Talán több háztartásban is kiszolgálták tisztességgel az idejüket, mikor egyszer utolsó gazdasszonyuk, Zsuzsanna úgy döntött, beviszi őket a munkahelyére, az Arany Iskolába, ahol technika termi mosogatószekrényként még hasznosak lehetnek.

 

Telt-múlt az idő, a szekrények tartották a sok edényt, tűrték az oldalukon végigcsordogáló vízpatakokat. Zsuzsanna hálából új borítással látta el őket. De a szekrénypár felett bizony jócskán eltelt az idő, tartani se tudták magukat. Mikor egyikőjük lábait törve térdre rogyott, egy épp arra járó vándor, Nicolette lefotózta, és az Aranykapu Alapítvány oldalán közhírré tette a szomorú helyzetet.

 

Tette mindezt azért, hogy segítséget szerezzen, hátha akad a jószándékú emberek között, aki megoldást, varázsszert, egyebet tud, hogy ne maradjon a kicsi iskolai konyha mosogató nélkül. És a csoda - ahogy az rendes mesékben lenni szokott - nem is váratott magára sokáig.

 

Az EgyszerWood Fatanoda jótündére, Anett felkapta fejét a segélykérő szóra, hisz nem először történt már hasonló. Jelentkezett, ment, méregetett, kérdezgetett, mi lenne még a kívánság a technika teremben. Ígéretet tett, hogy vándorútra kel, és addig megy, míg rá nem talál olyan újrahasznosítható bútorlapokra, amiből tündérműhelyében segítőivel új szekrényt tudnak nekünk elővarázsolni. Így is lett.

 

Rövidesen hírt kaptunk, hogy tündércsapat érkezik új bútort szerelni. Két ott tüsténkedő tanárnő, Klári és Rita összefogott, pakolt, takarított serényen, hogy kiszabadítsák a szekrényeket régi, megszokott helyükről. Egyszer csak Anett megjelent két nagy varázsládával felszerelkezve Gábor tündérrel az oldalán, és munkához látott.

 

Felmentette a hosszas szolgálatban megfáradt két régi szekrénykét, hogy új társaikat állítsa csatasorba. Jóságos tündérek módjára fáradhatatlanul dolgoztak este 10 óráig, hogy a másnap betérő gyerekeket már egy megújult konyha látványa fogadja. És igen, nem is egy, hanem három kívánságot teljesítettek a szorgos kezek: felsőszekrényt és egy élelmiszertároló alsószekrényt is készítettek az iskolának ajándékba. Megtudtuk, hogy már sok ilyen jótettet vittek véghez kis tündértanoncokból álló csapatukkal.

 

A terembe betérő gyerekek azóta is álmélkodnak, micsoda szép új szekrényeink vannak. Birtokba vették, segítettek is bepakolni.

 

Az én mesém létre se jött volna, ha az Egyszerwood Tanoda nem segített volna. Hogy mégis megtette, hálásan köszönjük! Itt a vége, fuss el véle, így lett happy end a vége!

F. T. Rita