Az isaszegi „kollégákat” látta vendégül az Őszidő Nyugdíjas Klub Százhalombattán március végén. Cser János klubvezető elmondta, látogatóik eredetileg csak a Makovecz templomra voltak kíváncsiak, de végül sokkal több mindent láttak és megcsodáltak a városból.
Ellátogattak a kulturális központba, a "Matrica" Múzeumba és a Régészeti Parkba, mindenhol helyi munkatársak kalauzolták őket, majd az Ebattában ebédeltek. Élményeikről a Generációnk című folyóiratban is beszámoltak. Cser János reméli, a cikk hatására még több nyugdíjas közösség kap majd kedvet a százhalombattai látogatáshoz.
Programokban egyébként az Őszidő Nyugdíjas Klub sem szűkölködik. Rendszeresen gyalogolnak Monspart Saroltával a Margitszigeten. Idén kétszer jártak az Operettben, a második előadást már ingyen tekinthették meg. Szórakoztak a Sas Kabaréban, pihentek a nagyatádi Hotel Szolárban, kirándultak Ráckevén, legközelebb pedig a Múzeumi Körjáratot próbálják ki és a Pannonhalmi Apátságba, valamint a kisbéri makett múzeumba mennek.
A közösség 122 hivatalos tagot számol, idén ünneplik megalakulásuk tízedik évfordulóját.

















