Felvidéki származású, 1945-ben települt át a család Érsekújvárról, jobban mondva áttelepítették őket.
- Jól emlékszem arra a napra – meséli. – Augusztus volt, lent voltam a strandon, és amikor hazaértem, egy tábla volt a házunkon azzal a felirattal, hogy „Állami vagyon”. A szüleim már az állomáson voltak, úgy jöttünk át Magyarországra, hogy csak azt hoztuk magunkkal, ami rajtunk volt. Szőnybe kerültünk, édesapám ott vállalt orvosi állást. Oda jártam gimnáziumba, de végül Tatán, a piaristáknál fejeztem be. Utána Gödöllőre mentem, az agrártudományi egyetemre. 1956-ban végeztem, Tihanyba kerültem, a biológiai kutatóintézetbe, Vojnarovich Elekhez, hat évet töltöttem ott. A Földművelésügyi Minisztériumba vezetett tovább az út, ott határoztuk el, hogy létesítünk egy halgazdaságot, olyat, amelyik csak a szaporítással foglalkozik.

- Miért éppen Százhalombattára esett a választás?
- Több helyszínt is megnéztem, az volt a legfontosabb szempont, hogy legyen a közelben hőerőmű, mert onnan nyeri a gazdaság a temperált vizet. Százhalombattán nagyon jó volt az ötlet fogadtatása: Csenterics Sándor, az erőmű akkori igazgatója támogatta, Dékány Sándor, a Bentavölgye Termelőszövetkezet elnöke is a terv mellett volt, és ez nagyon sokat számított. Végül úgy döntöttünk, hogy Százhalombattán hozzuk létre az állami gazdaságot.

- Honnan volt fedezet az ötlet megvalósításához?
- Az ENSZ támogatta a projektet, a költségek hatvan százalékát biztosította, a fennmaradó negyvenet pedig a magyar állam. Megépült a keltető, amely évente háromszáz millió kishalat állított elő, Európa legnagyobb keltetője volt, sőt, még ma is az. Emellett halászati továbbképző központként is működött a Tehag: nemcsak haza, hanem külföldi szakemberek oktatását is vállalta. Új halfajokat honosítottunk meg Magyarországon: mi hoztuk a busát és az amúrt Kínából, japán aranypontyokat is szaporítottunk, emellett a nálunk őshonos halakat. Az egész világnak szállítottunk ivadékokat.

- Indítottak annak idején egy vicsege-programot. Mi volt annak a lényege?
- A viza legendás hírű volt Magyarországon. Egykor tömegesen úsztak fel a Fekete-tengerből, de a Vaskapunál megépült az erőmű, és azzal vége szakadt ennek a folyamatnak. Biztató kísérleteket folytattunk, szovjet projekt alapján kereszteztük a vizát és a kecsegét, az új fajt vicsegének neveztük el, amely mindkét szülő előnyös tulajdonságait hordozta: gyorsan nőtt, elérte a 10-12 kilogrammos súlyt, ugyanakkor szálka nélküli, porcos hal. Nagy lehetőséget láttunk benne, de sajnos, abbamaradt a program.

- Sok állami gazdaságot már privatizáltak. A Tehag-nak hogyan sikerült ezt elkerülnie?
- Elkerülnie nem sikerült, mert a privatizációra sor kerül, ennek meg kell történnie. Azt tartom nagy eredménynek, hogy a szétszedését sikerült megakadályozni. Voltak próbálkozások, emlékszem, még a kilencvenes évek elején üzletemberek jöttek a gazdaságba, azzal, hogy meg akarják venni. A keltetőben banánraktárat rendeztek volna be – természetesen ajtót mutattam nekik.

- Százhalombattán most, tizenhárom év távlatából is emlékeznek önre. Ön hogyan emlékszik vissza Százhalombattára?
- Nagyon kellemes kis város. Ilyen jól megépített, jól „összerakott” város talán nincs is több. Az emberekben volt lelkesedés, és nemcsak a vezetőkben. Fogékonyak voltak minden új ötletre, és soha nem kellett attól tartanom, hogy hátba támadnak. Nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt, olyan halászdinasztiákat ismerhettem meg, mint például a Dubecz család, akik generációk óta foglalkoznak halászattal, és az ősi mesterségbeli tudásukat képesek az új ismeretekkel vegyíteni. Olyan volt a közhangulat a városban, hogy úgy éreztük, bármit el tudunk érni, bármit meg tudunk valósítani. Amikor az iskolában megkezdődött a fakultáció, természetesnek tartottam, hogy hozzánk is jöjjenek gyerekek, ismerkedjenek a halszaporítással, a halászattal.

- Az a szokásunk, hogy a Premier plán interjúalanya javasolja, kivel készítsük el a következő portrét. Kit ajánl?
- Nagyon sok ember eszembe jut, és nagyon nehéz csak egyet választanom. Mint említettem, jó volt a kapcsolatom a város vezetőivel. Örülnék, ha dr. Tüske Lászlót mutatná be az újság.