Ismét megrendezik az ingyenes Egészségnapot - Képviselő-testületi összefoglaló

  • img
  • img

Százhalombatta Város Önkormányzatának újonnan megalakult Képviselő-testülete október 17-én tartotta meg ülését. Vezér Mihály polgármester arról tájékoztatott, hogy ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a százhalombattai lakosok. A több mint 25 napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű a 2024. évi költségvetési rendelet módosítása. Ebben az évben is döntés született a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázathoz történő csatlakozásról. Alapítói ülés keretében döntött a Képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2024. I. félévi gazdálkodásukról szóló tájékoztatóik elfogadásáról.

Vezér Mihály polgármester köszöntötte a jelenlévőket, megállapította, hogy a képviselők teljes számban jelen vannak az ülésen, így a testület határozatképes. Majd sürgősségi indítványt nyújtott be, melynek tárgya, hogy a közelmúltban elhunyt Szalai Gábornét Százhalombatta város saját halottjának nyilvánítsa, melyet a testület egybehangzó döntéssel napirendre tűzött. Ezt követően elfogadták a munkaprogramot, a napirend előtti felszólalások előtt 1 perces néma csönddel tisztelegtek Szalai Gáborné emléke előtt.


Képviselői napirend előtti felszólalások


Elsőként Nagy Balázs alpolgármester kapta meg a szót, aki a város belterületén érvényes műszaki engedély nélkül, tartós ideig parkoló autók eltávolításával kapcsolatban köszönetet mondott a Szalai Attila által vezetett egykori Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottságnak, és a bizottság döntésének megfelelően eljáró Hatósági Iroda, és Közterület Felügyelet munkatársainak, valamint Dr. Turbucz Sándor címzetes főjegyzőnek a 19 autó elszállításáért. Azoknak a lakosoknak is köszönetet mondott, akik segítették a gépjárművek helyzetének meghatározását. Az alpolgármester elmondta, hogy a tevékenységet folytatják, több gócpont alakult ki roncsautó tárolás szempontjából, azon dolgoznak, hogy ezeket mihamarabb felszámolják. Jelenleg olyan megoldáson dolgoznak, ami költséghatékonyabban kezelheti a problémát azokon a helyszíneken, ahol az Önkormányzat intézkedhet. Reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben ezt a tervet előterjesztés formájában tárgyalhatja a testület.


Szabó Gábor köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett az árvízvédelmi munkálatokban, akár a nyúlgát építésénél, akár egyéb tevékenységgel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Szabadság utca felújítás alatt áll, a halottak napi hétvégén mindenki körültekintően vezessen az adott útszakaszon. Felkérte a Polgárőrség vezetőjét, Szalai Attilát, hogy a polgárőrök segítsék az arra közlekedőket.


Sinka László alpolgármester köszönetet mondott az árvízi védekezésben tevékenykedőknek. Háláját fejezte ki a szakembereknek, akik jól irányították a munkálatokat, a százhalombattai, és az ország számos pontjáról érkező önkénteseknek, az iskolásoknak, a Sérültek Alapítványának, végül azoknak a segítőknek, akik ételt és italt biztosítottak a fizikai munkát végzőknek.  Csodálatosnak tartja azt az összefogást, amit tapasztalt mind az óvárosi, mind a csónakházi szakaszon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a takarítási munkálatok még zajlanak, ha valakinek ideje engedi, csatlakozhat a Csónakháznál. Gratulált T. Németh Gabriellának, ahhoz, hogy a Matrica Múzeum családbarát múzeum elismerésben részesült, illetve, hogy a Régészeti Parkban megújult a közösségi épület, melyre az előző Képviselő-testület szavazta meg a kellő pénzügyi fedezetet, így köszönet illeti az akkori tagokat is. Sok sikert kívánt az új testületnek és a három új képviselőnek.


Török Sándor alpolgármester felhívta a százhalombattai lakosság figyelmét arra, hogy az Önkormányzat idén is megszervezi az ingyenes tüdőszűrő vizsgálatot, ami a 18 és 40 év közöttiek számára díjköteles lenne, azonban esetükben ezt átvállalja az Önkormányzat. A vizsgálat 14 és 18 év közöttiek számára is elérhető, szülői beleegyező nyilatkozattal és orvosi beutalóval. Mindenkit arra bíztat, hogy éljen a lehetőséggel, vegyen részt a szűrésen. Tájékoztatott a héten lezárult iskolakezdési támogatásról is: 1.995 diák számára nyújtott a város 40.000 forint támogatást, ebből 29 kérelmező ajánlotta fel az összeget valamelyik iskolai alapítványnak. Hangsúlyozta, a támogatás és annak összege is egyedülálló az országban. A kérelmek feldolgozásával és elbírálásával foglalkozó munkatársaknak ez az időszak komoly terhet jelentett, így megköszönte mindenkinek, aki részt vett a folyamatban. Reményét fejezte ki, hogy a Bursa Hungarica támogatást is megszavazza a Képviselő-testület, és mind az iskolakezdési támogatást, mind a Bursa Hungaricat az Önkormányzat még sokáig fenn tudja majd tartani.


Szalai Attila megköszönte Nagy Balázsnak, hogy a roncsautó elszállítással kapcsolatban őt és az általa elnökölt bizottságot is megemlítette. Szabó Gábor felszólalására reagálva elmondta, hogy a Polgárőrség, ahogy eddig is, idén is segíteni fogja a városlakókat a halottak napi hétvégén. Tájékoztatta a lakosságot, hogy a százhalombattai polgárőrök az árvízvédelmi tevékenységüknek köszönhetően miniszterelnöki elismerésben fognak részesülni.


Vezér Mihály polgármester gratulált a polgárőröknek, majd arról tájékoztatott, hogy az Önkormányzat és a SZEK idén is megrendezi az ingyenes Egészségnapot, amelyen szűrővizsgálatokon vehetnek részt a százhalombattai lakosok. Arra bíztat mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, ugyanis a prevenció a legfontosabb az egészség megőrzése érdekében, kialakult betegségek kezelése sokkal bonyodalmasabb. Az Egészségnappal kapcsolatban a SZEK idejében teljes tájékoztatást fog adni.


Napirendek tárgyalása


Az Érdi Tankerületi Központ Igazgatója a 2025/2026. tanévre vonatkozó általános iskolai felvételi körzethatárok kialakításához kérte meg az önkormányzat véleményét. A Képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy változatlanul javasolja fenntartani az általános iskolai felvételi körzethatárokat.


A Képviselő-testület tárgyalt egészségügyi alapellátást, valamint szakellátást érintő kérdést is.


Az egészségügyi szolgáltatás városunkban kimagasló, azonban sajnos az orvoshiány okozta nehézségek itt is megtapasztalhatóak. Az orvoshiány és az egészségügyi ellátás minél jobb színvonalon történő ellátása miatt szükség van a BATTA-MED Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságra, ezzel támogatva a Százhalombattai Egészségügyi Közalapítványt.


A Képviselő-testület döntése értelmében a Delfinekkel Együtt az Autistákért Alapítvány továbbra is ingyenesen használhatja a Polgárok Házában korábban is használt ingatlant.


Alapítói ülés keretében döntöttek a képviselők az Önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságai 2024. I. félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatójuk elfogadásáról, valamint módosították a SZÁKOM Nonprofit Kft. alapító okiratát.


A jogszabályban előírt rendeletalkotási kötelezettségének eleget téve a Képviselő-testület megalkotta új rendeletét a távhőszolgáltatásról.


A Képviselő-testület döntése értelmében az Önkormányzat az idei évben is csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A Képviselő-testület az önkormányzati ösztöndíjrész összegét az előző évi összeghez hasonlóan 15.000 Ft/ hó /fő összegben állapította meg. A helyi támogatáshoz az állam 5.000 Ft/hó összeget tesz hozzá. Az a pályázó részesíthető majd ösztöndíjban, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap ötszörösét, amely jelenleg 142.500Ft. A pályázatok elbírálásáról a Képviselő-testület szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága dönt majd.


Egyhangúlag fogadta el a testület a Százhalombattai Református Egyházközség kérelmét, ezzel támogatást nyújtva az Eötvös Loránd Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményi gyermekétkeztetésének ellátásához, valamint működési kiadásaihoz.


A 2022. évben indult "Battai Újszülöttek Fája" faültetési program sikerességének köszönhetően a korábban Dunafüred városrészben kijelölt helyszín betelt, ezért a jövőben a Csónakázó-tó területén kerülnek kiültetésre a fák.


A Képviselő-testület Szalai Gábornét, a Hamvas Béla Városi Könyvtár egykori igazgatóját, a városi kulturális és szellemi életének meghatározó alakját Százhalombatta város halottjának nyilvánította.


Zárt ülés keretében döntött a Képviselő-testület a "Szociális Munkáért Elismerő Oklevél" odaítéléséről.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák