A százhalombattai Nyekita Levente hozta el a győztesnek járó övet a bajai –, február 21-23-a között rendezett – WFC Nyílt Országos Bajnokság 71 kg-os súlycsoportjában.
A Young Wolf Chief Team színeiben versenyző tehetség szerencsésen, erőnyerőként egyből a döntőbe került. Itt Terjék Zénóval mérkőzött meg, aki Litvák Leventét győzte le az előző napi, szombati elődöntőben.
A feleket egyébként már összesorsolták egy tavaly novemberi gálán, amin Levente munkája miatt végül nem tudott részt venni.
Levente jó mentális és fizikai állapotban várta a döntőt, ami előtt edzőjével, Lelekács Csabával kielemezték az elődöntőt, és felállították a nyerő taktikát.
3x2 perces menet idővel kezdődött meg a küzdelem, ami során meglepetésükre Terjék elég agresszíven akarta átvenni az irányítást. Ez nem sikerült, ugyanis kevés válasza volt Levente pressziójára, aki 2:0 arányú pontozásos győzelmével elhozta az OB övet Bajáról.
A képen (balról): Mezőfi Richárd a Kick-Thai Boxing Team Baja edzője, WFC Hungary szervező, Lelekács Csaba a Young Wolf Chief vezetőedzője és elnöke, Nyektia Levente, Mezőfi András a WFC Hungary elnöke, a bajnokság szervezője