Mozgókép
2007-10-27 -

Az ÍZLÉSEK ÉS POFONOK c. romantikus vígjáték a Bella Martha c. német sikerfilm amerikai remake-je. Főhőse Kate (Catherine Zeta-Jones) szakács. Katonás figyelemmel irányítja életét és éttermét, egészen addig, míg egy baleset következtében kénytelen lesz megosztani addigi életét a kilencéves unokahúgával. Sőt, ha ez nem volna elég, új szakács érkezik az étterembe: Nick (Aaron Eckhart), egészen másképp él és gondolkodik, mint a főnöke. Mégis úgy látszik, lassacskán megfőzi az addig minden csábításnak ellenálló nőt. (nov. 1-4 között, 18 óra)

Maurice (Peter O’Toole) és Ian (Leslie Phillips) ősrégi jóbarátok, veterán angol színészek. Évek óta bejáratott szokások szerint élnek, menetrendszerűen mennek egymás idegeire. Egy napon betoppan Ian vidéki unokahúga, Jessie (Jodie Whittaker), aki alaposan a feje tetejére állítja a két öregúr életét. Roger Michell rendező VÉNUSZ c. vígjátékában nyújtott alakításáért O’Toole-t 2007-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában. (nov. 1-jén, 20 óra, Filmművészeti sorozat)

A LÁTHATATLAN c. thrillerben Nicket (Justin Chatwin), a gimis diákot egy nap néhány támadó halálra veri, testét pedig az erdő szélén hagyják. Nick egy különös létsíkra kerül, az élők és a halandók közé. Teste láthatatlanná válik, egyetlen esélye az életben maradásra, ha felderíti halálának rejtélyes körülményeit, mielőtt túl késő lesz. (nov. 2-3-án, 20 óra)

A Pixar Animation nyolcadik animációs nagyfilmjének, a L’ECSÓ-nak hőse egy korántsem népszerű állat, Remy, egy csatornapatkány, aki kiváló szaglással van megáldva, és belül szakácsálmokat táplál. Remy séf szeretne lenni. (nov. 3-4-én, 16 óra)

Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb, már kétszer elsöprő sikert arató akció-vígjátékának összes alkotója egyesíti újra az erejét: a két sztár, Jackie Chan és Chris Tucker, valamint Brett Ratner rendező garantálja, hogy a harmadik rész is CSÚCSFORMÁBAN legyen. (nov. 8-11 között, 18 óra)

Az IGEN, AKAROM? c. francia filmvígjátékban Luis (Alain Chabat) boldog, kiegyensúlyozott agglegény. Esze ágában sincs megházasodni, mígnem egy szép napon a családi tanács – anyja és öt nővére! – úgy határoz, hogy nincs mese, Luis-nak oltár elé kell vinnie valakit. A férfi színleg beleegyezik, azonban nem menyasszonyt, hanem cinkostársat keres. Erre a célra tökéletesen megfelelne Emma (Charlotte Gainsbourgh), ám őt sem ejtették a fejére, és szeretne hasznot húzni az álházasságból... (nov. 8-án, 20 óra)

A KULCSFIGURA c. thriller főhőse Chris (Joseph Gordon-Levitt), a város legmenőbb sráca súlyos agysérülést szenved egy autóbalesetben. Emlékezete darabokra hullik, minden nehezére esik. Zavartságát volt iskolatársa akarja kihasználni, aki egy bankrablást készít elő. (nov. 9-10-én, 20 óra)

A Dogma-filmek vezéralakja, a dán Lars Von Trier, legújabb filmjéből, a FŐFŐNÖK-ből kiderül, hogy nemcsak az emberi lélek legmélyebb és legsötétebb bugyraiba képes bevezetni nézőit, hanem a nevettetéshez is remekül ért. Ravn (Peter Gantzler) úgy dönt, eladja cégét. Ezzel nem is lenne gond, de a cég alapításakor kitalált egy képzeletbeli tulajdonost. A vevő pedig találkozni akar a főnökkel. (nov. 11-én, 20 óra, Filmművészeti sorozat)