Szolgáltató központot nyitna a SZÁCIT
- CIVIL SZFÉRA
- 2005-03-11
Százhalombattán március 12-én búcsúznak Dr. Poroszlai Ildikótól barátai és tisztelői a Szent István katolikus templomban 18 órakor kezdődő gyászmisén, és az azt megelőző megemlékezésen. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 21-én 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri Új Köztemető III. ravatalozójában.
TOVÁBBSzemélyi jövedelemadója egy százalékával támogassa a százhalombattai civil szervezeteket! Következő lapszámunkban ingyenesen közzé tesszük azoknak a civil szervezeteknek az adószámát, amelyek szerkesztőségünkbe eljuttatják azt.
TOVÁBBA Körösi Csoma Sándor Általános Iskoláért Alapítvány közzéteszi a 2004. évre szóló közhasznú jelentését.
TOVÁBBMásodik közgyűlésére készül a 2003-ban alakult Százhalombattai Civil Tanács (SZÁCIT). Önmagában eredmény, hogy Battán egyáltalán elindult a civilek önszerveződése, más kérdés, hogy a szervezet mit ért el ahhoz képest, ami célja, feladata lehetne – vélekedik Szigetvári József elnök.
TOVÁBBA múlt évi 1 %-os támogatásból egyesületünk 319,148 forintot kapott Önöktől, melyet ezúton is köszönünk!
TOVÁBBSzemélyi jövedelemadója egy százalékával támogassa a százhalombattai civil szervezeteket!
TOVÁBB
Az egészség a legdrágább kincs – szoktuk mondani, azt is hozzátéve, hogy erre általában akkor ébredünk rá, amikor elveszítjük. Visszaszerzésére nem sajnáljuk az időt, pénzt és energiát, de szerencsére az utóbbi időben egyre inkább figyelünk arra is, hogy megőrizzük. Fontos szerepet játszanak ebben a törekvésben az egészségnevelő előadások.
TOVÁBBVolt egy időszak Százhalombatta történetében, amelyre senki sem emlékszik vissza szívesen. Tíz évvel ezelőtt, 1995 elején egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben a várost: sötétedés után elnéptelenedtek az utcák, és még a saját otthonában sem érezte magát teljes biztonságban az ember. Sokakban megfogalmazódott, hogy tenni kellene valamit, és ez a tettvágy hívta életre a polgárőrséget.
TOVÁBB
Idén a hindu kultúra jegyében rendezte jótékonysági táncmulatságát a 2026. számú Szent László Cserkészcsapat, külön a gyermekek és felnőttek részére. Előbbit január 14-én, a Szent László úti Cserkészotthonban, utóbbit január 22-én az óvárosi Közösségi Házban.
TOVÁBB
A VSZK-ban tartotta évzáró ünnepségét a Százhalombattai Városi Utánpótlásért Közhasznú Sportegyesület (VUK) december 9-én.
TOVÁBB„Születéstől a felnőttkorig” címmel konferenciát szervezett a Szülők Fóruma Egyesület és az érdi Habilitációs Központ Emberi Hang Alapítványa december 3-án Érden, a Polgárok Házában.
TOVÁBB