• img

    Utolsó simítások

    Az eredeti tervek szerint december végére kellett volna elkészülnie az Idősek Gondozóháza új épületszárnyának, de a tervmódosítás a határidőben is csúszást okozott. Az épület kívülről már kész, most a belső munkák folynak: dolgoznak a fűtésszerelők, a burkolók, a villanyszerelők, a festők. Ha ebben a tempóban folytatják, hamarosan az átadásra is sor kerülhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy már be is lehet költözni az épületbe.

    TOVÁBB
  • img

    Nem végállomás, csak megálló

    Látszólag csak a hely változott: az átmeneti szálló az eddigi két bérelt épületből átköltözött a mellette lévő, immár az önkormányzat tulajdonában lévő két épületbe. Persze nemcsak ennyi történt, hiszen a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete a július 1-jén megkötött szerződés értelmében átveszi a városi hajléktalanok ellátását az önkormányzattól. Több hónapos előkészítő munka után december 20-án hivatalosan is megnyílt a Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény.

    TOVÁBB
  • img

    A buszjegyektől a távhődíjig

    December 14-én tartotta idei utolsó rendes ülését Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A tanácskozás napirendjén 35 téma szerepelt. Szó volt egyebek mellett a 2006. évi költségvetés módosításáról, a jövő évi költségvetési koncepcióról, a pótreggeliről, de a távfűtésért, illetve a kommunális szolgáltatásokért fizetendő díjakról is döntöttek a testület tagjai.

    TOVÁBB
  • img

    Gyermekparti a városházán

    TOVÁBB
  • img

    Évzáró tanácskozás

    TOVÁBB
  • img

    Bizottsági ülések

    Jövő héten tartják üléseiket az önkormányzat szakbizottságai a városházán. Összevont ülésen tekinti át az uszoda létesítésével kapcsolatos terveket az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport, valamint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság december 4-én (hétfő) 14 óra 15-től.

    TOVÁBB
  • img

    Az önkormányzat vállalta a társasházak többletköltségeit

    Nyolc pályázatnyertes társasház felújítása kapcsán tartott rendkívüli ülést a képviselő-testület november 29-én.

    TOVÁBB
  • img

    Sürgősségi megoldás

    TOVÁBB
  • img

    A teljesítmény számít

    TOVÁBB
  • img

    Biztonságot adó készülék

    TOVÁBB
  • img

    Civilek a szociális ellátásban

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Zsírszegény tejet és gyümölcsöt kapnak a gyerekek

    Kinevezik Barborikné Siska Andreát, a százhalombattai rendőrőrs eddigi megbízott vezetőjét. Május végéig Mazumel Ferencet bízták meg a városi televízió vezetésével, decemberben térnek vissza az uszoda-felújítás, illetve építés kérdésére, és jövő tavasztól zsírszegény tejjel, valamint gyümölccsel egészítik ki a gyerekek étrendjét az intézményekben. Ezek voltak a november 16-i képviselő-testületi ülés legfontosabb döntései.

    TOVÁBB
  • img

    Tisztelet az időseknek

    Mintha minden évben többen vennének részt a városi Idősek napja rendezvényen. Ez természetesen nemcsak azt jelentheti, hogy öregszik a város, hanem azt is, hogy növekszik a program iránt az érdeklődés, és egyre többen döntenek úgy, hogy – ha egészségük engedi – eleget tesznek a meghívásnak.

    TOVÁBB
  • img

    Szerbek és magyarok

    Radován Katalin, az október 1-jén megválasztott szerb nemzetiségi önkormányzat elnöke tősgyökeres szerb százhalombattai családból származik. Szüleinek fontos volt, hogy ápolják, és gyerekeiknek is továbbadják a szerb szokásokat és hagyományokat. Radován Katalin számára gyermekkorától természetes volt, hogy a családban szerbül beszéltek, megtartották az ünnepeket és az ezekhez kapcsolódó népszokásokat.

    TOVÁBB
  • img

    Horvátok és magyarok

    Kovács Marianna kilencedik éve képviselő a százhalombattai horvát önkormányzatban, októberben második alkalommal választották meg a testület elnökévé. A Dráva-mentéről, egészen a határ mellől származik, anyanyelve a horvát, otthon, a családjában mai napig ezen a nyelven beszélnek. Az általános iskola elvégzése után Budapesten, az akkori szerb-horvát gimnáziumban tanult tovább, majd a zágrábi egyetemen hallgatott nyelvészetet. Itthon diplomázott az ELTE szerb-horvát nyelv és irodalom tanári szakán.

    TOVÁBB
  • img

    Dr. Fazekas István: „A kultúra megóv”

    Új arc a helyi politikában. Dr. Fazekas István képviselő nyert az Óvárosban, és nagyon örül ennek a sikernek. A mandátum megszerzése után nem érte váratlanul, hogy alpolgármesterré választották. - A Fidesz – KDNP – MDF koalíció az együttműködés egyik feltételeként jelölte meg, hogy a szövetség adja az egyik alpolgármestert. Az első képviselő-testületi ülésen apró félreértések és az új képviselők rutintalansága miatt nem született döntés ebben a kérdésben, végül a polgármester bölcs belátásának köszönhetően másnapra létrejött a konszenzus.

    TOVÁBB
  • img

    Szabó Attila: Itt születtem, itt élek

    Az 1998-as választáson listáról jutott be a testületbe. Szabó Attila huszonhárom évesen lett képviselő – erre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa városunkban. A 2002-es választáson már nyert a körzetében, a 2006-os eredményével pedig felülmúlta a négy évvel korábbi támogatottságot. 2000 óta ő a helyi MSZP elnöke, az előző ciklusban a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezető-helyettese volt, képviselte a Miniszterelnöki Hivatalt a Pest Megyei Területfejlesztési Tanácsban, a most kezdődő ciklusban pedig a megyei közgyűlés Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottságában dolgozik majd. A százhalombattai önkormányzatban társadalmi alpolgármesteri szerepet kapott.

    TOVÁBB
  • img

    Választás az 1-es körzetben

    TOVÁBB
  • img

    Dr. Tüske László: Érdemi munkára van szükség

    TOVÁBB
  • img

    Görögök és magyarok

    Németh Barbara Erzsébet, az októberben létrejött görög nemzetiségi önkormányzat elnöke édesanyja révén görög származású, családjának egyik fele Görögországban, másik fele Magyarországon él. Egyik testvére, Németh Sándor Hrisztosz szintén tagja a kisebbségi önkormányzatnak.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink