- Hárman vagyunk testvérek, de nyaranta mind a nyolc unokatestvér összegyűlt Battán. Amikor 1974-ben elvégeztem a műegyetemet, és Udvardi János bácsi üzent, hogy kellene a tanácshoz egy építész, nem volt kérdés számomra, hogy elfogadom az ajánlatot. Öt évig dolgoztam itt, akkor elmentem egy budapesti építőipari vállalathoz fejlesztőmérnöknek, majd építésvezető lettem. Szép feladatokat kaptam, dolgoztunk a várnegyedben, a Bartók Béla úton, mi újítottuk fel a József Attila Gimnáziumot. Utána rossz időszak következett az építőiparra, kevés volt a feladat, próbáltunk életben maradni, az NDK-ban vállaltunk munkákat, de végül tönkrement a cég. Hazajöttem Battára, és egyéni vállalkozóként dolgoztam, majd 1994-ben a SZÁKOM ügyvezetője lettem.

- Miért éppen az építészi hivatást választotta?
- A nagyapám építőmesterként, az apám építészmérnökként dolgozott, magától értetődő volt, hogy én is ezt a pályát választom. A család is ezt szerette volna, nekem is tetszett. Édesapámnak korán megromlott a látása, sokat segítettem neki a rajzok elkészítésében, bele kellett tanulnom. Diákként minden nyáron dolgoztam az építőiparban, egyik alkalommal a budai várban, egy kőfaragóműhelyben, ahol a műemlékekhez készültek a faragványok, közben folytak az ásatások és érdekes építészeti emlékek kerültek elő. Talán ezért is vonzott mindig a műemlékvédelem. Amikor egyetemista voltam, az egyik Erdélyben töltött nyáron hátizsákos turistaként jártuk végig a történelmi és építészeti emlékeket. Kalotaszegen találkoztunk Kallós Zoltánnal, aki meghívott bennünket magához, Kolozsvárra, és meghallgattuk a moldvai népzenei gyűjtéseit. Nagy hatással volt ránk, annyira, hogy utána mi is gyűjtöttünk népzenét Gyimesben és Moldvában. Akkor indult Magyarországon a táncház-mozgalom, jártunk a Kassák Klubba, ott kezdtem el táncolni, később a Bartók Táncegyüttesbe is bekerültem. Akkor hagytam abba, amikor megnősültem.

Százhalombattán laktam és dolgoztam, nem tudtam már bejárni a próbákra. A tánc később is visszatért az életembe, a Formás alapító tagja vagyok, sőt, a névválasztást is én javasoltam. Néhány éve abbahagytam, mert már nehezemre esett.

- Nemcsak a tánccal volt kapcsolata, hiszen énekelt is a Liszt Ferenc Vegyeskarban. Hogyan kezdődött?
- Teljesen véletlenül. A kórus az első nyugati útjára indult, Ausztriába, én akkor a tanácsnál dolgoztam, és tolmácsként velük mentem. Amikor hazatértünk, beálltam, és évekig tagja voltam a kórusnak. Később, amikor egyre több lett a feladatom, választanom kellett a család és az éneklés között, a család mellett döntöttem.

- Évekig települési képviselő volt. Nem hiányzik ez a típusú közéletiség?
- Két ciklust töltöttem az önkormányzatban. Az első választás előtt az SZDSZ keresett meg a képviselő-jelölti felkéréssel, amit vállaltam. Nagyon szép időszak volt, különösen az első négy év, amikor úgy hittük, mindent egyszerre kell megoldanunk. Lelkesedésből, elhivatottságból csináltuk, örülök, hogy részese lehettem annak a korszaknak. Hogy hiányzik-e? Nem, most már sok minden megváltozott. Ügyvezetőként adnak a véleményemre, nem vonják kétségbe az állításaimat, nagyon fontosnak tartom, hogy szavahihető embernek tartsanak. Nem könnyű, mert nem lehet mindenkinek igazat adni, az nem vezet jóra. Tudni kell nemet is mondani, de mindig őszintén.

- Eddigi munkái közül mire a legbüszkébb?
- Elsősorban a SZÁKOM-ra, mint csapatra vagyok legbüszkébb. Most éppen a legutóbbi tervezői munkámra, a múzeum épületének felújítására. Érdekes és szép feladat volt. Ahogy haladtunk, úgy derült ki a volt kastély története, például az, hogy több ütemben épült, és a pincét utólag ásták alá. Büszke vagyok arra is, hogy még a képviselőségem idején én kezdeményeztem a szerb templom felújítását, igaz, akkor még csak a torony tetejének cseréjéről volt szó, de azzal indult el a folyamat. A saját házamra is büszke vagyok, szinte a két kezemmel építettem, szívesen emlékszem vissza arra, amikor sikerült téglát szereznem a téglagyárból, aztán évekig falaztam a pincét.

- Mivel tölti a szabadidejét?
- Nagyon fontos számomra a család. Nevelt fiam 23 éves, a lányom tizennyolc, kisebbik fiam tizenhat éves. Igyekszem minél több időt tölteni velük, ami nem könnyű, mert a munkámat is szeretem, és nálam nem négy óráig tart a munkaidő. Fontosak a családi programok, a hagyományos József és Anna napi összejövetelek, mert olyankor találkozik a nagycsalád. Vannak barátaim, és boldog embernek tartom magam azért is, mert még ötven évesen is szert tudtam tenni új barátokra. A kapcsolatokat ápolni kell, anélkül ellaposodnak, a rokoni és baráti kötelékekből kapjuk meg azt a szeretetet, amely nélkül nincs boldogság és nincs siker. Szeretünk utazni, új élményeket szerezni, olyankor fotózni szoktam, emellett rajzolok is. Tavaly sikerült eljutnom Moszkvába, lerajzoltam a Blazsennij székesegyházat, de van rajzom a párizsi Notre Dame-ról is.

- Kit mutasson be a Hírtükör következő száma?
- Sok kiváló embert ismerek, és nehéz a választás. Györei Jánost javaslom. Százhalombattai születésű, itt nőtt fel, itt dolgozott, fontos szerepet játszott az erőmű történetében, emellett emberi tulajdonságai is figyelemre méltóak. Szeretném, ha róla szólna legközelebb a Premier plán.