• img

    Felavatják Hága László emléktábláját

    TOVÁBB
  • img

    Kikapcsolódás minden korosztálynak

    Nagyméretű, biztonságos homokozók, mászókák, csúszdák, lengő- és mérleghinták várják a gyerekeket a Tóth László és a Bolyai János utcák közötti, június 29-én átadott pihenőparkban. Az 1,25 hektár nagyságú területen fél évvel ezelőtt kezdte meg a felújítást a Lián Kht, és az elkészült létesítmény a legkényesebb ízlésnek is megfelel.

    TOVÁBB
  • img

    Több száz milliós felújítási munka vette kezdetét

    Felújítás, építkezés zajlik a város szinte valamennyi intézményében, valamint számos közterületen, utakon, járdákon, parkokon és hidakon a nyár és az ősz folyamán Százhalombattán. Az összességében közel egymilliárd forint értékű beruházásokról Kiss József, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának vezetője tájékoztatott.

    TOVÁBB
  • img

    Brzeskoi Napok

    TOVÁBB
  • img

    Nemzetközi delegáció járt Battán

    TOVÁBB
  • img

    Megújul a battanet

    Százhalombatta 2001-ben indította el önkormányzati honlapját a www.battanet.hu weboldalon. A városi honlap azóta több szakmai elismerésben is részesült, legutóbb például a hazai városok közötti versenyben első helyezést ért el, és E-GO díjat kapott. A „Batta Online” alig egy hónap múlva teljesen megújul. Az önkormányzat idei költségvetésében 5,7 millió forintot különített el a szükséges fejlesztésekre és az új honlap karbantartási költségeire.

    TOVÁBB
  • img

    Kitűnők uzsonnája

    Idén második alkalommal osztotta ki a Kiváló Tanulmányi Eredményért és a Tanulmányi Versenyekért Díjakat a százhalombattai önkormányzat június 22-én a Hotel Trainingben. Összesen harmincnégy általános és középiskolás diák valamint tizenhét pedagógus vett át oklevelet, illetve - a tanárok – pénzjutalmat. A díjakat Mitták Ferenc irodavezető javaslatára alapította a képviselő-testület.

    TOVÁBB
  • img

    Hivatali szünnap

    TOVÁBB
  • img

    Városunk szakmai véleményére is kíváncsiak

    TOVÁBB
  • img

    Ki sírja vissza az ötvenes éveket?

    Városrészenként rendez fórumokat az önkormányzat a közlekedésről és a közbiztonságról az ezekkel kapcsolatos városi koncepciók elfogadása előtt. Az elsőt a lakótelepiek számára tartották június 15-én a városháza B épületében.

    TOVÁBB
  • img

    Rizsünnep Sannazzaroban

    Június 16 és 18 között rendezi meg olaszországi testvérvárosunk legnagyobb fesztiválját, a Rizsünnepet, amelyre – amint az már hagyomány – ezúttal is meghívást kapott Százhalombatta. Török Sándor vezetésével tíz fős küldöttség képviseli városunkat a sannazzaroi rendezvényen, a delegáció pénteken reggel indult és június 19-én érkezik haza. A battai csoport találkozik és megbeszéléseket folytat az ottani vezetőkkel, emellett a Rizsünnep minden rendezvényén részt vesznek.

    TOVÁBB
  • img

    Aláírás előtt a Vöröskereszt feladat-ellátási szerződése

    A Vöröskereszttel kötendő feladat-ellátási szerződésről tartottak egyeztetést a városházán június 13-án. A megbeszélésen részt vett Török László, a Vöröskereszt megyei titkára és Kuti Zsolt, a szervezet koordinátora, dr. Benedek László polgármester, dr. Tüske László alpolgármester, Török Sándor, a szakbizottság elnöke és a Polgármesteri Hivatal több munkatársa.

    TOVÁBB
  • img

    Fórumok a közbiztonságról és a közlekedésről

    A képviselő-testület májusban tárgyalta a város közbiztonsági valamint közlekedési koncepciójának első olvasatait. Mielőtt elfogadnák a végleges változatokat, a lakosság véleményét is kikérik.

    TOVÁBB
  • img

    Indulhatnak az energiatakarékos felújítások

    Rendkívüli bizottsági üléseken tárgyalt a képviselő-testület Városfejlesztési, Kommunális és Környezetvédelmi Bizottsága az energiatakarékos felújításokat támogató pályázatok elbírálásáról. A társasházak felújítását célzó pályázatra a határidő lejártáig 25 társasház jelentkezett, s közülük mindössze hármat kellett elutasítani. A beruházások összköltsége közel 35,5 millió forint, amelynek felét az önkormányzat állja.

    TOVÁBB
  • img

    Környezetvédelmi Díj a köztisztasági dolgozóknak

    A SZÁKOM Kft. Köztisztasági Részlegének ítélte oda a képviselő-testület a Környezetünkért Díjat, amit a környezetvédelmi világnap alkalmából, június 4-én adtak át a városháza dísztermében. Az ünnepségen a részleg valamennyi dolgozója megjelent, a kitüntetést vezetőjük, Kissné Tölgyesi Zsuzsanna vette át Pogány Gyula szakbizottsági elnöktől.

    TOVÁBB
  • img

    Már zajlik a kátyúzás

    TOVÁBB
  • img

    A pedagógusokat köszöntjük

    Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnappá nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor. Városunkban is hagyomány ez alkalomból a városi szintű közös ünneplés, amelyre június 1-jén kerül sor a Kőrösi Iskolában.

    TOVÁBB
  • img

    Módosult a szociális rendelet

    A szociális törvény változása szükségessé tette a helyi rendelet átalakítását. A májusi képviselő-testületi ülésen született erről döntés – tudtuk meg Török Sándortól, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökétől.

    TOVÁBB
  • img

    Elkészültek a hidak

    TOVÁBB
  • img

    Testületi összefoglaló - Igen az új uszodára

    A képviselő-testület nagy többsége igennel szavazott arra, hogy a városközpontban található, több mint harminc éves tanuszoda helyén egy új, nyolcpályás, huszonöt méteres, és kisebb tanulómedencével is kiegészülő létesítmény épüljön. A beruházás bruttó költsége 540 millió forint, amiből a tervezés 25 millió forintos költségét a későbbi üzemeltető, a VUK SE vállalta át. Ez volt a május 25-i ülés legnagyobb horderejű és legtöbb vita árán meghozott döntése.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink