2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Irodalom
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Szécsi Péter versei
2011-07-22 -
Korom
 
Azt mondják az aggok,
hogy kevés még a korom.
Én meg azt mondom,
hogy túl sok már a korom!
 
Tus
 
Vívásban egy pont a tus,
birkózásban – győzelem a tus.
Kezedben rajzeszköz a tus,
harminc fokba frissítő a tus.
Ha kedved borús – megvigasztal majd E-tus!
 
A cél
 
A cél olyan, mint az acél,
ha a gazdája is acél.
 
Jár a szám
 
Nem mondhatni rám.
hogy sokat jár a szám,
de, ha naskát lát e szem,
akkor én csak eszem, eszem
és nem követem az eszem.
Nálam már ez is nagy szám.
Mert mégis csak jár a szám.
 
Villám
 
Ha cikáz fejem fölött a villám,
leteszem kertemben az ásó-villám.
Úgy döntök, biztonságosabb a kényelmes villám.
reggelihez készülődve előveszem a kedvenc villám,
elfogyasztom villás reggelimet, villámmal a villámban,
miközbenfélve gyönyörködöm a szép, de félelmetes villámban.
 
Tudorka és a tanoda
 
Volt egyszer egy tanoda.
Oda járt a Tudorka.
Leckéjét, ha tudta,
ha nem tudta,
a kezét mindig nyújtogatta.
Tudta, vagy nem tudta,
vagy csak gondolta,
hogy tudja,
a kezét egyre jobban nyújtogatta.
Bár a tanítója tudta,
hogy nem tudja,
mégis felszólította.
Tudta, vagy nem tudta,
néha csak kitalálta,
máskor meg bebiflázta,
de Tudorka a leckéjét
valahogy mégiscsak elmondta.
Olykor-olykor csak dadogta,
máskor meg elhadarta
a nem is oda tartozókat.
 
Az oktatója olykor-olykor
Tudorkát kioktatta, és eszébe juttatta,
hogy "Tudorka! – tudod-e,
hogy nem is ez volt feladva?!"
 
Tudom, tudom,
de azért vagyok Tudorka,
hogy mindíg a tudásomat
fitogtassam!
 
 
Főnévi igenevek
/Amiket jól meg kellene tanulni!/
 
Tanulni írni és olvasni,
szépen és helyesen beszélni,
tanulni számolni és kiszámolni,
tanulni kellene megtanulni!
Tanulni tovább, tanulni tovább,
mindent megismerni, érdeklődni,
tanulni elfogadni, és megtagadni,
mindenkitől tanulni,
a rosszból is tanulni,
a kicsi jót is értékelni,
a hibákat kijavítani,
tanulni versenyezni,
a jobbtól kikapni – elismerni, gratulálni,
majd utólérni és lehagyni,
tanulni jónak és szorgalmasnak lenni,
tanulni veszíteni és elviselni,
tanulni győzni és elviselni,
önmagunkban hinni és bízni,
másokban is bízni és hinni,
mindenkit elfogadni,
tanulni belülről gazdagnak lenni,
a rosszat jóra fordítani,
tanulni kudarcot vallani,
tűrni és elviselni,
majd felállni és újra kezdeni,
tanulni sírni és nevetni,
játszani és keményen dolgozni,
tanulni szeretni és szeretve lenni,
tanulni békességben élni,
együttérezni és elviselni,
másokon segíteni,
korrektnek lenni,
lelkiismeretesen élni,
a Világot átölelni,
az életet megbecsülni,
tanulni másokra is figyelni,
magunkkal nem eltelni,
tanulni viselkedni, értelmesen élni,
tanulni időnket jól beosztani,
rövid ittlétünkben –
a Földön jó vendégnek lenni,
bölcsen és okosan élni.
 
ezt mind meg kellene tanulni!
 
 
N É L K Ü L E D
/aszinkronban/
Nélküled
Sodródom
 
Mint ár a habot hordom éveimet
rohanó ütemben
Mint porszem a viharban kavargok
e nagy semmiben
Siratom a köddé vált fényeket
elfecsérelt éveimmel
Nélküled hogyan találjak magamra
e sajátos zűrzavarban
Nincs jó, se rossz, se édes, se sós
s még meddig
Csalnak a megcsalt érzékszervek
Tüntetve érted?!
Érdliget, 1976.
 
 
SZÉCSI PÉTER
 
S zép! – és nekem ő az éden.
Z sigereimben őt érzem.
É n csak vagyok. De ő éltet!
C sal, csábít, zsarol és kérlel.
S zeretem, féltem és védem.
I lyen srác nincs a Földön még egy!
 
P éter és Pál két jó-barát.
É letem értelme ma már
T e vagy fiam! – S mint az apád,
E vezni tanítalak, csalfán
R ohanó életünk hajóján.
 
Százhalombatta, 1997.
 
 
Kockás gondolatok
 
Kockás gondolatok örvényében
vagyok fogva-tartott.
 
Életem sakktábláján
stratégiám egyre inkább
" a kis kockázat, nagy biztonság."
 
Míg a nyolcszor nyolcas táblán:
" Kockázat nélkül nincs nyereség!
Add meg magadnak a győzelem esélyét!
Kell néha egy nagy siker-élmény,
hogy oldja a banális-vereségek keserű ízét!"
 
Mindkét táblán sok Nagy-Mester
mutatja az utat, a megbízható utat.
Mégis oly sokat vesztek, vesztegelek,
mikor bonyodalmak gabalyodnak.
 
Az életem sok-sok kicsi sakkjátszma.
Pattok és mattok. Sakk-mattok!
Adom és kapom,
mert ilyen az élet, és a sakkjátszma.
 
Az életem másrészt – egyetlen nagy sakkjátszma!
Nemtudom hány lépés van még hátra,
de úgy érzem, a figuráim jól állnak.
Remit, vagy győzelmet kínálnak.
/ A remi kiegyezés, a győzelem megelégedés./
 
De kimondom fehéren-feketén:
Ha sakk-nagymester lehetnék,
bármelyik színen a címet, ha elérném –
akkor igazán boldog lennék!
 
Vagy, ha a nagy-játszmát elemezvén,
az után-játszók megjegyeznék:
" Szép emlék! – korrekt játékosé!"
Én ezzel is úgy megelégednék!
Hevesi
 
Ha a szülőfalumra gondolok,
még mindig hevesít.
Ha kérdezik, "Hová valósi?"
Rávágom, hogy hevesi.
Azaz-hogy tarnaszantmiklósi.
 
Még nem ismertük
A szót, hogy
Régió.
Mégis volt központunk,
Rgi jó . . .
És ez Heves volt.
 
Itt vettünk telepes rádiót,
Kiscipőt és húsdarálót,
Fateknőt és lószerszámot,
Mert a Hevesi-vásáron minden volt.
Kisgyereknek kész csodaország volt!
 
Hevesi –dinnyések,
Tarnai – parasztok,
Vezekényi – vasutasok,
Pélyi – cigányok,
Tisztelték a másságot:
Hogy mit, mennyiért adott,
Csakis az számított!
 
Ha volna idő-vonatom,
Bizony mondom:
Visszautaznék oda most,
Ahol a gyerekkorom volt,
Ahol az a régi-jó-világ volt.
 
Százhalombatta, 1994.
 
 
Százhalombatta
 
A nevét száz halom adta . . .
 
Avar kornak maradványán
Régész kutat, s mutat
Visszafalé utat.
 
Az M-hatos és a Duna között
Az élet már régen rétegződött,
Ősünk őse ide költözködött.
 
Városunknak kétes éke:
Három füstös kémény-kéje!
Káros-kicsi-nehéz-fémek,
Életünkből mennyit kértek?!
 
Sok itt a korom és a füst,
Olykor-olykor a tököli bűz,
Xilol, benzol és a toluol
Egyre jobban tolul most.
 
De itt-hon, mégis
Batta földjén vagyok . . .
A kémény-füstje megcsapott,
Megcsapott és elkapott!
Itt a Hon, ahol olykor-olykor
"Cseng a pohár, és Százhalom
Egy messzedöngő vígalom-"
Battai-napokon, Summerfest-folklóron,
"Sokféle nép ott összegyűlt . . ."
Összegyűlt és elvegyűlt,
Gyakran be is telepűlt.
Évek múltán velünk eggyütt
Battaivá elegyűlt
Messze-szakadt testvérünk.
 
Százhalombatta, 1998.
 
 
Emlék-töredék
 
Mint a fázós cinegék
Hideg-tél közepén,
Ég-szin-kék szív-zöngék
Repd esnek szerte-szét,
Ha rád gondolok én.
Mert megérintettél!
 
Még itt van a zörej,
A szivem közepén.
Mint őrült dob-pergés,
Majd lecsendesülés . . .
Ha rád gondolok én.
Mert megérintettél!
 
Még a számon a jaj . . .
Mit ki se mondtam,
S bennem a gondolat,
Mit át se gondoltam.
Visszafogva is hat,
Mert megérintettél!
 
Ég-szinkék szív-zöngék
Zenélnek olykor még . . .
Visszaidézvén emlékét,
mint kedves mesét –
Ahogy odaálsz elém,
Ahogy mosolyogsz felém,
Ahogy odabújsz mellém.
 
Szép emlék! – s az enyém,
És ez sem kevés!
 
 
Korlenyomat
/2001. szeptember 11./
 
Döbbenet és iszonyat
Az egész világ:
Megtámadták Amerikát!
New yorki és washingtoni
Borzalmak a híradókban:
Fél-Pentegon és a World Trade Center
A földig omlanak!
 
Terroristák rombolnak,
És gyilkolnak!
Nincs irgalom, nincs kegyelem,
Senkinek sem!
Nincs biztonság, sehol sem,
Semmilyen sem!
 
Mint a kiütött kába
Óriás arcán,
Kék és fekete foltok
Bús-Amerikán.
A világ ura volt már,
S e nimbuszát terroristák
E napon megtépázták.
 
A – világot, ki aludta Csipke-rózsika álmát –
Talán e sok fájdalom árán, most felrázták már!?
 
Százhalombatta, 2001. szeptember
 
 
Kor—lenyomat
/2003/ 
 
Elment Teller Ede,
A nagy felfedező,
Szász Endre,
A nagy festő,
Papp László,
A nagy versenyző,
És még sok "kis" Nagy-Ember
Vitte el titkait az égi-mezőkre.
 
Mi pedig . . .
Mint malomkövön a búzaszem –
Őrlődünk tovább egy kő-kemény
Profizcentrikus-világtégelyben.
 
Privatizált—demokrácia!
Akciós-áron, csak gazdagoknak . . .
Még, még, még!
A jóból sosem elég!
Ördögi kör!
Az emberiség csak pörög,
Csak forr és pöröl,
Öröm helyett, sokszor csak az üröm.
 
EU-s remények és félelmek
Alkotnak ellentétes vélelmet.
 
Atompatron! Félelmetes fogalom.
Főleg, ha sérült, itt a közelben, Pakson!
Nyakunkon egy újabb civilizációs-borzalom!
 
Mint a tébolyult ördögök,
Száz vasat tarttunk száz tűzön.
Ám a nagy-idők sodrában,
E civilizált kapkodással –
Nem vagyunk más, mint
Szánalmas etűdök!
 
Rend, harmónia, békesség!
Lassan már csak régi ékesség.
Kapkodás, habzsolás, és harácsolás,
Mint a hangjegyek szünet nélkül,
Nem zenét adnak, csak zajt!
Mint a bankjegyek szünet nélkül,
Nem jót hoznak, csak bajt!
Jó úton vagyunk a rossz felé!
Tülekedés, élősködés,bekebelezés . . .
Meddig lesz még erény?!
 
Hiszen békében is élhetnénk!
 
Százhalombatta, 2003. december
 
 
Kor-lenyomat
/2004/
 
Beléptünk.
Május elsején,
A Munka Ünnepén!
 
Ha többet –elvből –
Kettőezer négyről
Nem írnék én,
Kor-lenyomatként—
Ez sem lenne kevés adalék.
/Hozadékát talán egy történész,
Egyszer majd kielemzé . . ./
 
 
De büszkén ideszövöm én,
Lékó Péter történetét,
Gigász küzdelemét
a sakk-világbajnoki címért.
" Egy hajszálnyi kellett volna még!"
Sopánkodtunk nem is oly rég.
Sakktörténetünk legnagyobb eredményén.
 
Egy másik táblán a gőgös honatyák
Vezér-áldozattal "mentették" a játszmát.
Puccs-ízüen egymást gyúrták,
S pár nap múlva a kormány-rúdnál,
A menesztett sportminiszter, Gyurcsány úr állt.
/Hozadékát talán egy történész,
Egyszer majd kielemzé . . ./
 
Közben a nemzet nagy színésze,
Bessenyei Ferenc Búcsúzott a tévében.
Azt mondta "Legyenek boldogok!"
És pár nap múlva eltávozott égi-kortársaihoz.
Dana-dia, dana-dia, dana-dia-daj. . .
Ott tart most a nagy daj-daj.
 
Ám nem lett vége ezzel még az évnek:
Jött a Cunami! – a végzetek-végzete.
Tízezrek élete-végzete.
Mert nem működtek a védelmi rendszerek!
Valamit ez ügyben is tenni kellene Emberek!
Az állatoknak több eszük lenne?!
Hiszen ők mind időben elmenekültek!
 
Százhalombatta, 2004 december
 
 
Kor-lenyomat
/2005/
 
Ket, net és internet . . .
Ha beszéled e nyelvezetet,
Még sokra viheted.
Nyitva van az ügyfélapu,
Csak bújjatok rajta!
Mint tavaszi szélben
A tétova papír-repűlők
Repdesnek az éterben
Fontos kérelmek
"Sürgős" jelöléssel.
"Főúr egy étterem rendelve!"
 
Az ügy-intézője /voltam én/
Tesztelve legott:
Gallup-gallopp,
Gallup-galopp,
Felmér, megmér:
Vállalnád-e kevesebbért?
A gyengébbek kedvéért,
Több munkáért, kevesebb bért . . .
 
Ám nincs határa mára már
A meggazdagodásnak,
Az emberi kapzsiságnak.
Etetnek bennünket
/balga fogyasztókat/
Szóval és megyannyi " jóval"
Száztonna-számra
Szárnyast, halat, vadat,
S mi jó falat akadna,
Ha romlott nem volna,
Ha kóli-bacikkal,
Antraxinnal
Mérgezett nem volna.
 
Határtalan gátlástalan
A szélhámosok világa!
Káosz és zűrzavar
Amiben halásznak /és/
Kaszálnak.
A milliárdos- urak
El-szegődtek mára
Már "Fekete-kaszásnak."
 
Ez lett és ez lesz
Századunk tragédiája.
S a bajok globálisak!
Sőt, Ádám óta
Faj-orientáltak!
Jó-ember – ki ismered még a határokat—
Küzdj és bízva bízz,
Hogy határt szabhass a határtalanságnak!
Ötven év
/Időközi számvetés/
 
Ötven év . . .
Semmiség.
Pár milliméter
a barlang cseppkövén.
 
De leélvén,
Emberként . . .
Nem csekélység
ötven év!
 
Vajon van-e még?
S mennyi még,
Emberként?!
 
Öt évtized emlékét
Rendezném egyenként,
Ha tehetném . . .
Ha lenne még , újabb ötven év ...!
 
Sok-sok emlékkép
Éles még,
Mit gyermekként
Éltem rég:
 
Mintha érezném
A falusi esték
Simogató langyos szelét,
És hallanám a szomszéd nenék
Esti beszélgetését.
 
Mintha érezném
Anyám kezét
A fejem tetején:
"Kisfiam, jó legyél!"
 
Mintha érezném
Anyám féltő szemét
A hátam közepén:
"Kisfiam, el ne tévedjél!"
 
Mintha érezném
Apám rossz közérzrtét
Küzdelmét a cincogi fillérekért –
Az ötvenes évek közepén.
 
Leplezte önemésztét szegény,
Ne éljem meg gyerekként,
Hogy nem volt pénz,
Se kenyér, csak szenvedés.
 
Bárcsak beszélhetnék
Veletek egyszer még!
Csak mégegyszer, még!!!
Úgy megköszönném
A sok nélkülözést,
Szenvedést, törődést!
Megéltem én
Pár milliméter
Nemes képződményt
A barlang cseppkövén.
 
Visszatekinvén,
Így a harmadik ezredév
Küszöbén:
Könnyű és nehéz,
Szép és kemény,
Sok és kevés
Egyhuszad ezredév.
 
Sokáig élni lenne szép!
Sokáig élni kellene még!
Sok feladat lenne még!
 
Mintha érezném
Tenyerem közepén
A fiam fejét!
Mintha érezném
Hűséges, szorongó tekintetét,
Mintha kérdezné:
 
"Apu hány milliméter még?"
 
Százhalombatta, 1999. június 11.
 
 
Fáradt-arcú jó-emberek
/Emlék-töredék az ötvenes évekből/
 
Még emlékszem a kenyérre . . .
Kéthetente, éjjelente
Anyám sütött kemencében.
S mire fia reggel felkelt,
Örömmel tett kis-kezébe
Krumplis lángost, melegében.
 
S emlékszem a cséplőgépre.
Portáról-portára menve
Dolgozott a falu-népe.
Jó-apámnak vittem délben
Anyám főztjét – az ebédet.
Apám fenn a cséplőgépen,
Szikár ember – verejtékben . . .
Izzadt-ingben minden ember,
Porban-zajban sürgölődnek . . .
Fáradt-arcú, jó-emberek,
Törek és a búza-kéve,
Emlékemben keverednek.
 
Százhalombatta, 2004.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.