Zene nélkül nincsen ünnep
2007-12-19 -

Közel kétszázan köszöntötték dallal a karácsony közeledtét december 14-én este a Református templomban. A hagyományos ünnepi kórustalálkozón a Százszorszép Gyermekkórus, a Chorus Matricanus Nőikar, a Liszt Ferenc Vegyes Kar, valamint a Canticum Novum Kamarakórus lépett fel. Ahogy Kovács Krisztina a koncert elején elmondta, igazán különlegessé és emelkedetté a zene, az ének teszi az ünnepeinket, és ebben mindenki egyetérthetett, aki végignézte a több mint egyórás ünnepi hangversenyt. A sokszínűséget és a karácsonyi hangulatot többek között Webber, Oscar Oterson, Dés László, Karai József, Farkasferenc, Charpentier, Brahms, Demény Dezső, Bach, Kocsár Miklós és Verdi művei biztosították. A kórusvezetők egész éves munkáját a Barátság Művelődési Központ nevében Cseh Kornélné igazgatóhelyettes köszönte meg apró ajándékkal. Az adventi konvert legemelkedettebb pillanata az volt, amikor a résztvevők közösen énekeltek el néhány népszerű karácsonyi dalt.