Hatvankilenc hajóval százharmincan vettek részt az augusztus 15-e és 20-a között megrendezett Bécs-Budapest kajak teljesítménytúrán.
A mezőnyben Százhalombattát is képviselték: Miskei Istvánné Varga Lilla és Vitányi Júlia kajak kettesben, Miskei István pedig kajak egyesben indult a 300 kilométeres távon. Három országon keresztül, zsilipelések és átemelések után augusztus 20-án érkeztek meg Budapestre, ahol Kovács Katalin és Janics Natasa is részt vett a díjkiosztón. Kovács Katalin úgy fogalmazott: mindenki győztes, aki teljesítette a távot.
A túra – amellett, hogy próbára tette a résztvevők állóképességét – nagy élményt jelentett minden versenyző számára, akik mindnyájan azt szeretnék, ha jövőre is megrendeznék azt. Az egyik kenusnak nem érkezett meg a párja, és így nem tudott volna részt venni a túrán. Miskei István beszállt másodiknak a kenuba, a saját kajakja pedig a szállítóautóra került. Sportszerű hozzáállását fair play díjjal ismerték el.



















