Lezárult a bérlakáspályázat
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2005-10-11
Két költségalapon meghatározott lakbérű és hat szociális bérlakást hirdetett meg a Polgármesteri Hivatal szeptember 8-án.
TOVÁBBKét költségalapon meghatározott lakbérű és hat szociális bérlakást hirdetett meg a Polgármesteri Hivatal szeptember 8-án.
TOVÁBBTöbb olyan döntést is meghozott a képviselő-testület szeptember 29-i ülésén, amelyek évek óta meglévő lakossági igényt elégítenek ki, illetve már évekkel ezelőtt elkezdődött az előkészítésük. Megalkották a szeszrendeletet, döntöttek az egységes információs táblák kihelyezéséről, a csapadékvíz-elvezetés teljes kiépítéséről, valamint a térfigyelő rendszer első ütemének megvalósításáról. Mennek a gallytárolók és jön a polgárkártya. Újból pályázatot írnak ki a Téglagyári-völgy hasznosítására.
TOVÁBB2005 elejére, néhány hónap alatt az előző évi duplájára emelkedett, és történelmi magasságokban szárnyalt a MOL Rt részvényeinek árfolyama. Bár a város pénzügyi helyzete ezt nem tette szükségessé, a képviselő-testület mégis napirendjére tűzte a 316 darab, 316 millió forintos névértéken számon tartott részvénycsomag eladását. Vagyonkezelő cégektől kértek szakértői tanácsot, amely alapján a teljes részvénycsomag eladásáról és állampapírba fektetéséről döntöttek. A tranzakciónak köszönhetően közel négymilliárdos bevételre tett szert a város, a MOL részvények emelkedése viszont – a várakozásokkal ellentétben – nem állt meg, hanem folytatódott. Mostanra az akkori ár közel kétszeresére emelkedett, ami azt is jelenti, hogy ha év elején nem adjuk el, most kétszer annyit érne a város tulajdonában volt részvénycsomag. A megkérdezett képviselők többsége ennek ellenére úgy véli: nem követtek el hibát.
TOVÁBBA környezet és a levegő tisztaságának érdekében a százhalombattai önkormányzat általános hulladékégetési tilalmat vezetett be 1995-ben. Ezzel egy időben – országosan egyedülálló módon – elkülönített gyűjtőhelyeket alakítottak ki a különféle kerti hulladék számára, amiket ingyenesen használhattak a lakók.
TOVÁBBSzázhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete soron következő ülését 2005. szeptember 29-én tartja, melynek főbb tervezett napirendjei az alábbiak lesznek:
TOVÁBB
Brzesko és Sannazzaro képviselői is részt vettek azon a szakmai találkozón, amit augusztus 15-én tartottak a Hotel Trainingben. A megbeszélés célja a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítése, a többoldalú együttműködés kialakítása volt.
TOVÁBBAugusztus első hetében ötven olyan kérelem érkezett a Polgármesteri Hivatalba, amelyben a július 11-ei esőzések nyomán elszenvedett károk enyhítéséhez kérnek segítséget a városlakók. Újabb kérelmek folyamatosan érkeznek.
TOVÁBB
Közel 514 millió forinttal nőttek a működési kiadások, 804 millióval a beruházási, 79 millióval az intézményi beruházások finanszírozási, 1.511 millióval a felújítási, közel 205 millióval a felhalmozási támogatások kiadásai. A januári 7,1 milliárdhoz képest 12,64 milliárdra bővült a város költségvetése. A többlet a tartalékvagyon hozamából és a MOL részvények értékesítési bevételéből származik. A város működési kiadásainak jelenleg tervezett összege 5,5 milliárd, a felhalmozási kiadások tervszáma 3,2 milliárd forint. Összességében 9,4 milliárd forint az idei kiadások teljes összege, és 3,1 milliárdért vásárolt értékpapírt az önkormányzat. Ezzel együtt a tartalékvagyon 7,6 milliárdra nőtt.
TOVÁBBIntenzív munka folyt a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács idei ülésein: elindult a valódi decentralizáció, új bizottságok alakultak, elfogadták a Közép-magyarországi régió hosszú távú fejlesztését meghatározó két jelentős tervet: a Régió 2007-2013-ra szóló Stratégiai Tervét és a Regionális Információs Társadalom Stratégiát. A pozitív tanácsi döntésnek köszönhetően a Régió csatlakozott a gazdasági fejlettségük miatt korábbi 1. célterületi státuszukat elvesztő régiók nyilatkozatához.
TOVÁBBJúnius 27-én este érkezett haza Lengyelországból az a delegáció, amely dr. Benedek László polgármester vezetésével testvérvárosunk éves fesztiválján vett részt.
TOVÁBBA Polgármesteri Hivatal teljes személyi állománya meghívást kapott arra az ünnepségre, melyet a Köztisztviselői Nap alkalmából rendeznek június 30-án, 10 órától a Városháza „B” épületének Dísztermében.
TOVÁBBZárható, üvegezett hirdetőhelyeket alakított ki a Polgármesteri Hivatal a város 16 pontján lévő buszváró pavilonokban. Ezzel lehetővé vált, hogy az önkormányzat és a hivatal különböző hirdetményei a helyi médián túl ilyen módon is eljuthassanak a városlakókhoz.
TOVÁBB