Barátság Nyugdíjas Klub, tulajdonképpen így is nevezhetnénk a tavaly decemberben alakult Köztisztviselői Nyugdíjas Klubot, akik a százhalombattai Polgármesteri Hivatal egykori dolgozóiból és hozzátartozóikból jöttek össze és alapítottak egyesületet. Az ötlet onnan eredt, hogy a hivatal régi dolgozói rendszeresen összejártak, így elhatározták, hogy a jövőben szervezett formában is szeretnének programokat szervezni.
Az egyesület elnökének Kiss Józsefet a Műszaki Iroda egykori irodavezetőjét, helyettesének Majerszki Jánosnét választották. Az adminisztrációs feladatokat Nemes Mária látja el. A nyugdíjas klubot nyári találkozójukon látogattunk meg a Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Házban, ahol éppen bográcsozás zajlott.
Az első benyomása az embernek rögtön az volt, hogy mindenkinek megvan a maga feladata. Van aki krumplit pucolt, van aki széket pakolt, és akadt aki fát aprított, s tették mindezt olyan összhangban, mint egykoron az irodában. Később miután minden a helyére került elkezdődtek a nagy beszélgetések is, amíg rotyogott a bogrács, mindenki megbeszélte miújság van vele azóta, hogy nem találkoztak. Kiss József a klub elnöke elmondta, hogy a január óta minden hónap utolsó keddjén gyűlik össze a csapat. Harminchárman alapították, de mára már negyvenhárman vannak, tekintettel arra, hogy azóta is voltak, akik nyugdíjba mentek, és voltak akiknek a párjuk is csatlakozott. Az összejöveteleken igyekeznek aktuális várospolitikai és idősügyi témákat átbeszélni, ezért a városvezetést is meg szokták hívni. Legutóbb Molnár Mihályné aljegyző asszony volt a klub vendége, a mostani találkozóra pedig Vezér Mihály polgármester és Dr. Turbucz Sándor jegyző is ellátogatott. A baráti társaság tavasszal a Budai Tájvédelmi Körzetben kirándult, ősszel pedig a Pilisi Tájvédelmi Körzetben tesznek látogatást, ám előtte még részt vesznek a 20. Battai Napokon, ahol a szokásoknak megfelelően a főzőversenyen fognak indulni. Az elkészült étel után semmi kétség, hogy az ellenfeleknek idén is feladják a leckét.











