Orbán Viktorhoz fordultak a tököli reptér ellen tiltakozók

Elektronikus levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz a térségben működő civil szervezetek május 8-án. Továbbra is azt kérik, hogy a kormány akadályozza meg a tököli repülőtér fejlesztését.

Négy helyi társadalmi szervezet, a szigethalmi Élhető Környezetünkért Egyesület, az Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány, a Százhalombattai Faluvédő Egylet és a Százhalombattai Környezetvédő Egyesület petícióban kérte a kormányfőt, hogy a kormány támogassa azt a 2008-2009-ben benyújtott és azóta is megválaszolatlan beadványukat, amelyben 6280  aláírással kérték az ország akkori vezetőitől, ne támogassák a volt katonai reptéren 2004-ben felújított repülést, valamint a terület reptérré történő átminősítését.


A levelet írott formában június 8-án, szerdán, 15 óra 30-kor adják át a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének a Parlament I. kapujánál.


A tét az itt élők számára rendkívüli. Visszatérhetnek-e ahhoz az 1990-2004 közötti "aranykorhoz", amikor a szovjet katonai repülések négy évtizedes "zajterrorja" után gyakorlatilag abbamaradtak a repülések, és amelynek következtében emelkedő telekárak mellett a térség óriási fejlődésnek indult, vagy marad-e a reményvesztettség és az őrület a reptéren folyó fel- és leszállások, a műrepülések és az állandó gyakorló-oktatókörözések, valamint a "ráadásként kapott" autó-, motorversenyek és edzések miatt?
A 14 évig tartó csend idejében Tökölön - többek között állami ösztönzésre - a reptértől mintegy kilométerre található laktanyákból ezerlakásos lakótelep létesült, és a repteret már születése pillanatában körülölelő, a kifutópályától 200-500 méterre kezdődő halászteleki, szigethalmi, illetve egy-két ezer méterre kezdődő szigetszentmiklósi, érdi, százhalombattai kertvárosi övezetek tovább bővültek. Az érintettek úgy vélték, a hely a lakóházak közelsége, a védőtávolságok hiánya miatt mind repülésbiztonsági, mind zajvédelmi, mind egészségvédelmi okok miatt alkalmatlan a repülésre, korábban is csak az embertelen szovjet rendszer tette lehetővé a használatát, amit az európai magyar demokráciában ki lehet zárni.


2004-ben a létesítmény privatizációjakor azonban felmerült számukra a repülés felújításának rémképe, amely ellen azonnal nagyszabású tiltakozás kezdődött 1280 aláírással, a szigethalmi önkormányzat támogatásával, amelyben már akkor részt vettek más települések lakói, szervezetei is. Még Tököl önkormányzata is ellenezte a repülés felújítását, és helyette egy e nélküli logisztikai központban gondolkodott. Az akkori állam ennek ellenére eladta az ingatlant, méghozzá úgy, hogy hozzájárult a repülés megvalósításához. A tiltakozások tovább folytatódtak közmeghallgatásokon, fórumokon, demonstrációval, újabb aláírásgyűjtésekkel, petícióval a környezetvédelmi miniszterhez 2007-ben, majd 2008-2009-ben a miniszterelnökökhöz.


A kormány számára is van tétje a döntésnek – állítják a tiltakozó civil szervezetek. Folytatja-e elődei nemtörődömségét, akik azt hitték, megengedhetik maguknak, hogy ne válaszoljanak sok ezer szorongatott, bajban lévő ember kérésére, vagy a nemzeti együttműködés szelleméhez méltóan meghallgatja őket, és segít nekik a multi milliárdos tulajdonosokkal szemben.


"A kérdés az, hogy az új magyar kormány képes-e legalább annyira megvédeni polgárait életük, életminőségük veszélyeztetőivel szemben, mint a nem túl tehetős indiai kormány a néhány ezres dondria kondh törzset, szentnek tartott (lak)helye miatt egy bauxitbánya konszernnel szemben, vagy a kifejezetten szegény kongói kormány néhány száz hegyi gorilla élőhelyét egy olajfúró vállalattal szemben, vagy mint legutóbb, Magyarországon, a veszprémi, Fideszes önkormányzat a szentkirályszabadjai reptér leállításával, nem a saját, hanem a reptér környezetében lévő települések lakóit" – olvasható a környezetvédők közleményében.


Petíciójukban kiemelik Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberi sajtónyilatkozatát, amely így hangzott: "Adódik a kérdés: vajon tényleg szükség van-e ennyi reptérre? Az igazi kérdés azonban az, hogy az ott élő embereknek kellenek-e ezek a repterek."  A petíció szövege az Élhető Környezetünkért Egyesület honlapján olvasható: http://www.elhetokornyezetunkert.hu/
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák