Értékőrző civilek

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Az emberek önbecsülését és a családok méltóságát szeretné visszaadni az Összefogás a Magyar Családokért Egyesület, amelynek elnöke Illéssy Mátyás százhalombattai plébános. Céljaik érdekében számos más szervezettel működnek együtt, és egyebek mellett évek óta lehetővé teszik, hogy hátrányos helyzetű szakmunkástanulók külföldön szerezzenek szakmai gyakorlatot.

Az egyesületet 2002-ben hozta létre Szemkeő Judit, az akkori szociális minisztérium államtitkára. 2006-ban aláírásgyűjtést szerveztek a művi meddővé tétel szigorítása érdekében, de az 50 000 aláírás ellenére a parlament nem változtatott a szabályozáson. 2011-ben egyetlen civilszervezetként jelentek meg az Országgyűlésen, hogy támogatásukról biztosítsák az új médiatörvényt. Szorosan együttműködnek a Média a Családért Alapítvánnyal.


Pályázatokból tartják fenn magukat és valósítják meg céljaikat. Kiemelt feladatuknak tekintik a hátrányos helyzetben élő gyerekek és fiatalok visszavezetését a társadalomba. Támogatás nem anyagi jellegű, sokkal inkább szellemi, lelki útravaló. Különböző közösségi programokat, előadásokat szerveznek a rászorulóknak. Más civilszervezetekkel összefogva három alkalommal rendeztek kábítószer-ellenes filmfesztivált és konferenciát. Illéssy Mátyás azt a lengyelországi kezdeményezést említette példaként, ahol középsúlyos szenvedélybeteg fiatalok egy-két év alatt absztinenssé válhatnak. A függőséget okozhatja akár cigaretta, alkohol, vagy játékszenvedély, ideértve a számítógépet is. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek túrázzanak, nomád körülmények között szerezzenek élményeket. Hangsúlyozta azt is, hogy evangéliumi értékeket hirdetnek, Isten nélkül, az egyház 2000 éves tapasztalata nélkül ugyanis nem lehet társadalmat formálni.


Az egyesület szoros kapcsolatot ápol olyan fiatalokkal, akik budapesti és bicskei nevelőotthonokban élnek. A TEMPUS Közalapítvány közreműködésével évek óta részt vesz a Leonardo Mobilitási Programban, amely keretében asztalos és vendéglátós szakmát tanuló, részben hátrányos helyzetű fiatalok utazhatnak külföldi gyakorlatra. Vojtek Éva, a projekt koordinátora büszkén mesélte, hogy szeptember és december között négy éven át üzemeltethettek egy cukrászdát a Frankfurter Hof ötcsillagos szállodában egy mestercukrász vezetésével. Más pályázati program lehetőséget nyújtott arra is, hogy a magyar diákok a német szakoktatás rendje szerint délelőtt iskolába, délután pedig gyakorlatra járhassanak. Az asztalos tanulók Toscanaban nemcsak a szakmával ismerkedtek, hanem a helyi viselkedéskultúrával, gasztronómiával is. Tavaly szakoktatókat is sikerült eljuttatni cukrászati műhelymunkára Franciaországba. A cukrászprogram résztvevői itthon termékbemutatón adnak számot megszerzett tudásukról.


Az utazást megelőző többnapos kommunikációs és szakmai felkészítés egy része Százhalombattán zajlik.


A pályázatok tartalmát minden évben meg kell újítani, ami Vojtek Éva feladata. Tíz éves önkéntes munkájáért márciusban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. Legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy akiket eddig sikerült eljuttatni külföldi gyakorlatra, mára mind dolgoznak.


Az egyesület a határon túli magyar területekre is szeretné kiterjeszteni hatását. Kárpátalján már működik egy partnerszervezetük, amely 2008-ban jött létre. Legfontosabb céljuknak a magyarságtudat erősítését tekintik – mondta Szivák János, az Összefogás a Kárpátaljai Magyar Családokért Egyesület vezetője. Szervezetük vallási hovatartozástól független, a gyerekek iránti felelősséget és a tartalmasabb, boldogabb életet hirdeti. Emellett nemcsak anyagilag támogatja, hanem jogi úton is képviseli, védi a magyar családokat. 2009-ben felmérést készíttettek a kárpátaljai magyar családok helyzetéről, de Szivák János közreműködésével jött létre az a demográfiai stratégiai tanulmány is, amely az egész Kárpát-medencei magyarság fogyásának megállítására keres megoldást.


A kárpátaljai egyesület jótékonysági rendezvényeket, gyűjtéseket is szervez. A 2009 tavaszán, Százhalombattán megrendezett koncertjük bevételéből a nagyszőlősi kórház gyermekosztálya szerezhetett be életmentő készülékeket. A szintén nagyszőlősi Perényi Zsigmond középiskolában együtt festették le a kerítést a magyar konzulátus munkatársaival, hogy ráébresszék környezetüket a "segíts magadon" elvre. 2009 őszén hagyományteremtő céllal szervezték meg az első munkácsi várjátékot, hogy a kultúra eszközeivel hozzák közelebb egymáshoz a térségben élő nemzetiségeket. A rendezvényen, amelyre ősszel már harmadik alkalommal kerül sor, ukrán hagyományőrző csoportok is felléptek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák