Olvasóink több alkalommal szóvá tették telefonon, levélben, olykor személyesen is, hogy a kutyáikat sétáltató gazdik utcán, köztéren, akár a parkokban is rendszerint elmulasztják eltakarítani a levegőzés visszataszító eredményét.
Úgy négy éve annak, hogy a Százhalombattai Állatvédők Köre (SZÁK) kampányt indított a szívderítőnek nem mondható jelenség felszámolásáért. Nemcsak a propaganda eszközeivel éltek, hanem tettek is a változásért. Aktivistáik ingyen osztogatták városszerte azokat a kellékeket – lapátocskákat, műanyagzacskókat – amikkel higiénikusan takaríthatják el a gazdik ebük ürülékét. A helyi tévében pedig a gyakorlatban is bemutatták, hogyan kell azokat kezelni. Talán ez a kampány is készthette a helyi képviselő-testületet arra, hogy módosítsa az állattartásról szóló rendeletet, amelynek 11. paragrafusa a következőképpen rendelkezik: „Az állattartó köteles gondoskodni arról, hogy az eb a közterületet és a lakóház közös használatú területét, helyiségeit, (gyalogjárda, sétány, park, lépcsőház, lift stb.) ne szennyezze. Az e területeken keletkezett szilárd ürüléket az állattartó köteles haladéktalanul eltávolítani. Ennek érdekében a közterületeken történő tartózkodás során az eb tartója köteles az e célra rendszeresített alkalmas eszközöket (zacskó, lapát) magánál tartani és ellenőrzés esetén az arra jogosult személynek bemutatni.”
Nos, a SZÁK kampánya rég lezajlott, a rendelet közel négy éve érvényben van, de a helyzet azóta sem változott semmit. Miért nem lehet betartatni a szabályokat? – erről érdeklődtünk Kálmán Lászlónál, a közterület-felügyelők vezetőjénél. Elmondta, hogy eddig sem helyszíni bírságra, sem ilyen természetű szabálysértési eljárás kezdeményezésére nem került sor Százhalombattán. Ennek az, az oka, hogy a közterület-felügyelők a fokozatosság elvét próbálják érvényesíteni munkájuk során, vagyis a szabálytalankodókat először csak figyelmeztetik. Hozzátette, a SZÁKOM nemrégiben tavaszi nagytakarítást végzett a közterületeken, aminek köszönhetően a kutyaürülék egy része is eltűnt. Mivel a közterület-felügyelők létszáma nemrégiben bővült, több lehetőségük nyílik arra, hogy rendszeresebben ellenőrizzék majd az állat-, és ezen belül az ebtartásra vonatkozó rendelkezéseket.



