a programot évente megismételni sokféle zenei gondolat, műfaj megjelenítésével, sok magyar előadó közreműködésével. Kezdeményezése mára országos eseménnyé nőtte ki magát.

A százhalombattai programok vasárnap is korán reggel elindulnak. Délelőtt halászléfőző-verseny, extrém sportverseny, gyermekprogramok, kutyaszépségverseny és táncbemutatók várják az érdeklődőket. A Rockszínpadon egész napos rendezvényt szervez a Nyitott Színpad Zenei egyesület. A helyi zenekarok fellépései között sörhastánc, léggitár-bemutató, playback show és számos egyéb látványosság szórakoztatja az érdeklődőket.

A nagyszínpadon 14 órakor Cseh Tamás dalokat ad elő a Felhőjárók társulat, majd táncbemutatókat láthat a közönség. Délután Lola nyitja meg a neves előadók sorát, őt követi 17 órakor a Bon-Bon, 18 órakor az Irigy Hónaljmirigy, 18:45-től pedig az UFO. Breiner Tamás interaktív mentalista műsorát követően a közönség újra választhat, ugyanis 20:30-től élőben zenél a Rockszínpadon a Magazin együttes, a nagyszínpadon pedig a Magna Cum Laude.
Az omnibuszon egész nap utcazenész szórakoztatja az utasokat, de nemcsak a zenei programok miatt érdemes kilátogatni a Battai Napokra vasárnap. A labdarúgópályán ugyanis 16 órától Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guiness-rekorder légi bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők, 17 órától pedig az SZKE játszik bajnoki kézilabdameccset a Szigetszentmiklós csapata ellen.

A hagyományos állandó programok – játszópark, vidámpark, vásár - mellett idén is megnyílik a Borfalu, ahol Magyarország különböző borvidékei mutatkoznak be. Akik pedig nem kedvelik a bort, a sörház különlegességeit is megkóstolhatják.

A felsorolhatatlanul sokféle program igazi nyárbúcsúztató kavalkádot ígér. Remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz a Battai Napok közönségéhez, és felhőtlenül élvezhetjük Százhalombatta legvidámabb és legnagyobb közösségi rendezvényét.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.