Ismét segített a Remény Bajnoka

  • img

217 százhalombattai gyermek nyári táborozását támogatja fejenként 15 ezer Ft-tal a Remény Bajnoka Alapítvány.

Dr. Bercziné dr. Fazekas Olga alapítványi elnök arról tájékoztatott, hogy a 221 kérelemből 4 volt érvénytelen, mert csak battai családok, illetve helyi iskolások számára szólt a kiírás, ezen pályázók azonban nem feleltek meg a feltételeknek. Számos esetben családonként több gyermek is kapott támogatást, olt olyan család, amelytől 3 kérelem érkezett. Az összeget a pályázatban megnevezett tábor számlaszámára utalják át, összesen 3 millió 255 ezer forintot ítéltek meg 20 féle táborozáshoz.


Vezér Mihály alapító örömét fejezte ki, hogy sok gyermek táborozását tudták segíteni, egyúttal köszönetet mondott a támogatóknak, valamint dr. Bercziné dr. Fazekas Olga elnöknek, illetve dr. Horváth Ágota és Ádám Erika kuratóriumi tagoknak munkájukért.


A mostani táboroztatási pályázat májusi bejelentésekor szólt arról, hogy az alapítványi forma előnyös, mert a szervezeten keresztül az Önkormányzat, vállalatok és magánszemélyek is segíthetik a rászorulókat. Az anyagi támogatásban megmutatkozik a szolidaritás is, egy társadalom csak akkor lehet erős és sikeres, ha a tagok az összefogva segítik egymást; ez megmutatkozott a Remény Bajnoka Alapítvány 3 éves tevékenysége során is.

Az Alapítvány már jogosult a magánszemélyek 1%-os jövedelemadó felajánlására, így jövőre ez a forrás is rendelkezésre áll az adószám (19240936-1-13) megadásával. Továbbra is lehetőség van az alapítványi munka folyamatos támogatására, a számlaszám: Takarékbank Százhalombatta; 50420379-10002364.


Mint ismert, Vezér Mihály polgármester magánemberként ötszázezer forintos befizetéssel hozta létre a Remény Bajnoka Alapítványt 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került százhalombattai családok és vállalkozások megsegítésére. A járvány elmúltával módosult az alapítványi cél, eszerint a szervezet azon százhalombattai családoknak, embereknek nyújt segítséget, akinek az energia- és gazdasági válság, a háborús helyzet, illetve bármely világjárvány miatt veszélybe került az anyagi biztonsága, megélhetése.







Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás