Harminc önkéntest képeztek ki nyílászáró-szigetelésre a százhalombattai vöröskeresztes szállón. A jelentkezők részben az intézmény lakóiból és dolgozóiból, részben a szervezet környékbeli aktivistáiból kerültek ki – mondta el Kuti Zsolt, a Vöröskereszt Pest megyei szervezetének szakmai vezetője.
A program az Energia Klub és a karitatív szervezet összefogásával, pályázati támogatással valósul meg. Elsődleges célja annak a gondolatnak a népszerűsítése, hogy sok kicsi sokra megy, vagyis némi odafigyeléssel jelentős energia-megtakarítást érhetnek el a lakossági fogyasztók. Az önkéntes „energiabrigádok” számos olyan praktikus ismeretet sajátítottak el, amelyekkel csökkenthetők az energiaszámlák, amellett megtanulták egy nagyon egyszerű, ám annál hatékonyabb szigetelőgép használatát. Az eszközzel, amelyet addig egyikük sem ismert, 10-15 százalékot lehet spórolni a nyílászárók szigetelése révén.
A résztvevők eldönthették, vállalják-e, hogy környezetükben leszigetelik néhány rászoruló család otthonát. Az önkéntes munka augusztusban indul el, elsőként Biatorbágy, Zsámbék és Herceghalom térségében.
Kuti Zsolt hangsúlyozta, hogy kísérleti jellegű programról van szó. A rendelkezésre álló pályázati keret húsz-huszonegy rászoruló család otthonának szigetelésére elég, de ha a kezdeményezés sikeres lesz, és megfelelő igény mutatkozik a karitatív szolgáltatás iránt, további forrásokat keresnek a folytatáshoz. Hozzátette, a Vöröskereszt által támogatott emberek jellemzően komplex segítségre szorulnak. Éppen ezért a lakásszigetelés idővel ugyanolyan fontos eleme lehet a szervezet szociális szolgálatának, mint a már jól működő munkaerő-piaci tanácsadás, a használtruha- vagy az élelmiszerosztás.







