Elindult az egyharmados felújítások kivitelezőinek versenyeztetése abban a tizenegy társasházban, amelyek sikeresen pályáztak az egyharmados felújításra Százhalombattán. Az augusztus 26-i borítékbontás után egy hét áll a pályázó vállalkozások rendelkezésére, hogy pótolják a pályázatuk esetleges hiányosságait, szeptember 3-án pedig sor kerül a tárgyalásos egyeztetésre – tudtuk meg Fazekas Csaba közös képviselőtől. A tárgyalás célja, hogy a jelentkezőknek még a döntést megelőzően lehetőségük nyíljon a minél kedvezőbb ajánlat megtételére. Hozzátette: az állam az általa vállalt egyharmados költséghányadot 2010 és 2012 között fizeti ki, ezért a szerződéskötés után levélben kérnek konkrét választ arra vonatkozóan, mikorra várható az állami költségrész megfizetése. Amennyiben hosszabb várakozási időre lehet számítani, vagy megegyeznek a kivitelezővel a késedelmes fizetés feltételeiről, vagy áthidaló hitelt vehet fel a társasház. Hogy melyik megoldást választják majd, arról a lakóközösségek döntenek.

