Zsúfolásig telt a százhalombattai Szent István templom gyülekezeti terme, ahol Lendvai Tímár Edit, a Magyar Földrajzi Múzeum kutatója tartott előadást a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából január 24-én. A megemlékezést a Halmok és a KÉSZ helyi csoportja szervezte.
Az előadás annak a 750-800 ezer magyar hadifogolynak, illetve "málenkij robotra" hurcolt civilnek a kálváriájáról szólt, akiket szovjet bányákban, fakitermeléseken dolgoztattak nemegyszer halálig. Viszonylag szerencsésebbek voltak azok a lágerlakók, akik gyárakba vagy a mezőgazdaságba kerültek. A Szovjetunióban mintegy 6000 munkatábor működött az úgynevezett Gulag rendszerben, amelyekben 55-60 százalékos volt az elhalálozás.
Lendvai Tímár Edit nagyapját a nyílt utcáról gyűjtötték be civilként Érden 1945 januárjában. Nem ért el a szovjet célállomásra, mert a temesvári gyűjtőtáborban meghalt. Ez motiválta az unokát, hogy kutatásokat végezzen annak a 2500-3000 érdi, illetve környékbeli civil áldozatnak a sorsáról, akiket rabszolgamunkára deportáltak a Szovjetunióba.
Sztálin és Zsukov marsall húsznaposra tervezte Budapest ostromát, de nem így történt, a Wermacht ellentámadásba lendült, áttörték Zsámbéknál a frontot, még a budaörsi repülőteret is elfoglalták. A négyszeres túlerőben lévő szovjet hadosztályok csak a tervezettnél később, ötvenegy nap múltán győzték le Budapesten a makacsul ellenálló német erőket. Malinovszkij marsall hamis jelentést küldött a felbőszült diktátornak. A valósnál nagyobb német túlerőről számolt be, és 180 ezerre tette a hadifoglyok számát. A szovjetek valójában 80 ezer foglyot ejtettek, ezért a "különbözetet" a civil lakosságból pótolták a főváros környékéről. Január 6-án szovjet katonák rontottak be az érdi Alsó és Felső utcai házakba, és a férfiakat, fiatal fiúkat válogatás nélkül elhurcolták felső, téli ruházat nélkül, volt, akit házi papucsban. Ám a tervezettnél kevesebb foglyot ejtettek, ezért cselhez folyamodtak. Kihirdették, hogy csak az vállalhat munkát, aki "bumácskát", igazolást szerzett a szovjet hatóságoktól. Nemcsak Érdről, hanem annak környékéről is több ezren gyülekeztek az érdi vásártéren. A tömeget rövidesen szovjet fegyveresek vették körbe, és terelni kezdték gyalogosan Ercsi felé, egészen Bajáig. Ott bevagonírozták, és a temesvári gyűjtőtáborba, majd a Szovjetunióba szállították őket. A sok tízezernyi ártatlan ember begyűjtése félévvel előzte meg a szovjet-magyar jóvátételi egyezmény aláírását.
Tímár Edit vetítéssel is szemléltetett előadásában részletesen beszámolt a munkatáborokban szenvedők elviselhetetlen életkörülményeiről, akiket vérhas, tífusz, rüh és egyéb betegségek tizedeltek. Az utolsó magyar lágerlakókat Sztálin 1953. évi halála után engedték haza. A munkatáborokban szenvedő érdieknek csak 51 százaléka tért vissza, ők is betegen. Sok közülük néhány év múltán meghalt.
A visszatérő foglyok egyike, Nogula Lajos szerencsésebb volt, nyolcvanéves korában, nemrégiben hunyt el. Lendvai Tímár Edit egyebek mellett az ő emlékirataira támaszkodott kutatásai során. Az előadás végén arra kérte a százhalombattai túlélőket, illetve hozzátartozókat, hogy beszámolóikkal, adataikkal segítsék munkáját, mert kutatásainak eredményét könyvben kívánja bemutatni.
