15 éves a polgárőrség

Sinka László alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt a százhalombattai Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete jubileumi rendezvényén június 10-én a BKK Kamaratermében.

A százhalombattai Polgárőr Szervezet 1995-ben alakult meg 125 taggal, ám hivatalosan csak 1996-ban jegyezték be. Működésének első évében 30 százalékkal csökkent a városban a bűncselekményeknek száma.  Létrehozásának egyik oka az egész országot megrémítő Balogh Lajos-féle sorozatgyilkosság volt. Az egyesület Vezér Mihály polgármester és Mihály István rendőrkapitány vezetésével kezdett formálódni, a kezdeményezéshez nyomban csatlakozott Orovec István, a polgári védelem országos főparancsnoka is. A szervezőmunkába alapítóként kapcsolódott be a ma is aktívan tevékenykedő Szél Pál elnök, Körömi Lajos alelnök, Szalai Attila titkár és Kárász Benjamin közbiztonsági referens, nyugalmazott rendőrparancsnok.


Sinka László alpolgármester köszönetet mondott az alapító tagoknak és kiemelte, a város vezetése mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Százhalombatta változatlanul az ország egyik legbiztonságosabb települése legyen. A város nevében megköszönte Szél Pál kiváló szervező és szakmai munkáját és a tagság áldozatos feladatvállalását.


A köszöntő után Heiger József, a Forrás Néptáncegyüttes művésze Györgyfalvai legényest adott elő, majd a pest megyei polgárőr szervezet képviseletében Körömi Lajos alelnök köszönte meg a polgárőrök munkáját.


Szél Pál, az egyesület elnöke kifejtette, hogy az induláskor Százhalombatta földrajzi elhelyezkedése, ipara és lakóövezeti összetettsége nehéz feladatok elé állította a szervezetet, hiszen a sok veszélyes üzem miatt nyomban különös szakmai képzést is kellett adni az önkéntes polgárőröknek. Szerencsére, hamarosan megalakult a környezetvédelmi,- lovas-, horgász- és ifjúpolgárőr csoport, valamint a Szomszédok Egymásért Mozgalom, amelyeknek köszönhetően csökkentek a problémák. A szervezet alapfeladatai közé tartozik a közbiztonság javítása és erősítése, ezért folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, a közterület-felügyelettel, a tűzoltósággal, a polgári védelemmel és a többi civil szervezettel. A polgárőrök az alapfeladatok ellátását rendszeres járőrözéssel, figyelőszolgálattal, a rendőri munka segítésével és az információk megfelelő kezelésével tudják biztosítani.


Sinka László alpolgármester átadta Szél Pálnak a Vezér Mihály polgármester által adományozott jubileumi csapatzászlót, amely előtt esküt tettek az új tagok. Végezetül az alpolgármester és polgárőrség vezetője emlékokleveleket és esküt igazoló okmányokat adtak át a polgárőröknek. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Öveges Kristóf, az érdi rendőrség kapitánya, Pál Péter, százhalombattai őrsparancsnok és Kecskés Zsolt, a helyi polgári védelem parancsnoka.


Szalai Attilától megtudtuk, hogy az egyesületnek jelenleg 50 aktív polgárőre és 6 ifjú polgárőr tagja van. Határozott véleménye, hogy a még hatékonyabb munka érdekében a jövőben fiatalokat kell megkeresni szakmai tájékoztatókkal, mert szerinte a közbiztonság akkor lehet megfelelő, ha az itt élők belső, emberi tartása is szilárd és biztonságos.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák