2019. augusztus 25. - Lajos, Patricia napja
Vasárnap
Min:21°
Max:31°
Hétfő
Min:20°
Max:30°
Kedd
Min:20°
Max:30°
Szerda
Min:20°
Max:31°
Csütörtök
Min:20°
Max:31°
Gurulda
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Kompakt Sports Tourer: az új Mercedes-Benz B-osztály
2011-08-25 - Lényegesen agilisabb és hatékonyabb az eddiginél, ugyanakkor megszokottan komfortos és tágas – igazi sokoldalú tehetség a Mercedes-Benz új B-osztálya. A kompakt Sports Tourer dinamikáját ránézésre is érzékelteti kis magassága és a felegyenesedett üléspozíció. Új, négyhengeres, közvetlen befecskendezésű benzines turbómotorjával, új dízelmotorjával, új duplakuplungos váltóművével, illetve sebességváltójával, valamint új asszisztencia-rendszereivel műszakilag is új korszakot nyit meg a fronthajtású jármű a Mercedes-Benz kompakt kategóriájában.
"Egy csapásra ennyi újdonság még egyetlen modellváltásnál sem jelent meg a Mercedes-Benz történetében“, hangsúlyozza Dr. Thomas Weber, a Daimler konszernkutatásért felelős igazgatósági tagja és a Mercedes-Benz Cars fejlesztési vezetője. "A B-osztály vásárlóinak előnyére válik a példásan csekély fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, az élvezetes vezetés és a tágas belsőtér, illetve a kategóriában soha nem látott biztonsági színvonal.“

Az új B-osztály (hossz/szélesség/magasság: 4.359/1.786/1.557 milliméter) világpremierje a Frankfurti Autószalonon (2011. szeptember 13-25.) lesz, az európai értékesítés 2011 novemberében kezdődik.

Külső design:
Tipikus Mercedes Sports Tourer az új B-osztály, meredekhátú limuzinként nagyon tágas, miközben meggyőzően dinamikus is. Erre utalnak a jellegzetes külső vonalak is: az orr és a far a szélességet hangsúlyozza a széles, szembeötlő hűtőmaszkkal és az oldalakig nyúló fényszórókkal, valamint a széles hátsó szélvédővel, a vízszintes meander-tagolású lámpákkal és a mélyre lenyúló nagy csomagtér-fedéllel.

Különösen jól érvényesíti a sportosságot és a kiváló áramvonalazást az oldalvonal: a motorháztető folyamatosan megy át az A-oszlopba, a tetővonal pedig feszes ívet rajzol a markáns tetőspoilerig. A tetőbe préselt mélyedés nyúlánkabbá teszi az autót. Az erőteljes kerékívek és a dinamikus feszültséget hordozó karaktervonalak a Mercedes-Benz aktuális formanyelvének sportos megvalósítását képezik. Dinamikus küszöbburkolatok zárják le alulról a járművet, és adnak neki könnyed hatást. Rafinált részletek, mint az új világítótestet tartalmazó fényszóró míves kialakítása, jelzik a márka elhatározott szándékát, hogy a kompakt kategóriában is minden kétséget kizárólag prémiumszintet nyújtson.

Kiváló aerodinamika:
Kitűnő, cW = 0,26-os alaktényezőjével piaci szegmensének élére áll az új B-osztály. E nagyszerű eredmény elérésében az áramvonalas küllem mellett sok-sok részlet tökéletesítése játszott szerepet, például az első kerekek körüli áramlásnál, a padlólemez kialakításánál és a hűtőlevegő elvezetésénél. Egyes újdonságokat szabadalmaztattak, mint például a kerékdob speciális spoilerét. A későbbiekben rendelkezésre álló, opcionális ECO műszaki csomaggal ellátott B-osztály eléri az aerodinamikai világbajnok E-osztály Coupé szintjét, illetve a meredekhátú limuzinnál is szenzációsnak számító cW = 0,24-es alaktényezőt.

Új koncepció:
Az új B-osztály dinamikáját az új járműkoncepció juttatja érvényre. Legfeltűnőbb a magasság csökkenése: az 1.557 milliméteres autó elődjénél csaknem öt centiméterrel jobban lapul az útra. Közelebb került az aszfalthoz az ülés is (mínusz 86 mm), hogy könnyebb legyen a beszállás, ám a jó kilátás továbbra is biztosított.

Az ügyfelek kívánságának eleget téve felegyenesítették az üléspozíciót, közben tovább növelték a fejteret: az elöl maximum 1.047 milliméteres érték (tolótető nélkül) e tekintetben is a szegmens legjobbjai közé sorolja a B-osztályt. Az ergonómiailag előnyös testtartás a padlólemez lesüllyesztésével együtt akkora hátsó lábteret eredményezett (976 mm), amely felülmúlja még az S- és E-osztályét is, s ezzel a kategória rekorderének számít.

Kívánságra az úgynevezett EASY-VARIO-PLUS rendszerrel látják el a B-osztályt, amelynek segítségével néhány mozdulattal úgy rendezhető át a belső tér, hogy terebélyesebb tárgyak is szállíthatók benne. Az EASY-VARIO-PLUS többek között 140 milliméterrel elcsúsztatható hátsó üléseket (ezáltal 488-ról 666 literre nő a csomagtér) és az ülőlapra előrehajtható támlájú első utasülést tartalmaz.

Belső design:
A B-osztály enteriőrje magasabbra helyezte a mércét a kompakt osztályban: értékes anyagok és finoman kiképzett felületek, míves részletek, precíz kidolgozás és újszerű nagyvonalúság, ami eddig a magasabb járműkategóriák privilégiuma volt. Itteni megjelenésük azonban jól érzékelteti a Mercedes-Benz különleges igényességét a minőség és értékteremtés terén. Ilyen például, hogy a műszerfalat kívánságra díszvarrásos ARTICO bőrrel vonják be. Négyféle felszereltségi kivitel (Króm-, Sport-, Exkluzív- és Éjszakai csomag) ad teret az egyéni ízlésnek.

Belül első pillantásra feltűnik az a nagy, háromdimenziós dekoráció, amely kiterjed az egész műszerfalra. Négy változatban kapható, amelyek széles spektrumot fednek le a sportostól a klasszikusig. Közös bennük a kiváló értékhatás, amely a látvány és a tapintás mellett magától értetődően kiterjed a könnyű ápolásra és a tartós minőségre is.

Középen a három nagy, kerek szellőző egyéni kialakítású keresztbordája sportos hangulatot visz az enteriőr érzelmekre ható formavilágába. Felettük szinte lebegni tűnik a kétféle méretben (5,8 és 7 col) rendelkezésre álló színes képernyő (TFT). Ragyogó designjával – galvanizált díszkeret képez kontrasztot az előlap zongora-feketéjével – és karcsú alakjával ez a vezetőhely ékessége!

A háromküllős kormánykerék minden esetben ezüst-krómdíszes középső küllője, a kombinált műszerfal négy kerek műszere, alaphelyzetben lefelé, 6 órára beálló mutatókkal, valamint az ülések kontrasztos díszvarrása teszi teljessé a sportos jelleget.

Hajtómű:
Az új B-osztály új benzin- és dízelmotorokat, illetve manuális és automata váltóművet kapott. Mindegyik a vállalat saját fejlesztése, gyártásukat a Stuttgart-Untertürkheim és -Hedelfingen, Rastatt/Baden, Gaggenau/Baden és Kölleda/Thüringen üzemegységekre bízták. Mivel egyszerre végezték a fejlesztést, a részegységeket tökéletesen össze tudták hangolni egymással, például a B-osztály valamennyi modelljének alapfelszerelése, az ECO Start-Stop esetében.

E fődarabok közös jellemzője a legmagasabb fokú hatékonyságot, a sima járást és a már alacsony fordulatszámon nagy húzóerőt biztosító új műszaki megoldások sora. Súlyuk kicsi, jövőjük pedig biztos, mert megfelelnek a később várható kipufogógáz-előírásoknak. Tekintettel a keresztirányú beépítésre mind az alapvetően turbófeltöltésű motorokat, mind a váltóműveket nagyon kompaktra építették, aminek köszönhetően fronthajtású autótól mintaszerűen kicsi, 11 méteres lett a B-osztály fordulóköre. A motor és a váltómű négypontos felfüggesztése a motor és a váltómű bakjából és négy nyomatéktámaszból áll. Ezeket külön a nyomatékos motorokhoz tervezték, maximális zajkomfortra méretezve. A rendkívüli menetkényelem nem kis részben köszönhető a váltómű-csapágyba integrált hidraulikus csillapítónak is.
Az új négyhengeres benzinmotorokkal (belső megjelölésük M270) egy teljesen új motorcsalád indul. Vele jelenik meg a kompakt kategóriában a Mercedes-Benz közvetlen befecskendezés harmadik nemzedéke, amelyet tavaly vezettek be a BlueDIRECT V6- és V8-as gépeken. A motor hossz- és keresztirányban is beépíthető. Az új B-osztályban egyelőre 1,6 literesként áll rendelkezésre mint B 180 (90 kW, 122 LE) és B 200 (115 kW, 156 LE), míg 200 illetve 250 Nm nyomatéka már 1.250/perctől.
Az új négyhengeres dízel a C-től az S-osztályig alkalmazott OM651 továbbfejlesztése, harmadik generációs közös nyomócsöves befecskendezéssel. Lökettérfogatát 1,8 literre csökkentették, sok részletében tökéletesítették, és most először építik be keresztben a Mercedes-Benz egyik típusába. Teljesítménye B 180 CDI-ként 80 kW (109 LE), B 200 CDI-ként 100 kW (136 LE), nyomatéka 250 Nm 1.400/percnél, illetve 300 Nm 1.600-nál.

További premier a Mercedes-Benznél az új duplakuplungos 7G-DCT sebességváltó. Nagyon kompakt, hét fokozatával kiválóan alkalmazkodik a motor fordulatszámához, kis elektromos olajszivattyújával Start-Stophoz alkalmas, nem szakítja meg a vonóerő átvitelét, és az automaták komfortját ötvözi a manuális váltó hatékonyságával.

Szintúgy kompakt az új, háromtengelyes hatfokozatú manuális sebességváltó, a DCT közeli rokona. Legfőbb jellemzői a komfortos, könnyű kapcsolás, a csekély belső súrlódás és a kis súly.


Futómű:
"Felvillanyozóan agilis“ – hangzik az új B-osztályt már kipróbált valamennyi tesztelő ítélete. Dinamikusabbá válásában - miközben kényelemérzetünk cseppet sem csökken - három tényező játszik szerepet: az alacsonyabb súlypont, a négy-lengőkaros hátsó futómű és az ESP® elektronikus menetstabilizáló továbbfejlesztése. A hatást opcionális sportfutóművel lehet fokozni, amely további 20 milliméterrel lejjebb viszi a súlypontot, és amplitúdó-szelektív lengéscsillapítást, illetve direkt kormányművet tartalmaz.

Újonnan tervezték a B-osztály elektromechanikus kormányművét: a rásegítő villanymotor, kevés helyet foglalva, a kormányoszlopra került (Dual Pinion EPS). A sportcsomaghoz direktkormány jár: a kormánykerék nagyobb elfordításakor érezhetően közvetlenebb lesz az áttétel, ami jelentősen fokozza az autó élénkségét, és nagyon kezessé teszi a viselkedését. Az elektromos rásegítés hozzájárul a hatékonysághoz, mert csak akkor vesz fel áramot, amikor dolgozik.

Eltérően a kompakt kategóriában megszokottaktól, a COLLISION PREVENTION ASSIST nemcsak arra való, hogy városi forgalomban kivédje a bagatellkárokat, hanem a tipikus ráfutásos ütközésektől óv meg valódi veszélyhelyzetben, 30 km/óra felett. A Mercedes-Benz várakozása szerint ennek az új biztonsági rendszernek jelentős hatása lesz a balesetek számának csökkentésében.

A biztonság demokratizálását több más asszisztencia-rendszer is szolgálja, amelyek magasabb osztályokból kerültek át a B-osztályba, például:
Adaptív menetfény-asszisztens
Holttérfigyelő- és sávtartó asszisztens
Attention Assist éberségfigyelő-rendszer (széria)
Sebességhatár-asszisztens (táblafelismerés)
Aktív parkolást segítő rendszer
Hold-funkciós fék (széria: 7G-DCT-hez)
Hegymeneti elindulást segítő Hill-Holder
Linguatronic hangvezérlés
Tolatókamera
DISTRONIC PLUS, BAS
PRE-SAFE® (először a kategóriában).

Premier a kompakt kategóriában: először kapható a PRE-SAFE®
A kompakt kategóriában először a B-osztállyal válik elérhetővé a PRE-SAFE® utasvédelmi rendszer. Így egyre szélesebb kör élvezheti ennek az innovációnak az előnyeit, amely 2002-ben az S-osztályban jelent meg. Központi elemei a reverzibilis övfeszítés, az oldalablakok és a tolótető becsukása kritikus menethelyzetben, illetve memóriafunkciós, teljesen elektromos állítású első utasülés esetén az beáll a biztonsági szempontokból legmegfelelőbb helyzetbe. A PRE-SAFE® rendszert alapvetően a kritikus hossz- és harántdinamika aktiválja, de ugyanez bekövetkezhet bizonyos asszisztencia-rendszerek működésének következményeképp is.

Az utasvisszatartó rendszerek számot vetnek azzal, hogy a B-osztály elsősorban családi autó. Ennek megfelelő súlyt helyeztek a hátsó üléseken utazók biztonságára. Alapfelszerelés a külső helyeken az övfeszítő, az överő-határoló és az állítható övmagasság, hátsó légzsákokat pedig kívánságra építenek be. Akárcsak a típuselődhöz, kapható integrált gyermekülés és automatikus gyermekülés-felismerés (AKSE). A vezető és az első utas testi épségét újszerű medence-légzsák védi, amely lefedi a medence mellett a teljes felsőtestet is. Fejvédelemre szériában építik be az ablaklégzsákot.

COMAND Online multimédia-rendszer, Internet-hozzáféréssel
Internet-hozzáférés, komfortos LINGUATRONIC hangvezérlés, különböző vételárú kétféle navigátor, csatlakozó mobil zenehordozók részére és ösztönszerű kezelési koncepció – a B-osztály olyan kényelmet és funkcionalitást kínál az információs és kommunikációs rendszerek terén is, amely eddig a magasabb járműosztályok kiváltsága volt. Nem is csoda, hiszen a Mercedes-Benz új multimédia-nemzedéke jelent meg itt! Más Mercedes-típuscsaládokból ismerős a kezelési szisztéma is, forgó-nyomógombban a kartámasz előtt, és forgógombbal a fejegységen.

A COMAND Online multimédia-rendszer Internet-hozzáférést biztosít. Álló járműben tetszése szerint böngészhet az autós, vagy felhívhat egy Mercedes-Benz alkalmazást, amelynek oldalai különös gyorsasággal töltődnek le, és menet közben is egyszerűen kezelhetők. Az integrált alkalmazások közé tartozik a Google™ helyi keresés és időjárás-jelentés, illetve egy előzőleg a számítógépen a Google Maps segítségével kidolgozott útvonal letöltése.

Felkészítve a jövőre: "Energy Space“ modul koncepció
Az új B-osztály "Energy Space“ modul koncepciója megfelel alternatív hajtások beépítésére is: a nyers karosszéria megfelelő kapcsolódó pontjai lehetőséget adnak arra, hogy ilyen jármű esetén módosítsák a padlóvázat, és lépcsőt alakítsanak ki. A hátsó ülés alatti részlegesen dupla padlóban el lehet helyezni az alternatív energiatárolót.




További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Választás
2019-08-02 -
Tisztelt Jelölő Szervezetek!
Kérjük, hogy időben jelezzék szerkesztőségünk részére, ha választási fórumot, vagy egyéb politikai rendezvényt szerveznek, hogy minden eseményről beszámolhassunk. A tudósításokat a pártatlan és egységes tájékoztatás érdekében egy időben, külön rovatban tesszük közzé az online, illetve a nyomtatott felületen a szeptember 10-i jelöltállítás lezárulásáig. Ezt követően, a várható erősödő kampánytevékenységnek megfelelően, folyamatosan tudósítunk a választási eseményekről az online felületen. Politikai tartalmú közleményeket csak szerkesztett formában, személyes érintettség esetén csak viszontválasszal egy időben adunk közre.
Köszönjük együttműködésüket: Hírtükör szerkesztőség
AKTUÁLIS
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
2019-08-21 - Már lehet jelentkezni a XV. Tavi Sárkányhajó-versenyre, amelyet a Sporthalom Kft. szeptember 28-án, szombaton, a Csónakázó-tónál rendez meg.
2019-08-16 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Közvilágítási rekonstrukció az Urbáriumban
2019-08-22
A korábbi években megkezdett közvilágítási rekonstrukció az Egészségügyi Központ előtti területtel folytatódik szeptemberben. A Göncz Árpád parkon átvezető sétány ez idő alatt korlátozottan használható.

Új buszjáratok
2019-08-22
Új buszjárat érinti az Ipari Park megállóhelyet Százhalombattán szeptember 1-jétől.

Béke, megegyezés, tolerancia
2019-08-22
Szent István államalapító munkáját, a korszerű közigazgatás és az erős állam megszervezését, valamint a keresztény alapú együttélési normák lefektetését méltatta Vezér Mihály polgármester az augusztus 20-i városi ünnepségen Százhalombattán. Az államalapítás és az új kenyér ünnepére rendezett egész napos családi programokra, az esti gálaműsorra és az azt követő utcabálra is nagyon sokan látogattak ki.

Hetvenen a színpadon
2019-08-21
A nyáron tanult táncokat a Battai Napok nyitónapján, szeptember 13-án mutatja be a Százhalombattai Városi Ifjúsági Sportegyesület B-Cool Dance tánccsoportja. A táncosok augusztus utolsó hetében gőzerővel készülnek, mert szeretnék elkápráztatni a nézőket. Mint minden évben, idén is várhatóan hetvenen fognak egyszerre táncolni.

Kevesebb a szúnyog
2019-08-14
Sikeres volt a hetek óta tartó folyamatos szúnyogirtás Százhalombattán. Hatékonynak bizonyultak az önkormányzat által megrendelt nagy teljesítményű földi kémiai gyérítések.

Új röntgengép az egészségközpontban
2019-08-14
Korszerű, automatikusan programozható, új röntgengép kezdi meg működését a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 2-tól.

Ortopédiai szűrés az óvodákban
2019-08-14
Közel kétszáz nagycsoportos vizsgált meg dr. Terebessy Tamás ortopéd szakorvos, egyetemi adjunktus a százhalombattai óvodákban annak az ingyenes szűrésnek a keretében, amelyet az önkormányzat szervezett és finanszírozott májusban.

Béke, barátság, kultúra
2019-08-14
Fergeteges hangulatban telt az idei, immár XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár "nulladik napja" augusztus 13-a, Százhalombattán.

Minden esetre - Vagyonvédelem és bűnmegelőzés a strandon
2019-08-13
Bár az időjárás nem volt kegyes az Érdi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi fórumához a százhalombattai strandon augusztus 13-án, Szatmáriné Berczi Dolóresz százados számos hasznos információt osztott meg a Hírtükörrel a helyszínen.

Újdonságok a könyvtárban
2019-08-13
Melinda Taub: Veronai szerelmesek = Still star-crossedJ.R.dos Santos: ÉletjelTóth Krisztina: Fehér farkasLackfi János: Minden napra egy sztoriKrusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosemFöldes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?Geronimo Stilton sorozat - Új történetek!Tea Stilton sorozat - Új történetek!Barátnőm, Bori sorozat - Új történetek!Agatha nyomoz sorozat - Új történetek! A könyvtár MINDEN NAP nyitva tart 12 és 18 óra között a Summerfest alatt - augusztus 12. és 22. között.

A mi gyerekeink
2019-08-12
A rendezvénybiztosítás nem adott olyan sok feladatot a polgárőröknek júliusban, mint más időszakokban, a fiatalok azonban az elmúlt évekhez képest is hangosabbak, törnek-zúznak, szemetelnek a parkokban, játszótereken és egyéb közterületeken.

Vitorlás modellezés
2019-08-12
Garay György második, Garay József pedig ötödik helyen végzett az F5 - M hajóosztályban rendezett 23. Óvár Regatta és Báger-tó Kupán Mosonmagyaróváron augusztus 10-11-én.

Megvolt a sorsolás
2019-08-12
A sorsolás alapján szeptember 15-én és 29-én, október 13-án valamint november 17-én játssza itthoni mérkőzéseit a Battai Gurítók tekecsapat a Budapest és Környéki Szabadidős Tekebajnokság őszi szezonjában. Valamennyi találkozóra vasárnap 10 óra 30-as kezdéssel kerül sor a KlubSirályban.

Vagyonvédelmi tanácsadás a strandon
2019-08-09
A rendőrség és a lakosság közötti párbeszéd javítása és a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében komplex vagyonvédelmi lakossági fórumot tervez az Érdi Rendőrkapitányság a helyi polgárőrség bevonásával a százhalombattai strand területén augusztus 13-án, kedden 10 órától.

A tiszta játék híve
2019-08-08
A százhalombattai játékvezető, Debreceni Nóra is részt vett, sőt, döntőt fújt az oroszországi Kirishiben megrendezett Leány U15 Vízilabda Európa-bajnokságon júliusban. A bíráskodást négy évvel ezelőtt kezdte, az első osztályban két éve dolgozik. Vezetett mérkőzést a Fiú U15 EB-kvalifikációs nizzai tornán és a női Euroliga negyeddöntőjében. A profi játékvezetők életéről és az ide vezető útról beszélgettünk vele.

Könyvtári nyitva tartás
2019-08-08
Minden nap, vagyis vasárnap és ünnepnapon is nyitva lesz a Hamvas Béla Városi Könyvtár Százhalombattán a Summerfest alatt, vagyis augusztus 12-e és 22-e között 12-től 18 óráig.

Okos játék - okos ajándékok
2019-08-08
Minőségi playstationt, okostelefont, okosórát, tabletet, laptopot nyerhet, aki kitölti az okospadokra telepített várostörténeti kvízt Százhalombattán. Játszani három korcsoportban lehet.

Több ezer év húszszor húsz méteren
2019-08-07
Befejeződött a százhalombattai "Matrica" Múzeum idei nemzetközi ásatása a Sánc-hegyen. Idén három teljesen ép tárgyra is bukkantak a régészek.

Újraindul a komp
2019-08-06
Új üzemeltetővel ismét elindul a komp Százhalombatta és Tököl között augusztus 12-én 6 órakor.

Ultrahangos csípőszűrés
2019-08-06
Kedves Szülők! Mindazok számára, akik még nem ismernék, szeretnék tájékoztatást adni egy betegségmegelőző szűrési tevékenységről, amely percek alatt képes tájékoztatást adni gyermekük csípőízületének állapotáról.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.