Önkéntesek a Gátőrházban

  • img
  • img
  • img
  • img

A Dreher Sörgyárak Zrt. tizennégy önkéntese látogatott május 24-én délelőtt a Gátőrházba, a Mezőföld Csücske Alkotóműhelybe. A lelkes aktivisták a Sérültekért Alapítvánnyal közösen tették rendbe az udvart, majd együtt kézműveskedtek.

A Dreher Sörgyáraknál a fenntarthatósági stratégia sok területet lefed, így az etikus működést, a környezetvédelmet, a társadalmi szerepvállalásnak pedig egy kis része, hogy önkénteskedésre is ösztönzik a kollégákat. A zrt. ezúttal egy olyan céggel lépett kapcsolatba, amely régóta szoros együttműködésben dolgozik a Sérültekért Alapítvánnyal, így kerültek Százhalombattára. A pénzbeli támogatás helyett ezúttal fizikai munkával segítették az Alapítványt. A férfiak végezték a munka dandárját, eltakarították a ház mögött felhalmozódott törmelékeket és nagyobb hulladékokat. A hölgyek pedig ez idő alatt a virágágyások körül elhelyezett betonkereteket fonták be vesszőkkel a sérült fiatalok segítségével. A munka után egy kis lazításra is volt lehetőség. Az önkénteseket kemencés lángossal vendégelték meg, majd közös szappankészítéssel zárták a napot.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák