Ismét márciuska-kiállítás a BKK-ban
- KULTÚRA, OKTATÁS
- 2017-02-28
Idén is márciuska-kiállítás nyílik Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központ előterében a Román Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével március 1-jén.
TOVÁBB
Idén is márciuska-kiállítás nyílik Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központ előterében a Román Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével március 1-jén.
TOVÁBB
Több mint kétszázan mulattak a SZISZKI második alapítványi bálján, amit az iskolában rendeztek meg február 18-án. Az egymillió forintot meghaladó bevételt projektorokra és okostáblára szeretné költeni a Hitel Alapítvány.
TOVÁBB
Nyilvános szülői értekezletre várják az alternatív módon működő iskolát kereső szülőket március 2-án 17 órától a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.
TOVÁBB
Tizenegyedik alkalommal rendezett alapítványi bált az Aranykapu Alapítvány és az Arany János Általános Iskola és Gimnázium szülői szervezete a pedagógusok segítségével február 11-én a Szekeres József Rendezvény- és Konferencia Központban.
TOVÁBB
Egy-pár-kapcsolat címmel indult Bogdán Bence pszichológus háromrészes előadássorozata a Hamvas Béla Városi Könyvtárban Százhalombattán, február 9-én. Az első előadáson a rejtélyes vonzalomról, az ismerkedésről és a párválasztásról esett szó.
TOVÁBB
A Kipp-Kopp óvodában a hagyományos farsangi hét egyik kiemelkedő eseménye az alkotónap.
TOVÁBB
Az idei évben is nagyon mozgalmasan, izgalmasan zajlott a farsang hete a Lakótelepi Pitypangos Óvodában Százhalombattán. Álarcokat készítettek, fánkot sütöttek, táncoltak, telet űztek, tavaszt vártak a gyerekek.
TOVÁBB
Pap Miklós fotóiból nyílt kiállítás a Hamvas Béla Városi Könyvtár galériájában február 17-én.
TOVÁBB
Jézus Krisztus az emberi történelem legnagyobb hatású alakja. Tanításaira egyház épült, szentek, uralkodók és hadvezérek hivatkoztak rá, a képzőművészet, a zene és az irodalom csúcsteljesítményeit ihlette. Emberként élt a Földön, de a keresztények hite szerint Isten fia, bűneink megváltója is volt. Halálának körülményei még életének cselekedeteinél is nagyobb hatással voltak követőire, elítélése pedig teológiai és jogi viták forrása a mai napig.
TOVÁBB
Spanyolországban tartották meg az Európai Unió "Iskolák, óvodák stratégiai partnersége" programja keretében indított "YES for Future" projekt utolsó nemzetközi diákcseréjét. Az egyhetes találkozón a finn és szlovén partnerek mellett a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjai is részt vettek.
TOVÁBB
Országos döntőbe jutott a százhalombattai Kőrösi iskola Bodzabogyók Énekegyüttese a VIII. Országos Népzenei Verseny elődöntőjén, Székesfehérváron február 4-én.
TOVÁBB
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre és az Educatio Szakkiállításra látogattak el a SZISZKI végzősei január 19-én és 20-án. Mindkét kirándulás célja a pályaorientáció támogatása volt.
TOVÁBB
A Duna menti korai vaskor tájaival foglalkozó nagy ívű nemzetközi együttműködés nyitó eseményén vettek részt a "Matrica" Múzeum régész, múzeumpedagógus és talajtanos szakemberei Grazban január 31. és február 2. között. A Stájer Tartományi Múzeum patinás kastélyában közel száz kulturális szakember találkozott, tanácskozott egymással.
TOVÁBB
Minősített Könyvtár címet vett át a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól január 22-én. A díjat öt évre adják és közel három évig tartó munka eredményeként lehet elnyerni. Az elismerő oklevelet január 25-én ünnepélyes keretek között mutatták be a partnereknek a könyvtárban.
TOVÁBBA Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium újra kinyitja kapuit a leendő elsősök és szüleik részére.
TOVÁBB
"Sokáig bizonytalan voltam, merre is menjek tovább. Nem mertem rálépni az útra, amire kellett volna, de végül megtettem és nem bántam meg. Mindig is szerettem volna művészeti téren tanulni és szerettem volna szakmává tenni ezt a hobbit. Most pedig lehetőségem is van ezt megtenni" – írja Géczi Johanna, akinek január 13-án nyílt önálló kiállítása a Barátság Kulturális Központ Lépcső Galériájában.
TOVÁBB
Minősített Könyvtár kitüntető címet adományozott a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárnak Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere. A díjat Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól vette át Kovács Marianna igazgató és Bajnok Tamara igazgatóhelyettes a Magyar Művészeti Akadémia Székházában január 22-én.
TOVÁBB
Százhalombattaiak és érdiek, ó- és újvárosiak népes tábora gyűlt össze a Zenálkó Etel közösségi házban a 2017-es Százhalom Kalendárium bemutatóján január 17-én. A sok-sok régi, ismerős arc – szerzők, támogatók és olvasók - között megjelent Dalibor Milenkovic szerb pap, valamint Sinka László alpolgármester, a városrész képviselője is.
TOVÁBB
A jövőben Fazekas István Jókai- és Váci Mihály-díjas költő, drámaíró és műfordító látja el a Pozsgay Imre által alapított Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap főszerkesztői teendőit. A lap felelős szerkesztője Bordás Mária, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, a Magyar Jogász Egylet Európai Unió Joga Szakosztályának elnöke lesz, Csoóri Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc díjas népzenész pedig a lap zenei rovatát vezeti majd.
TOVÁBB
Idén is meghirdette a városi angol olvasóversenyt a 7-8. évfolyamos diákok számára az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Százhalombattán. A verseny célja az angol nyelvű értő olvasás fejlesztése, a résztvevők kreatív feladatok során bizonyíthatják a megadott mű értő olvasását.
TOVÁBB