Zsebben a Dobó Kupa!

  • SPORT
  • 2024-09-19
  • 315 megtekintés
  • img
  • img

A Lucifer Kupa elhódítását követően a Százhalombattai KSE NB1/B zöld csoportos csapata a nagy hagyományokkal rendelkező egri Dobó Kupát is megnyerte. Macsali Róbert, a klub technikai vezetője küldött beszámolót.

Az idei évtől Széles-Kovács Gyula Emléktornára keresztelt felkészülési tornán a házigazda Eszterházy SC-vel, valamint az NB2-es bajnokság immáron kétszeres címvédőjével, a Honvéd-Ludovikával küzdöttünk a Dobó Kupa elhódításáért.

Az első találkozón a Honvéd csapata ellen igazi rajt-cél győzelmet arattunk. Már az első félidőben 20 pont felett volt a különbség, a végére 31 pontos sikernek örülhettünk. Minden játékos kivette a részét a magabiztos győzelemből.

Nem sok pihenőnk volt, a lefújást követően már kezdhettünk is melegíteni a második mérkőzésre a hazai csapat ellen. Mivel az egri csapat is magabiztos győzelmet aratott a Honvéd ellen, így ez a mérkőzés volt a torna "döntője".

Azzal a taktikával vágtunk neki a találkozónak, hogy az első félidőben eldöntsük, még mielőtt teljesen kijön rajtunk a fáradtság. Mondhatni tökéletesen kezdtünk. Védekezés hibátlan volt, támadás pontos, ennek eredményeképp 20 ponttal nyertük az első negyedet.

Aztán jött a hideg zuhany, hamarabb jött a fáradtság, mint vártuk, talán kicsit kényelmesek is lettünk a nagy különbség tudatában. A második negyedben 16 pontot vert ránk a hazai csapat, kiegyenlítetté téve a küzdelmet.

A harmadik negyedben a vezetést is átvette az egri együttes, ám sikerült kijönnünk az elég mélynek mondható gödörből, és koncentrált, okos játékkal, végül magabiztosnak mondható, 8 pontos győzelmet arattunk.


Törőcsik Marcell vezetőedzőt kérdeztük a tornagyőzelmet követően.

 "Gratulálok a csapatnak az újabb kupagyőzelemhez! Nem egyszerű közvetlen egymás után két mérkőzést lejátszani, sőt megnyerni, ezért minden elismerésem a srácoké! Mindenki, aki pályára lépett odatette magát, kivette a részét a sikerből. Jól szolgálta a torna a felkészülésünket, nagyon szépen köszönjük a meghívást és a lehetőséget! Közeledik a bajnokság kezdete, látjuk a hibákat, hiányosságokat. A maradék két hétben ezek javításán dolgozunk maximális erőbedobással!"


A mérkőzések számokban: Százhalombattai KSE - Honvéd Ludovika SE 93 - 62 (30-17, 28-20, 15-16, 20-9) Habel 18/3, Novák 17/3, Dósa 14/12, Láncos 8, Földesi 8/6, Seregély 7/3, Pollák M. 7/3, Kovács S. 7/6, Pollák B. 5/3, Farkas 2, Fossong 0. Eszterházy SC - Százhalombattai KSE 72 - 80 (6-26, 30-14, 23-23, 13-17) Farkas 19/6, Pollák B. 15/9, Dósa 14/6, Seregély 9/3, Kovács S. 7/3, Pollák M. 6, Novák 6, Habel 4, Láncos 0, Földesi 0, Fossong 0.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák